Előfizetés

Nevet változtatott az Igazi Csíki Sör

Publikálás dátuma
2017.02.08. 09:58
Forrás: Igazi Csíki Sör/Facebook
Átmenetileg Igazi Tiltott Sör néven forgalmazza gyártója az Igazi Csíki Sört - közölte a csíkszentsimoni sörgyártó az egyik közösségi portálon. 

 A cég közölte, hogy a névváltás nem érinti a sör minőségét.

A Lixid Project Kft.-nek január végén jogerős ítéletben tiltotta meg az Igazi Csíki Sör használatát a marosvásárhelyei táblabíróság.

Sztrájkoltak Aszódon

A hétfői sztrájkot követően ma folytatódnak az egyeztetések az aszódi Richard Fritz autóipari beszállító vezetői és az érdekvédelmi szervezet képviselői között a béremelésekről.

Az üzem dolgozói hétfőn 21 órától két órás munkabeszüntetést tartottak, miután még mindig nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a 2017. évi béremelésekről. A cég mindössze 3 százalékos béremelést adna a dolgozóknak. Az Autóipari Munkavállalók Aszódi Szakszervezete (AMASZ) ezt méltánytalannak találja, és magasabb béremelést szeretne kiharcolni, ezért szervezte meg a gyár munkatársainak a sztrájkját. A munkabeszüntetésben két műszak dolgozói vettek részt.

Korábban a bértárgyalások előtt, január 13-án a cég mondva csinált indokkal elbocsátotta Juhászné Kovács Edit szakszervezeti vezetőt, emiatt a dolgozók január 24-én figyelmeztető demonstrációt tartottak az aszódi üzem előtt a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének szervezésében. Noha az elbocsátást nemzetközi felháborodás kísérte, s a nemzetközi szövetségek szolidaritásuk jeléül levélben értesítették a Richard Fritz Kft. török anyavállalatának, a Sisecamnak a vezetőségét, Juhászné munkaviszonya azóta sem rendeződött.

Nem csökkenti a rezsit a Fidesz

M. I.
Publikálás dátuma
2017.02.08. 06:26
Németh Szilárd FOTÓ: NÉPSZAVA
Rezsicsökkentés helyett tegnap Németh Szilárd Fidesz-alelnök és rezsibiztos ismét a hét éve véget ért szociálliberális időszak bírálatával igyekezett életben tartani a kihunyófélben lévő rezsilángot. Az Orbán-kormány utoljára három éve mérsékelte a rezsit. Azóta a tőzsdei energiaárak megfeleződtek, az Orbán-kabinet azt mégse érvényesítette a lakossági árakban.

Németh Szilárd az MTI tudósítása szerint elismételte: 2002 és 2010 között 97 százalékkal nőtt a lakossági áram, 206 százalékkal pedig a gáz díja. "Ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik energiaár-emelési politikájuk", akkor ma háromszor többet fizetnénk az energiáért - fogalmazott. Nem először emlékeztetett arra se, hogy 2010 óta mérséklődtek a díjak, illetve hogy a hálózati tarifa mértékét - az EU tiltakozása ellenére - a cégek mégse támadhatják meg. Németh Szilárd szerint Brüsszel "fenyegeti a rezsicsökkentést", de amíg Fidesz-kormány lesz, folytatódik a rezsicsökkentés "politikája".

Az MSZP a rezsibiztos nyilatkozata alapjául szolgáló feltevést cáfolva közölte: ha ők kormányoznának, olcsóbban adnák a gázt és a villanyt, nem pedig drágítva, mint a Fidesz. A kormánypárt két éve magasan tartja a díjakat, miközben az energia világpiaci ára a felére csökkent. Az Orbán-kabinet uzsorásként nyerészkedik a magyar családok sárga csekkjein - vélik.

Szakértők szerint a szociálliberálisok alapvetően a nemzetközi árakhoz kötötték a hazaiakat, ám a pont az időszakukra eső nemzetközi olajdrágulás mértékénél jóval alacsonyabb mértékben emelték a rezsit. Bár a tartós nemzetközi áresés a Fidesz időszakára esik, a polgári párt ezt nem érvényesíti. A rezsicsökkentés "politikája" tehát a jelek szerint nem jelent rezsicsökkentést.