oktatás;tüntetés;Tanítanék Mozgalom;civil társadalom;

"Nem adjuk a gerincünket!" - Tüntetett a Tanítanék

Több ezren jelentek meg vasárnap a Tanítanék Mozgalom fővárosi demonstrációján, hogy kiálljanak a civil társadalom szabadságáért, miután a kormányzat hadat üzent a közállapotok javításáért küzdő szervezeteknek. A résztvevők hangsúlyozták: egy demokratikus kormány nem ellenségként, hanem partnerként tekint a civilekre.

Míg a kormány által szervezett rendezvényekre - ahogyan legutóbb a 2024-es budapesti olimpiát támogató konferenciára is - néhány ezer forintos apanázs ígéretével kell bértapsolókat toborozni, a Tanítanék Mozgalom vasárnap délutáni demonstrációján több ezren jelentek meg önszántukból azért, hogy kiálljanak az oktatás mellett a civil társadalom szabadságáért is, amely ellen az utóbbi hetekben indított harcot a kormány nevében Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. A Tanítanék mellett a Civil Közoktatási Platform, a Hálózat a Tanszabadságért, a Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért, a Levegő Munkacsoport, a Ligetvédők, az Eötvös Károly Intézet, a Humán Platform, a Szépírók Társasága és több más civil szervezet is megjelent, hogy együtt adják a kormány tudtára: nem vehetik el szabadságukat, nem vehetik el tőlük a közügyekbe való beleszólás jogát.

"Egyetlen kormány sem mindenható, és ez a mi kormányunkra is igaz. A civilek pótolhatatlan munkát végeznek, a közállapotok javításán dolgoznak, ez a kormány érdeke is. Egy demokratikus kormányzat nem ellenségként, hanem partnerként tekint a civilekre" - hangzott el Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetőjének felszólalásában. Emlékezetes: az Ökotárs volt a civilellenes kormány első áldozata, 2014-ben bűncselekmények elkövetésével vádolták a szervezetet - a vizsgálat után kiderült, hogy a vádakból semmi sem igaz. Móra Veronika hangsúlyozta: ha egyetlen civil szervezetet támadás ér, az egész civil társadalmat támadják.

Szót kapott Szentesi Kálmán is, aki arról vált ismertté, hogy visszakövetelte az adóhatóságtól a tavalyi évre befizetett adóját, mert szerinte azt nem jól költötte el az állam. Pénzt nem kapott, de félmilliós büntetést igen. "Olyan mocsárban vagyunk, amely néhány csókost leszámítva mindenkit elnyel majd. Nem várok arra, hogy mások mondják ki helyettem, amit gondolok, mások cselekedjenek. Megértem azokat, akik félnek, nem lehet őket hibáztatni. Én viszont elmegyek a falig" - mondta. Hangsúlyozta: lépése szimbolikus volt, ahogy a hatóság válasza is. "Azt üzenték: tudd, hogy hol a helyed, jobbágy" - fogalmazott.

"Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni" - idézte Bibó Istvánt Szert Boglárka. Ő volt az, akit azért rúgtak ki az Antall József Tudásközponttól, mert kiállt kollégája mellett, akit azért kezdek el vegzálni, mert a Facebook-on elkezdte követni az olimpia elleni népszavazás oldalát. "Fontos meghúzni a határt félelem és a rendszerszintű ostobaság között. Egy embert megalázni, emberi méltóságát sérteni munkahelyi körülmények között sem szabad" - mondta.

Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára emlékeztetett, tavaly év végén három dolgot követeltek a kormánytól: mondjon le vagy váltsák le Balog Zoltán oktatásért is felelős minisztert, hozzanak létre önálló oktatási minisztériumot és alkossanak új köznevelési törvényt, mely figyelembe veszi a Civil Közoktatási Platform szakmai anyagát. Ezekből semmi nem valósult meg. "De folyamatosan hívnak minket a köznevelési kerekasztalra, ahol a kormány haverjai ülnek. Sokuknak közük sincs a közoktatáshoz. Mi csak demokratikus keretek között vagyunk hajlandók egyeztetni. Nem adjuk a gerincünket!" - szögezte le Pilz.

Újabb fejcsere az Emmiben
Távozik posztjáról Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár - értesült a Magyar Nemzet. Ugyanakkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbra is igényt tart a munkájára, és a tárca által az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézettől átvett feladatok megszervezéséért felelhet a jövőben. A lap úgy értesült, a pozícióba március 1-jétől Maruzsa Zoltán érkezik, aki jelenleg az Emmi egyik legfontosabb oktatási háttérintézményének, az Oktatási Hivatalnak az elnöke. Pilz Olvivér, a Tanítanék képviselője a vasárnapi tüntetésen jelezte: a helyettes államtitkár csak végrehajtó, nem őt kell csereberélni, hiszen mindenki tudja: "a fejétől bűzlik a hal".