Nem csak duma

Szerzői filmnek tűnik, mégsem mutatja markánsan az alkotó kézjegyét. A Vízivárost lehetne életérzés filmnek is nevezni, de ahhoz túl kevés van benne. Viszont realista és aktuális, ez nem kérdés.

Hétfő délután az alkotók többségének jelenlétében lehetett megtekinteni a Víziváros című új magyar játékfilmet a körúti Art+Cinema moziban. A volt Örökmozgó nagy termében öt februári hétköznapon vetítik Moll Zoltán első filmjét, amelynek eddig még nincs forgalmazója, s amelynek sajtókommunikációja is igencsak csekély. A közönség viszont, ha nem is nagy számban, beül rá, mert kíváncsi, mit hozott össze ötven percben egy fiatal alkotókból álló kis csapat – jelzésértékű költségvetésből, négy forgatási napból.

A Víziváros, amely 2015 telén forgott, a szó minden értelmében téli film. Márk, a nagydarab és örök gyermek harmincas srác lelkendezve fogadja barátját, Igort, aki most először érkezik haza Hollandiából, ahova évekkel ezelőtt költözött. Egy menő budai kávézóból távoznak éppen, amikor egyből bele is lökik a nézőt egy csendes moralizáló értekezésbe. Az itthon maradott csak egy szemszögből tud viszonyulni ahhoz, hogy legjobb barátja elhagyta az országot, így ha mondjuk, az nem értékeli eléggé a világ legjobbjának kikiáltott kávét, vagy ha a „hollandusok” kávézási szokásaival jön, az kvázi sértés számára. Egy közös sapkavásárlás azonban elsimítja a leheletnyi összetűzést, az pedig a filmnek is új löketet ad (szükség van rá), hogy Igor megismerkedik egy hölggyel. Így a hazatérő tékozló „fiú” ezentúl hol haverjával és annak párjával játszik kisgyermek módjára azok ágyában, hol a megismert lánnyal hempereg.

A cselekmény szimbolikus, az igazán fajsúlyos a szereplők közötti – gyakran elvontan líraivá tett – párbeszéd. A minimalista stílus, az epizodikusság remek lehetőségeket tartogat a szereplőknek. A korábban filmproducerként dolgozó rendező-forgatókönyvíró, Moll Zoltán törekedett arra, hogy négy kulcsfigurája oldja a szikár realizmust. A két régi barát kapcsolatának mélységét Dömötör András és Vajda Milán többé-kevésbé természetesen adja, a lányt alakító Kurta Niké pedig élénk, kicsit egzaltált stílusával már-már Annie Hall-szerű karakter. Az, hogy nem minden karaktertípus egyaránt kidolgozott, a világbajnok kávét készítő pincérnőként Osváth Juditot és a Márk feleségét alakító Péter Katát érinti.

A Víziváros olyan film, amely tagadhatatlanul magán visel neorealista jegyeket. Két társadalmi problémával, a kivándorlás és a húszas-harmincas generáció felnövésének kérdéskörével igyekszik szembe nézni, s nagyon helyesen nem ad egyöntetű választ: Igor egyszer csak már nincs ott többé. Se szó, se beszéd, kilép a filmből, barátai életéből. Moll esszéfilmjének nyitott befejezése is azt mutatja, az élet rengeteg olyan helyzetet tartogat, amelynek kimeneteléről még a legérintettebbeknek sincs tudomása.