Tibet;Angela Merkel;kitoloncolás;Richard Gere;afganisztáni menekültek;

2017-02-10 06:33:00

Merkel felgyorsítaná a kitoloncolásokat

Angela Merkel német kancellár vendége a híres amerikai filmsztár, Richard Gere volt tegnap Berlinben. