Megélhetési politika

Az előválasztások minden jel szerint megvalósíthatatlanok. Botka László szegedi polgármester nemcsak bejelentette, hogy eleve miniszterelnök-jelöltként akar indulni, hanem az MSZP ezt el is fogadta már. Ettől még lehetnének előválasztások az ellenzéki térfélen, hiszen csak annyi történnék, hogy az MSZP-nek már lenne előválasztáson versengő miniszterelnök-jelöltje.

Csakhogy Botka azt is közölte, hogy semmi értelmét nem látja az előválasztásoknak. Ez még semmi ahhoz képest, hogy az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd külön, a nyilvánosság elől lényegében titkolt tanácskozásokat tart a Pénzügykutató Intézetben. Előtte ennek az intézetnek a munkatársa, Lengyel László megkereste Niedermüller Pétert, aki a Demokratikus Koalíció Európa Parlamenti képviselője. Azt az ajánlatot tette neki, hogy ha Gyurcsány Ferenc pártelnöktől megszabadulnak, akkor őket is meghívják erre a szűk körű tárgyalásra. Amely egyébként az előválasztások elvetésének a jegyében tanácskozik. Ez utóbbit egyelőre még nem hozzák nyilvánosságra. Várhatóan valamilyen kommunikációs technikával fokozatosan fogják elszabotálni.

Egyszerre érthető ez, és egyszerre nem. Érthető, mert eddig is így volt: ismétlődően azt hiszik, hogy lehet valamit titokban tartani. A DK alelnökének, Niedermüller Péternek a megkörnyékezése azt is kifejezi, hogy abból indulnak ki: mindenki korrupt és jellemtelen. Vajon honnan e kiindulás ilyen biztos tudása? Ráadásul mindezt hétfőn „gyorsvonati” sebességgel a szélsőjobboldali rendszer szélsőjobboldali szócsöve, a Magyar Idők hozta először nyilvánosságra: így is tervezték a titkolódzók? Lehet, hogy még egyetlen lépés következményét se tudják előre látni?

Az is érthető, hogy az – egyelőre – sutyiban tanácskozók pontosan tisztában vannak azzal, ha nincsenek előválasztások, végképp biztos, hogy nem képesek majd kormányt alakítani. Ezért igazából a túlélésre játszanak: legyen biztosítva a parlamenti helyük. Ezt természetesen szintén nem fogják a nyilvánosság orrára kötni. Tudják és teszik.

Nehezebb felismerni, hogy a baloldali mainstream jelentős része foglya örökölt „ideológiájának”. Egyrészt annak, hogy igazán demokrata csak baloldali lehet. Másrészt annak, hogy megdönteni a kormányt csak a baloldal képes. Harmadrészt annak, hogy a jelenlegi önkényuralmat felváltó demokráciának egyedül a baloldal lehet a záloga. Ez a bolsevik gondolkodásból hozzájuk tapadt politikai világkép tükröződött egyébként abban is, hogy amikor Haraszti Miklós nemrég egy lehetséges hatalom-átvételi stratégiát megfogalmazott, abban érdemben nem beszélt arról, hogy a jobboldaliak demokratikusan gondolkodó részével való összefogás nélkül eleve reménytelen minden rendszerváltás. Nem arról van szó, hogy a baloldali pártoknak jobboldaliakat kellene képviselnie. Arról van szó, hogy a kommunikációjuk tartalmán kell alapvetően változtatni. Tényleg, nem csak úgy, mintha a fogukat húznák, ezzel ki kellene fejezniük, hogy nemcsak a baloldaliságot, hanem a jobboldaliságot, nemcsak a liberalizmust, hanem a konzervativizmust is legitim demokratikus nézetnek tekintik. Olyan politikai stratégiát kellene követniük, amelyben minden választó számára teljesen nyilvánvaló az a baloldali és liberális álláspont, hogy demokrácia nem létezik csak baloldaliakkal és liberálisokkal, mert akkor ez nem demokrácia.

Egy ilyen egyértelmű és erőteljes kommunikáció lehet a kezdete annak, hogy a jobboldali választók demokratikus részének alapvető, végzetes (és baloldali részről egyben kölcsönös) bizalmatlansága legalább oldódni kezdjen. És a kezdete annak, hogy egy előválasztáson új, a „civilekből” szerveződő pártok, továbbá jobboldali formációk is induljanak. Mindennek következtében nagyságrendileg változhatnak a választásokkal az erőviszonyok. Olyan különböző pártállású, de demokrata többség alakulhat ki, amely nagy szavazói legitimitással a háta mögött képes lenne a választási rendszer gyors átalakítására, és új, immár arányosabb választások kiírására. Ezáltal alakulhat ki egy olyan parlament, amelynek ereje lenne arra, hogy lebontsa az Orbán-rendszert, megváltoztatva többek között az önkényesen alkotott alkotmányát és a törvényeit.

