Goethe Faustjában az életével elégedetlen főhős üzletet köt Mefisztóval, az ördög képviselőjével: boldogságért cserébe Mefisztóé lesz Faust lelke. Ez a történet juthat az ember eszébe az amerikai republikánus párt és Donald Trump kapcsolatát figyelve.
Valamikor 2015 derekán Donald Trump úgy döntött, hogy republikánus színekben indul az USA elnökségéért. Trump ideológiáját tekintve nem igazán illett bele a republikánus pártba. A szabadkereskedelmi egyezményeket hevesen támadó, nagy állami infrastrukturális beruházásokat támogató, a melegek és transzneműek jogait elfogadó Trump eléggé távol esik a republikánus párt szabadpiacot istenítő, kis államot hirdető, társadalmi kérdésekben konzervatív fősodrától. Emellett Trump szalonképtelen stílusa, politikailag inkorrekt kijelentései, a szexuális zaklatás vádja, átláthatatlan pénzügyei mind hozzájárultak ahhoz, hogy a párt nem nagyon tudott mit kezdeni jelöltségével és ezért sokakban élt a remény, hogy az előválasztás során valamilyen módon sikerül kisiklatni Trump vonatát. Az ingatlanmágnás népszerűsége azonban egyre nőtt, és a republikánus párt kénytelen volt szembesülni azzal, hogy el kell döntenie, mit fog kezdeni Trump jelöltségével és esetleges elnökségével.
A republikánus párt, Fausthoz hasonlóan, boldogtalan volt. Hiába értek el jelentős sikereket kongresszusi és kormányzói választásokon, a demokraták az elmúlt hat választási ciklusban négyszer adták az elnököt. Az elmúlt nyolc évben, Barack Obama elnöksége alatt, a republikánusok kongresszusi obstrukción és a demokraták programjának lassításán kívül más sikert nem nagyon tudtak felmutatni. (Mellékszálként nehéz nem szólni arról a hallatlan cinizmusról, amellyel a republikánusok ma kritizálják a most kisebbségben lévő demokraták obstrukciós lépéseit, azok után, hogy a konzervatívok deklarált célja volt, hogy nyolc éven keresztül ott tegyenek keresztbe Obama elnöknek, ahol csak tudnak. A republikánusok mindent megtettek az amerikai állam működésképtelenségéért, hogy aztán ezt a diszfunkciót használják érvként a maguk “kisebb állam” agendája mellett.)
2016-ra viszont a republikánusok uralták a kongresszus mindkét házát és Obama jelöltjének blokkolásával sikeresen akadályozták meg a legfelsőbb bíróság balra tolódását. Ezen politikai sikerek mellett már csak az elnökség hiányzott ahhoz, hogy a republikánusok végre kormányozni tudjanak. Trump elnökjelöltté válásáig a viszony kölcsönösen konfliktusos volt. Prominens republikánusok határolódtak el egyre-másra Trumptól, a jelölt pedig vehemensen kampányolt a republikánus establishment ellen.
A clevelandi jelölőgyűlés után viszont eljött az igazság pillanata. Trumpnak a novemberi győzelemhez hirtelen szüksége lett a republikánus párt infrastruktúrájára és donorbázisára. A republikánusoknak pedig egy elnökjelöltre, aki meg tudja verni Hillary Clintont. Hogy formális szerződés köttetett-e Trump és a republikánus párt között, azt nem tudni. Viszont a párt részéről a kritikus megnyilvánulások hirtelen elkezdtek halkulni. A maga részéről pedig Trump elkezdte hangsúlyozni a republikánusok szívének kedves programpontokat (is): adócsökkentést, konzervatív alkotmánybíró jelölését, a fegyverkorlátozás elutasítását, az abortusz ellenzését.
Alig több, mint két héttel Trump beiktatása után az alku töretlenül áll. Trump kormányában számos, a republikánus establishment számára elfogadható (sőt kedvező) funkcionárus kapott helyet, és Neil Gorsuch jelölése a megüresedett alkotmánybírói helyre vélhetően megmelengette minden konzervatív szívét. Cserébe a párt teljes mellszélességgel kiállt a világot sokkoló, egészpályás letámadással indító, kirekesztő és autoriter vonásokat mutató elnök mellett. A republikánusok megszavazták Trump ellentmondásosabb kabinetjelöltjeit is, tűrik érthetetlen toleranciáját Oroszország ukrán agressziójával szemben, elsiklottak Trump azon kijelentése fölött, hogy a kínzás hatásos kihallgatási eszköz, támogatják a hét muszlim-többségű ország elleni belépési tilalmat, illetve szó nélkül hagyták Trump nárcisztikus hisztijeit, legyen szó a beiktatási tömeg méreteről, a sajtó alázásáról, vagy Martin Luther King fejszobráról.
A republikánus párt eladta a lelkét Trumpnak a kormányzás lehetőségéért. Ez önmagában is tragikus, de még rémisztőbb, ha belegondolunk, hogy az elnök hatalmát korlátozni hivatott fékek és ellensúlyok jó része republikánus befolyás alatt van, úgy mint a képviselőház, a szenátus és az állami kormányzók és törvényhozás többsége. Ez utóbbi felelős a választókörzetek meghúzásáért, ami már eddig is a republikánusoknak kedvezett, de a jövőben még biztosabbá teheti a párt képviselőházi fölényét. Jó esély van arra is, hogy az elkövetkező években Trump további alkotmánybírákat jelölhet, ami generációkra betonozhatja be a konzervatív többséget az alkotmánybíróságban. A republikánusok erre a lehetőségre vártak hosszú-hosszú ciklusok óta. Azok, akik azt gondolták, hogy a párt fogja Trumpot ellensúlyozni, azoknak egyelőre súlyosan csalódniuk kellett.
Goethe Faustjában a főhős lelkét egy angyali sereg végül megmenti Mefisztótól. Gyanítom, hogy a végső – történelmi – elszámolásnál a republikánus pártnak nem lesz ilyen szerencséje.
