új eljárás;hatályon kívül helyezés;első fokú ítélet;vörösiszap-per;

2017-02-06 20:53:00

Vörösiszap-per - Felmentés helyett új eljárás

Hatályon kívül helyezte a Győri Ítélőtábla a vörösiszapper első fokú ítéletét, amelyben felmentették az összes vádlottat. Így több mint hat évvel a tíz ember halálát követelő katasztrófa után elölről kezdődik az eljárást. A katasztrófa sújtotta településeken fásultan és szkeptikusan figyelik a jogi procedúrát, a kormány pedig újra megpróbál nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra, hogy mielőbb találjon felelősöket.

– A legrosszabbat elkerültük, nem zárult felmentésekkel az ügy. De azért elégedettségre sincs okunk, hiszen semmivel sem kerültünk közelebb az igazsághoz, a valódi felelősök felkutatásához – így vont mérleget Ferenczi Gábor, Devecser jobbikos polgármestere, miután kiderült, hogy a Győri Ítélőtábla határozata szerint elölről kell kezdeni a vörösiszappert.

A táblabíróság – nagy sajtóérdeklődés mellett – hétfő délelőtt hirdette ki a tíz halálos áldozatot követelő katasztrófa nyomán indult perben a másodfokú határozatát. E szerint hatályon kívül helyezték a Veszprémi Törvényszéken tavaly januárban hozott ítéletet, amelyben felmentették a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját – köztük a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt is – a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és minden más vád alól. A törvényszék akkor arra jutott, hogy „altalaj eredetű stabilitásvesztés” okozta a katasztrófát.

A Győri Ítélőtábla tanácselnöke, Zólyomi Csilla, a távirati iroda tudósítása szerint a másodfokú határozat indokolásában azt mondta: a Veszprémi Törvényszék széleskörű bizonyítást folytatott le, tanúkat, szakértőket hallgatott meg, a vád mellett új bizonyítékokat szerzett be, részletes szakértői bizonyítást vett fel, de több eljárási szabályt is megsértett. A tanácselnök egyebek mellett azt kifogásolta: az első fokú eljárás során több szakértő személyes véleményét is megkérdezte a bírói tanács, amit nem tehetett volna meg. – Más esetekben a szakértőivélemény-kiegészítésre szánt felkészülési idő nem állt rendelkezésre, és többször nem az összefüggő szakvéleményt vették figyelembe – sorolta Zólyomi Csilla, aki nehezményezte azt is, hogy nem derült ki, a törvényszék miért fogadott el egyes szakértői véleményeket, és másokat miért nem.

A Győri Ítélőtábla elnöke Széplaki László mindezt később azzal egészítette ki: komoly munkát végzett a Veszprémi Törvényszék, ám az ítélet indoklásában olyan hiányosságok voltak, amelyek miatt a határozat alkalmatlan a felülbírálatra. Széplaki László szólt arról is, hogy a megismételt eljárásba a bíróság beemelheti a korábbi bizonyítást, így nem kell újból beidézni a tanúkat, nem kell új szakértői vizsgálatokat sem elrendelni, ami gyorsabb eljárást tesz lehetővé.

A Győri Ítélőtábla határozata szerint az új eljárás is a Veszprémi Törvényszéken indul majd. Annak ellenére is, hogy a Győri Fellebviteli Főügyészség azt kérte, az esetleges új eljárásból elfogultság miatt a Veszprémi Törvényszéket zárják ki. Az ítélőtábla szerint azonban erre nincs szükség, egy másik tanács felállításra viszont igen, mert az előző eljárást vezető bírónak „egyfajta meggyőződése” már kialakult az ügyről.

FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM

FOTÓK: MOLNÁR ÁDÁM

Alighogy Győrben kihirdették a másodfokú határozatot, a katasztrófa által leginkább sújtotta településeken, Devecserben és Kolontáron percről percre többekhez jutott el a hír, hogy megsemmisítették a vádlottakat felmentő ítéletet és új eljárás indul. A megkérdezett helyiek szinte kivétel nélkül megkönnyebbüléssel vették tudomásul a döntést.

– Meggyőződésem, miként sok más helybelinek, hogy most olyanok is ültek a vádlottak padján, akiknek nem kellett volna ott lenniük. És akadnak jó néhányan, akinek ott lett volna a helyük, de eddig megúszták a felelősségre vonást – jelentette ki a Népszavának Tokolics Gyula, akinek felesége édesapját és édesanyját vesztette el a vörösiszap-áradatban. A férfi úgy vélekedett, abszurdum, hogy a Mal egyszerű, utasításokat végrehajtó melósai, a szivattyús meg a gátőr is a vádlottak padján ül, de például a tározó tervezője, az építést jóváhagyó hatóságok vezetői, a megfelelő ellenőrzést el nem rendelő hivatalok illetékesei közül senki sincs ott.

Hasonló módon közelített az ítélethez a kolontári Lehmann Sándor.

Lehmann Sándor: Megnyugvást hozna, segítene lezárni a történteket, ha elítélnék a felelősöket.

Lehmann Sándor: Megnyugvást hozna, segítene lezárni a történteket, ha elítélnék a felelősöket.

– Inkább tartson húsz évig a per, vagy mentsenek fel mindenkit, mint hogy egyetlen embert is ártatlanul ítéljenek el – mondta végtelen nyugalommal a 87 éves férfi, pedig ő is azok között van, akik megjárták a poklot 2010. október 4-én. Kolántárnak azon a részén állt a házuk, amelyet elsőként ért el a feltartóztathatatlan áradat. A férfi a kertben dolgozott, a felesége kiáltott oda neki, hogy rohanjon, mert jön az iszap. Az utolsó pillanatban menekültek be a házba, s végül a fürdőszobában, a kád peremén, térdig az iszapban egyensúlyozva vészelték ár a legkritikusabb perceket. Lehmann Sándor így is kórházba került: az iszap súlyos égési sebeket okozott mindkét lábán.

