Ferenc pápa;Trump;

2017-02-06 09:42:00

Trumppal szövetkeznének a pápa ellenfelei

Egyre inkább a politika síkjára terelődik Ferenc pápa és az ultrakonzervatívok vitája. Komoly megütközést keltett, hogy a tradicionalisták egyik fontos alakja, az amerikai Raymond Burke bíboros Matteo Salvinivel, az Északi Liga vezetőjével találkozott, aki nem titkolja a Benito Mussolini iránti csodálatát és nagy támogatója Donald Trump politikájának. 

A pápa már több ízben bírálta az amerikai elnököt, megválasztását megelőzően is. Legutóbb Trump hét muzulmán országgal szemben bevezetett beutazási tilalma ellen kelt ki, s csatlakozott hozzá Joseph Tobin newark-i bíboros is, aki nemrégiben „sötét napnak” nevezte ezt az Egyesült Államok szempontjából. A pápa főpap-ellenfelei azonban a jelek szerint Trumppal fognának össze az egyházfő ellen, illetve azokkal a politikusokkal, akik az amerikai elnök politikájának nagy támogatói, beleértve Salvinit is. Burke is részese volt annak a konzervatív támadásnak, amelyet tavaly novemberben indítottak a pápa ellen. Egyenesen úgy fogalmazott, ha hogy a bíborosoknak lehetőségük van korrigálni a pápát és a „súlyos tévedéseket”. Azt is mondta, Ferenc pápa egyházában nagy a zűrzavar és a megosztottság. Trump győzelmét követően pedig azt mondta, hogy ez „az emberi élet védelmét támogatók diadala is”. A National Catholic Registernek kifejtette, „nem hiszi azt”, hogy Trump menekültpolitikáját a gyűlölet hatja majd át. Hogy azonban véleménye nem különbözik jelentősen az amerikai elnökétől, az a megjegyzése is igazolja: „egyáltalán kik ezek a menekültek? Valódi menekültekről van szó?”

Ami különösen érdekessé teszi Burke és Salvini találkozóját, hogy arra a bíboros vatikáni otthonában kerítettek sort. Francesco Grana vatikáni újságíró azt közölte, legalább másfél órán át tartott. Salvini szóvivője nem kommentálta az értesülést, csak annyit mondott, hogy a kérdéses időpontban valóban a Vatikánban tartózkodott az euroszkeptikus párt vezetője. Rendkívül váratlan és szokatlan, hogy egy főpap „saját szakállára” egy politikai vezetővel találkozzék. Azért is barátságtalan lépés ez részéről, mert Salvini 2015 augusztusában támadást intézett a pápa ellen menekültpolitikája miatt. Akkor Olaszországban letartóztattak egy 26 éves szenegáli férfit, aki megölt egy olasz lányt. Salvini akkor ezt írta a Facebookon: „Ferenc pápa a migránsok számára irgalmasságot, a külföldiek számára befogadó készséget akar. Közben a rendőrség Riminiben letartóztatta egy fiatal olasz lány gyilkosát, aki megint külföldi migráns volt. Semmiféle irgalmat sem érdemel. Ámen”. Az Északi Liga elnöke amiatt is kárhoztatta a pápát, mert párbeszédre törekedett az iszlámmal.

Feltételezések szerint Burke célja, hogy a konzervatívabb olasz katolikusokat felsorakoztassa az Északi Liga mögött. Idén ugyanis előrehozott választást rendezhetnek Itáliában, ám az euroszkeptikus párt népszerűsége alig éri el a 15 százalékot.