Mindez természetesen nem a Jobbikkal való összefogást jelenti. A baloldaliak összefogása a jobboldallal nem azonos a szélsőjobboldallal való összefogással, ahogy nem lehet összefogni a szélsőbaloldallal sem. A szélsőjobb- és szélsőbaloldali politikai formációk ugyanúgy nem demokratikusak, ahogy az ultrakonzervativizmus és az anarcholiberalizmus se az.

Ami nem érthető: az előválasztás elutasítása. Egy előválasztás érdemben nem veszélyeztetné az MSZP jelöltjét. Borítékolható, hogy egy olyan erős egyéniség, mint Botka, jól, ha nem a legjobban szerepelne. De az is biztos, hogy az előválasztásoknak mozgósító hatása lenne, és számos új politikai szereplő mérettethetné meg magát. Hiszen a legnagyobb probléma jelenleg, hogy a lehetséges új politikai szereplők egyelőre a civil mozgalmakba szorulnak, és nem vehetnek tevőlegesen részt a képviseleti demokrácia politikai életében. Nem beszélve arról, hogy olyan dicstelen körülmények között, mint ami most éppen például a Pénzügykutató Intézetben folyó mutyizással lejátszódik, kedvük sincsen rá.

Amilyen kontraproduktív lesz, ha a most titokban tanácskozó pártoknak sikerül semmivé tenniük az előválasztási előkészületeket, olyan hamvába holt Haraszti javaslata is. Eszerint – lényegében a baloldali pártok – fenyegessék meg ennek a most dúló rendszernek az urait, hogy ha nem változtatják meg a jelenlegi, az uralkodó állampártnak kedvező választási rendszert arányosra, nem indulnak a választásokon. És akkor majd lesz nemulass! Az „Ejrópai Únió” veszi majd a furkósbotját, és az Orbán-kormányt bizony rákényszerítené az arányos választási rendszer bevezetésre. Ettől aztán a Vezér és környezete jól megijed.

Rég nem hallottam ennyire politikailag együgyű ötletről. Az Európai Unióról most nem beszélek, hiszen saját belső problémái miatt egyelőre képtelen lenne érdemi reakcióra a magyarországi fejlemények kapcsán. Legfeljebb egyet tenne idővel (és előbb-utóbb talán meg is teszi): átalakítaná „kétsebességűvé” az Uniót. Lennének a magállamok magukban, a többinek meg orra tőle fokhagymás. Amivel Magyarország biztos kívül kerülne az Unión, és akkor végleg nincs mitől tartania Orbán Vezérnek és körének. Dőlhet az Orosz Birodalom kar(d)jába.

Komolyan lehet abban hinni, hogy egy választási bojkottal való fenyegetés esetén (feltéve, de ez lehetetlen, ha abban minden ellenzéki párt részt venne) a Vezér nem gründolna nyomban egy sor „baloldali” és „liberális” pártot, melyek indulnának a választásokon? Máris okafogyottá válnék az Unióval való fenyegetés, mert a választások immár „tiszták” lennének. Az úgynevezett „nyugdíjaspárt” máris megalakult.

Most az a helyzet, hogy a baloldali pártok, élükön az MSZP-vel, külön tanácskozáson fogják kialakítani a választási stratégiájukat. Erre a tanácskozásra nem hívják meg se az előválasztások előkészítésében eddig szintén szerepet játszó Demokratikus Koalíciót, se a jobbközép-konzervatív Modern Magyarország Mozgalmat. Ott fog állni a magát baloldalnak nevező együttes, hogy majd megméresse magát egyedül, kizárólagosan érdemi ellenzéki erőként. És be is fog jutni a parlamentbe. Ekkor fog igazán kiderülni, hogy az előválasztásokat félresöprő, titkos alkukat alkalmazó, minden jobboldalit és konzervatívot a demokratikus együttműködésből kizáró, korlátolt politikai gondolkodás egyetlen dologra volt alkalmas, de arra nagyon: a fizetett parlamenti képviselői helyek biztosítására. Hatalmas eredmény lesz. És egészséges kiábrándulás követheti.