– Alighanem megnyugvást hozna, segítene lezárni a történteket, ha elítélnék a felelősöket. Csakhogy nem olyan könnyű megtalálni a valódi felelőst, ráadásul közben ártatlan emberek mehetnek tönkre – mutatott rá a nyugdíjas férfi, s azzal folytatta. – Van egy ismerősöm a vádlottak padján, tudom, hogy mi volt a feladata és mivel magam is lehúztam több mint negyven évet a Mal elődjénél a timföldgyárban, pontosan tudom azt is, hogy neki semmi köze nincs a katasztrófához. Mégis ráment már minden pénze, oda vannak az idegei, talán már az egész élete is.

Alig hét kilométerre Kolontártól, a szomszédos Devecser főterén is hasonlóképp óvatosan fogalmazott a megkérdezettek többsége az ítéletről, s szinte kivétel nélkül azt mondták, egyre kevésbé hiszik, hogy lesz olyan döntés valaha, ami minden kétségre, kételyre megnyugtató választ ad. De azért – jegyezték meg többen is – még mindig jobb az új eljárás, mintha most felmentettek volna mindenkit. Ha kevesebben is, de akadtak, akik indulattal reagáltak az ítéletre:

– Négy betűből áll a véleményem erről az egész kutyakomédiáról. Vicc – fakadt ki a kisváros egyik boltjának névtelenséget kérő eladója, majd egyik vevője, egy divatosan öltözött asszony felé intett. – Őt kérdezze inkább, ő sokat vesztett.

– A családunkban három ház is odalett, de már szándékosan nem akarok foglalkozni az üggyel. Nem érdekel az ítélet, nem érdekelnek a felelősök, el akarom felejteni az egészet – jelentette ki a nő.

Felejtene Lipka Péter is, akinek két lányával és feleségével kellett új életet kezdenie a katasztrófa után. Házuk lakhatatlanná vált az iszapáradatban, és a károsultak számára épített új házak egyikébe költözhettek be.

Lipka Péter: Meghalt tíz ember, és az nincsen rendjén, ha nem derül ki az igazság.

Lipka Péter: Meghalt tíz ember, és az nincsen rendjén, ha nem derül ki az igazság.

– Magamban már lezártam ezt a dolgot – mondta a férfi, aki méhészként dolgozik, de a legtöbben egyházközség kántoraként ismerik, amikor a másodfokú ítéletről kérdezzük, majd aztán rövid hezitálás után úgy pontosítja szavait: – Legalábbis sokszor megpróbáltam már lezárni ezt a dolgot. De persze nem olyan könnyű, mert hiába kaptunk szép új házat, az embert mégiscsak megviseli az, ha egészen új életet kell kezdeni.

A férfi az ítéletről úgy vélekedik:

– Nem tudom, hogy ki a hibás, hányan felelősek, még csak arra sem utazok, hogy a Mal minden vezetője kerüljön börtönbe. Csak azt tudom, hogy meghalt tíz ember, és az nincsen rendjén, ha nem derül ki az igazság.

Üzent a kormány

A Győri Ítélőtábla határozatát nem csak a helyiek, hanem a kormányzat is minősítette. A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közleményben azt írta: a kabinet az első fokú – a vádlottakat felmentő – ítéletet felháborítónak tartotta, ezért örül, hogy azt hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság. A kabinet szerint „az emberek számára sem volt elfogadható az az első fokú döntés, mely szerint nincsen felelőse Magyarország legnagyobb ipari katasztrófájának.” Mindezek után a közleményben a kormány méltatta saját szerepét a katasztrófát követő helyreállításban, majd afféle figyelmeztetésként üzent a törvényszéknek: „Most már valóban csak az igazságszolgáltatáson van a sor.”

Noha meglehetősen furcsa, ha a kormány ítéletet mond egy ítéletről, az Orbán-kabinet regnálása idején és ebben az ügyben ez nem egyedülálló eset. Mint emlékezetes, tavaly februárban meglehetősen nagy politikai és jogi vitát szított az, hogy a fideszes Németh Szilárd bejelentette, vitát kezdeményez az Országgyűlés igazságügyi bizottságában a vörösiszapper első fokú ítéletével kapcsolatban. Akkor úgy fogalmazott: az emberek többségét joggal háborítja fel a felmentés.

A mostani kormányzati reakció már csak azért is meglepő, mert Németh tavalyi kirohanása után az igazságszolgáltatás feltűnően keményen visszavágott. Darák Péter, a Kúria elnöke is élesen reagált a fideszes bírálatra, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke akkor úgy fogalmazott: „Minden hatalmi ágtól kérem, hogy tartsa tiszteletben a bírói függetlenséget és bízzon a bírói felelősségben”

Kronológia
  • 2010. október 4. Átszakadt a Mal Zrt. tízes tározójának gátja, egymillió köbméter massza zúdult Kolontárra, Devecserre és Somlóvásárhelyre. Tíz ember meghalt, négyszáznál is többen megsebesültek, háromszáz ház lakhatatlanná vált.
  • 2012. január 19. Vádat emeltek a vörösiszap-katasztrófa ügyében tizenöt ember ellen.
  • 2016. január 28. Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszapper mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék.
  • 2017. január 23. Megkezdődött a vörösiszapper másodfokú tárgyalása a Győri Ítélőtáblán Az ügyész az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását kérte.
  • 2017. február 6. A vörösiszapperben hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Győri Ítélőtábla, és új első fokú eljárás indításáról határozott.