per;Egri Törvényszék;gyöngyösi gyermekhalál;

2017-02-09 06:16:00

Felelős vagyok, bűnös nem

Ártatlannak vallotta magát az Egri Törvényszéken az a gyöngyösi pár, akinek tavaly májusban alig több mint három kilogrammosan meghalt másfél éves kislánya. J. Médea magán kívül szinte mindenkit – a kórházakat, a gyámügyet, az egészségügyi ellátást - megvádolt azzal, hogy miattuk halt meg Kiara.

A kislány belső szervei kiszáradtak, a bőre alatt gyakorlatilag alig volt zsírréteg, s agyduzzanata keletkezett. Az átlagosat lényegesen meghaladó szenvedés, az alultápláltság miatt heveny légzési és keringései rendellenesség állt be, s ez okozta halálát. A boncolás semmilyen más, veleszületett rendellenességet nem állapított meg – hangzott el az Egri Törvényszéken. A szakértői vélemények szerint J. Médea pszichopátiás személyiségzavarban, úgynevezett Münchausen-szidrómában szenved, ez azonban a büntethetőségét nem zárja ki, tette elkövetésének idején beszámítható volt. A gyermekét halálra éheztető anya korábban már két alkalommal volt büntetve kiskorú veszélyeztetése, éheztetése miatt. Először az egri városi bíróság 1 év, felfüggesztett börtönre ítélte, majd jogerősen 50 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá.

Az asszonyt különös kegyetlenséggel, 14 életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolják. Férje, a kőfaragóként dolgozó K. Gusztáv esetében a bíróság szerint gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége állhat fent, ezt majd a per során kell igazolni vagy kizárni.

- Nem követtem el a bűncselekményt. Felelősnek érzem magam bizonyos dolgokban, de nem abban, hogy éheztettem a gyerekemet – ezek voltak J. Médea első szavai a bíróságon. Az asszony részletes és terjengős vallomást tett, amelyben szinte az egész élettörténetét elmesélte.

Kiara megfelelő súllyal született, két-három hónapig szopott, majd csökkenni kezdett a súlya. - Értelmileg jól fejlődött, időben fordult, gagyarászott. Tápszerrel etettük, s megpróbáltuk később a szilárd ételeket, de nem akar kanállal enni. Szívesen szopott volna, de nem volt már tejem. Ezért hígítottam a táplálékot, s talán ez volt a baj - mondta. Hozzátette: abban hibásnak érzi magát, hogy nem vitték hamarabb szakorvoshoz. Szavai szerint Kiara halálát megelőzően ő maga depressziós állapotban volt, rengeteget sírt. J. Médea szerint a gyámügy korábban már ellenségesen viselkedett velük, mikor két nagyobb gyerekét – szerinte ok nélkül - elvették, ezért nem engedték be soha a lakásukba a gyermekvédelmi szakembereket. Így tettek később a védőnőkkel is, akik az anya szerint támadólag léptek fel.

Tagadta az emberölést az apa, K. Gusztáv is. Vallomásából gyakorlatilag annyi derült ki, a kislány halálát megelőző este állítólag biokeksszel etették a gyereket, aki furcsán sírt. Reggel K. Gusztáv arra ébredt, hogy J. Médea egy fotelben ül, a karjában tartja a gyereket, s azt kiabálja, hogy „Kiara meghalt”. Ezt követően órákig nem értesítettek senkit, az anya megfürdette és felöltöztette a halott gyereket, majd a telefonhívásukra később ideérkező nagymama hívta a mentőket és a rendőrséget.

A per jövő héten tanúk meghallgatásával folytatódik.

A Münchausen-szindróma
Súlyos pszichiátriai kórkép, melynek lényege, hogy valaki - általában az anya - fizikai vagy mentális betegséget okoz, vagy egy más létező betegség tüneteit súlyosbítja azért, hogy felhívja magára a figyelmet.
Bár nagyon ritka betegség, gyakran tragikus következményekkel jár, és a legtöbb országban bűncselekménynek számít. A kór a gyermekbántalmazás egyik legsúlyosabb formája.