Az ATV egyik esti műsorában Rónai Egon műsorvezető rokonszenves IDSZ-es beszélgetőpartnere 40 ezer forintban jelölte meg az alapnyugdíj összegét. Az elmondottak szerint minden – legalább 40 éve hazánkban lakhellyel rendelkező és itt élő - nyugellátásra jogosult magyar állampolgárt megilletne ez az összeg és ezen felül továbbra is változatlanul járna - a szolgálati idő és a befizetett járulék függvényében – megállapított öregségi nyugdíj. Tehát az új elem bevezetésével jelentősen megváltozna a hazai nyugdíjszisztéma.
A tévében szereplő IDSZ–alapító Kabai Tibor elmondta: „azt akarjuk, hogy a nyugdíjasoknak jobb legyen” és úgy ítélte meg, hogy az IDSZ keretei között konszenzus teremthető a „rózsadombi nyugdíjas meg a kis csirkéket nevelő néni” között. Utóbbi megjegyzés kapcsán vannak kétségeim, de mondanivalóm szempontjából ez lényegtelen.
Érdekes Kabai Tibor egy másik felvetése is, miszerint „ha azon két alapfeltétel között kell dönteni, hogy a nyugdíjrendszer fenntartható vagy megfelelő legyen, akkor ők a megfelelő mellett voksolnak, mert az a rendszer, amely szegénységben tartja az időseket, nem vállalható fel.” (168 óra, 3/2017.) Nem értem, miként lehet megfelelő az, ami nem fenntartható? Teljesen felesleges és értelmetlen szembeállítani a két fogalmat, már csak azért is, mert a fenntarthatóság követelményének paramétereit talán meg tudjuk egzakt módon határozni, de vajon miként lehet szakszerűen definiálni a megfelelőség kritériumait?
Korábbi cikkemben is jeleztem, hogy a rövid szolgálati idő és alacsony befizetési összeg alapján járó legkisebb öregségi nyugdíj (nyugdíjminimum) 40 ezer forintra emelése 73 ezer embert érintene és többletköltség vonzata 15-20 milliárd forint lenne. Az alapnyugdíj, amely állampolgári jogon járó nyugdíj, esetleg 65 éves kortól járna, kétmillió teljes jogú öregségi nyugdíjassal számolva, az induló évben 960 milliárd forinttal terhelné az állami költségvetést.
A Nyugdíjbiztosítási Alapban (NYA) erre nincs fedezet. Az ott lévő háromezer milliárd forint kifizetése folyó finanszírozási rendszerben történik, a mindenkori befizetések biztosítják a mindenkori kifizetések alapját úgy, hogy az éves célszám a 0 szaldós egyensúly. Egyszer és mindenkorra tisztázzuk: amíg a nyugdíjkasszából kifizetésre kerülő, és korlátozott létszámot érintő legkisebb járulékalapú öregségi nyugdíj jelenleg 28 500 forint, addig a jövendő alapnyugdíj nagy összegű és folyamatosan duzzadó állami kiadást jelentene. Az egy más kérdés, hogy a 28 500 forintos összeget az elmúlt egy évtizedben illett volna valorizálni, azaz rendszeresen emelni.
A magyar állam 2017. évi költségvetésének bevételi főösszege közel 17,5 ezer milliárd forint, z IDSZ javaslata szerint ennek 5,5 százalékát kellene az alapnyugdíjakra fordítani. A forrásbiztosítás részletei nem ismertek, de annyi biztosan állítható, hogy az elképzelés valóra váltásához új költségvetési prioritások meghatározása is szükséges volna, és ebből eredően nem megkerülhető a szerkezeti átalakítás sem. Bonyolult a helyzet, mivel az elhanyagolt és alulfinanszírozott egészségügyi szektor is jelentős mértékű többletforrásokat igényelne a központi büdzséből. Gondoljunk csak az ágazat létszám– és bérhelyzetére, vagy a lerobbant épületekre, az elavult orvostechnikai eszközökre. Működésének színvonala alig éri el az elégséges szintet, és ennek minden magyar állampolgár kárát látja, nem csak a nyugdíjasok.
Az alapnyugdíjról (az állampolgári jogon járó nyugdíjról) természetesen érdemes beszélni, hiszen létezik olyan EU-s ország (Dánia), ahol ez a kétségkívül vonzó jogintézmény a nyugdíjrendszer egyik pillérét képezi, életképes és működik. Ebben a kis országban 2024 - 2027 között ráállnak a 67 éves nyugdíjkorhatárra. Az 5,7 millió lakosú Dánia a tizenkét komponens alapján összeállított versenyképességi világranglistán az előkelő 12. helyet foglalja el, míg Magyarország ugyanitt a 69. Sajnos szerkezeti megközelítésben a magyar versenyképesség nem a dánhoz, hanem legjobban a bolgárhoz és a románhoz hasonlít, elsősorban az intézményrendszer, az infrastruktúra és az egészségügy terén. ű
Az egy főre jutó GDP vonatkozásában is osztálykülönbség van: a dán adat négyszerese a magyarénak. És azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy alkotmányos monarchiájuk igazi „koronaékszere” a demokratikusan működő parlament. A Melbourne Mercer Global Pension Index 2015. évi adatai alapján a világ legjobb nyugdíjrendszerei Dániában, Hollandiában, Ausztráliában, Svédországban és Svájcban működnek. Bizonyára nem véletlenül.
Mindezeket azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy az olvasó érzékelhesse: csak a gazdasági és társadalmi fejlettségben élenjáró országok képesek magas színvonalon gondoskodni a nem dolgozó (vagy munkaképtelen) idős polgárokról. Itt párhuzamos példaként fel kell hoznom a feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA) is, amellyel néhány térségben már kísérleteznek, de nemzetgazdasági szintű működtetésére - vagyis arra, hogy az ország minden polgára kikötés és követelmény nélkül kapjon egy bizonyos összeget – vélhetően először a jóléti államokban kerül majd sor, talán Finnországban vagy Kanadában. Úgy érzem, hogy az alapnyugdíj is hasonló pályán mozog, mint a feltétel nélküli alapjövedelem. Erős gazdaság, öntudatos adó– és járulékfizető társadalom, demokratikus hagyomány, önként vállalt szolidaritás – ezek az állampolgári nyugdíj elsőrendű biztosítékai.
Nálunk az előbbi felsorolás egyik eleme sem adott. A járulékfizetési készség élénkítése szempontjából sem célravezető, hogy zéró munkaaktivitással állami jövedelmet (alapnyugdíjat) lehessen szerezni. A leírtak alapján úgy gondolom, hogy bármennyire szimpatikus az alapnyugdíj bevezetésének ígérete, hazánkban még nem időszerű annak rendszerbe állítása.
Elsőrendű célnak azt tekintem, hogy minél tovább őrizzük meg a járulékfizetésen alapuló nyugdíjrendszer önfinanszírozó képességét. A jelenlegi és a jövőbeni munkaerő-piaci, valamint demográfiai helyzetben az igazi kihívás ennek a biztosítása, miközben az állam, mint garantőr szervezet, álljon készenlétben, hogy bármikor segíteni tudjon a nyugdíjkassza esetleges egyensúlytalanságán, de a központi költségvetés minden nyugdíjasra kiterjedő, új kifizetési többletfeladatot ne vállaljon!
Ez a felszólítás itt és most értelemszerűen az alapnyugdíj intézményére vonatkozik. Az időskori szegénységgel összefüggő kérdésekre – a rászorultság szempontjainak szakszerű meghatározásával és figyelembevételével – az állami szociálpolitikának kell megnyugtató válaszokat adnia.
