Lázár;kormányinfó;

2017-02-09 14:30:00

Kormányinfó - Támogatás "abortuszmentes nőgyógyászatért"

Két hétig nélkülöznünk kellett, de a türelem meghozta gyümölcsét: újra itt van a Kormányinfó - szám szerint már a 77.-  és benne pörgőbeszédű Lázár János miniszter, valamint az inkább  háttétben maradó Kovács Zoltán kormányszóvivő. Nem kell nagy vátesznek lenni ahhoz, hogy megtippelhessük, szó lesz migránsokról, Brüsszelről, (EU) talán a budapesti olimpia lehetőségéről, és nyilván az OLAF-jelentésről is. Meg persze arról is, hogy remekül és becsületesen élünk, ahogy vezetőink is teszik, hiszen Magyarország jobban teljesít. 

Addig is, amíg a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy igazán belelendül, egy kis olvasnivaló ajánlat:  Kamuszervezetet támogattak Lázárék?

Kezdődik (kis késéssel) 

Töretlen lelkesedéssel és sok-sok információval jöttünk - vezette fel vidáman a tájékoztatót Kovács Zoltán. A szót átvéve Lázár intim információt osztott meg az újságírókkal, miszerint kis időt a családjával akart tölteni, ezt kérte tőle a felesége is, és valójában ezért kellett nélkülöznünk egy ízben a Kormányinfót. A másik Putyin látzogatása miatt maradt el. Az emberléptékű bevezetés után azonnal jött az első téma. Bizony, a migránsok.

Lázár János már korábban bejelentette: a kormány visszaállítaná az idegenrendészeti őrizetet, az ehhez szükséges négy törvény módosítását célzó javaslatcsomag hamarosan a parlament elé kerülhet. Mint mondta, a javaslatról a kormány stratégiai kabinetje döntött. Most ugyanezt elmondta, indoklásképpen terrorveszéllyel, illetve a migránsok által elkövetett bűncslekeményekkel riogatva. A kormány arra is készül, hogy a menekülők kérelmének elbírálásáig megfosztanák az embereket a mozgásuk szabadságától, kizárólag egy számukra kijelölt helyen tartózkodhatnak. A kabinet javaslata értelmében  tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején kötelező tartózkodási helyet írnak elő azoknak, akik bevándorlás céljából kérelemmel fordulnak a magyar államhoz. Ez a tartózkodási hely az országhatár lesz, ahol 200-300 ember elhelyezésére alkalmas konténereket állítanak fel, ezekben kell megvárniuk a migránsoknak kérelmük jogerős elbírálását. Ezeken a helyeken a bírósági eljárás feltételeit is biztosítani fogják telekommunikációs eszközökkel - ismertette a részleteket a tárcavezető. Ezzel együtt megszűnik az un. 8 kilométeres szabály is, vagyis, ha a tartózkodási engedély nélküli menekültet bárhol az országban igazoltatják, az illetőt  papírok hiányában azonnal visszatoloncolhatják a határra.  A kormány mindezek miatt is megerősíti a rendőrséget és a katonaságot. 

OLAF, metró 

Lázár János a jelentés kapcsán "azt szeretné, ha értenék" miről van szó:  a 4-es metró az elmúlt évtizedek legsúlyosabb korrupciós ügye - hangsúlyozta, majd elmondta, a teljes dokumentumot a kormány áttekintette, és átadta azt a Fővárosnak. A "problémás" 272 milliárdból 166 milliárd esetében valószínűsíthető bűncselekmény. A magyar államnak  59 milliárdot kell visszafizetnie. A Miniszterelnökséget vezető miniszter név szerint említette Demszky Gábort, mint érintettet, valamint azt állította, hogy a jelenlegi kormánynak semmi köze a korrupciós ügyhöz.  A tárcavezető elmondta azt is, hogy a fővárosnak 60 napja van, hogy reagáljon a jelentésben foglaltakra, s ha azt nem vitatja, vissza kell fizetni az 59 milliárdos összeget. 

(Mint megírtuk, Demszky Gábor az ATV-nek nyilatkozott Gulyás Lászlóról, a 4-es metró beruházás volt vezetőjéről, miután a Magyar Nemzet információja szerint nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A volt főpolgármester szerint sem neki, sem Gulyásnak nincs köze a visszaélésekhez.)

Magyarország jobban teljesít

Ha a sorrend nem is stimmel feltétlenül, eddig nem nagyon tévedtünk: az OLAF-jelentés után Lázár János arról beszélt, a kormány célja, hogy mindenkinek legyen munkája, és abból mindenki meg tudjon élni. Majd hosszasan sorolta, hogy mindezek érdekében a kormány milyen döntéseket hozott és hoz meg, valamint, hogy mindezen célok elésére az ad lehetőséget, hogy Magyarország gazdasága jól prosperál, (vagyis Magyarország jobban teljesít.) Bejelentette, hogy a kormány negyvenmilliárd forintos programot indít, hogy minél több közfoglalkoztatottat vegyenek át a piaci munkaadók, ezért a tervek szerint ezek a munkaadók többlettámogatást kapnának. Jelenleg 216 ezer közfoglalkoztatott van, a kormány célja, hogy számuk a következő öt évben 100 ezerre csökkenjen.

A meglepetés-téma ( erre nem tippeltünk)

A kormány 7,8 milliárd forintos fejlesztési forrást biztosít a Bethesda Gyermekkórháznak és a Budai Irgalmasrendi Kórháznak: a két intézmény együttműködésében egy speciális, új szülészeti-nőgyógyászati egység jön létre - jelentette be Lázár János. A kórházak ezért cserébe azt vállalták, (vagyis ez lehetett a fetétel - a szerk.) hogy ezen az osztályon nem lesz abortusz, és hálapénzt sem fogadnak el.

Amire szintén nem tippeltünk, Lázár János meglehetősen vehemensen kiállt a Csíki Sör mellett, ostorozva a Heinekent, azt igazi multinak (lekicsinylő hangsúly) minősítve, szerinte a magyaroknak az ügyben a székely sörmanufaktúra mellé kellene állnia, akár úgy is, hogy bojkottálják a Heinekent, ahogy ő (Lázár János) ezt baráti körében, Hódmezővásárhelyen tanácsolta is. Annak ellenére, hogy a miniszter nem iszik sört. Sem csíkit sem másmilyent. Legalábbis nem emlékszem olyan állapotomra, hogy sört ittam volna - engedett újabb bepillantást intim magánéletébe Lázár János.