szövetség;Sporttörvény;alapítás;autós-motoros biatlon;veszélyes sportágak;

2017-02-08 06:51:00

Ellentmondásos törvény

A huszonkettes csapdájába kerülnek azok, akik új, veszélyesnek minősülő sportágat szeretnének bevezetni, ennek működtetéséhez ugyanis sportági szövetséget kell alapítani. A január 1. óta hatályos sporttörvény rendelkezései ebben a témában saját magukkal kerülnek ellentmondásba, ez derült ki Rétvári Bence parlamenti államtitkár válaszából, amelyet az autós-motoros biatlon bevezetésén fáradozóknak küldött.

A „veszélyes sportágak” az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint más megítélés alá esnek, mint a hagyományosak. Az Autós-Motoros Biatlon Országos Sportági Szövetség kért engedélyt a szervezet elismeréséhez és a hazai versenyrendszer működtetéséhez.

Rétvári Bence írásos, közel kétoldalas válaszából – amely lapunkhoz is eljutott - azonban az derült ki, hogy az országos szövetséggé alakuláshoz saját versenyrendszerrel kell rendelkezni. „(…)Figyelemmel arra, hogy az Stv (sporttörvény – a szerk.). 65 . § (4) bekezdése egyértelműen rögzíti, hogy kizárólag a szakszövetség, vagy az országos sportági szövetség előzetes írásbeli hozzájárulásával tartható olyan sportrendezvény, amelynek résztvevői a versenyzés során fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatnak (veszélyes üzem), ezért a Stv. 28. § (2) bekezdésében rögzített feltételeket nem teljesítő sportági szövetség nem adhat ki ilyen jellegű hozzájárulást. Amennyiben egy szakszövetségi jogokkal nem rendelkező sportági szövetség részéről merül fel igény fokozott veszéllyel járó sporttevékenység kapcsán versenyrendszer működtetése iránt, úgy ezen szövetség a sportága szerint illetékes, már működő szakszövetségbe, vagy szakszövetségi jogokkal rendelkező országos sportági szövetségbe szakágként történ ő felvételét követően kérheti a szükséges hozzájárulás megadását. A három év elteltét követően, amennyiben igény van rá és az Stv-ben rögzített további feltételeknek is megfelel, úgy kiválást követően önálló országos sportági szakszövetségként működhet tovább. (…)”

Ez tehát azt jelenti, hogy az autó-motoros biatlonosoknak előbb be kell tagozódniuk valamelyik, már működő sportági szervezetbe, ahonnan legkorábban három év elteltével válhatnak ki és alakíthatnak önálló szövetséget, ha saját erőből nem tudnak megalakulni. Az új sportág tagfelvételi kérelmét a Magyar Autósport Szövetség és a Magyar Sportlövők Országos Szövetsége is elutasította. Mindkét szervezet beterjesztette a közgyűlés elé a kérelmet, de a küldöttek nem támogatták az az autós-motoros biatlon felvételét, ráadásul, ha valaki tagszervezet, akkor nem tesz eleget annak a feltételnek, hogy olyan sportág, amely korábban még nem létezett. Egyébként a tagszövetség a jogszabályok szerint nem alakulhat önálló szervezetté, mert aki egyszer tagszövetségi státuszt kapott, annak a besorolása később sem változhat meg.

Magyar találmány
Az autó-motoros biatlon magyar találmány. Az ötletgazdák abban bíznak, hogy a magyarországi elfogadtatás és bevezetés után hamarosan nemzetközi versenyeket is lehet majd rendezni. Egyik látványos és izgalmas fajtája a sportágnak a naturali ralitúra biatlon, amikor a résztvevőknek megadott szintidőkön belül kell ellenőrzési pontokhoz eljutniuk, ahol következik a sportlövészet. A versenyzőknek a száguldás után, az autóból kiszállva, 180-200-as pulzussal kell légfegyverrel lőniük.
Az interneten elérhető általános versenykiírás szerint két módon lehet a lövészetet lebonyolítani: az egyik lehetőség, hogy a résztvevőknek 40 másodperc alatt kell négy darab célt eltalálni, erre maximum tíz lövést használhatnak fel. Az el nem talált célok után 5-5 másodperc büntetőidőt kap a pontatlanul lövő.
A másik – kicsit bonyolultabb – változat szerint lőlapra kell leadni öt lövést, az elért köröket kivonják a maximumból (50) és a kapott eredményt másodpercre váltják át. Harmincöt megmaradt kör 15 másodperc büntetést jelent. Erre a lövészetre összesen 3 perc áll rendelkezésre. A két szám után összetett eredményt hirdetnek. A naturali változat azért is népszerű, mert nem kellenek hozzá nagyon drága szuperautók.