Veres;menekült;Zágráb;

2017-02-08 15:43:00

Gyűlölet - Félholtra vertek egy 18 éves menekültet

A 18 éves iraki menedékkérőt a horvátországi Károlyvárosban (Karlovac) verték meg annyira, hogy a fiatalembert súlyos sérülésekkel kórházba szállították - jelentette a helyi sajtó.

Az eset kedden este nyolc órakor történt. Vladimir Bauer, a károlyvárosi kórház igazgatóhelyettese elmondta: a menedékkérőt Zágrábba szállították, ahol műtétre vár. Egyéb sérülések mellett az állkapcsa is eltört. Az iraki fiatalember - aki rendelkezik menekültstátusszal - két hónappal ezelőtt érkezett Horvátországba. A hatóságok fiatal kora miatt a károlyvárosi ijfúsági- és gyermekközpontban helyezték el, ahol szabad mozgása volt. Rajta kívül még néhány menekült tartózkodik az intézményben. Arra várnak, hogy tovább mehessenek Nyugat-Európába.

A károlyvárosi rendőrkapitányság közleménye szerint a hatóságok szerdán előállították az elkövetőket: egy 21, egy 36 és egy kiskorú horvát állampolgárt.   Az elkövetők előzetesben vannak, a rendőrség pedig súlyos testi sértés bűntette miatt eljárást indított ellenük. 

Szilveszter éjszakán Zágrábban támadtak meg menedékkérőket. Az első esetben könnyebben megsebesült négy menedékkérő, míg az egy órával későbbi második esetben három migránsra baseballütőkkel támadtak ismeretlen tettesek. A rendőrség néhány napon belül elfogta az elkövetőket.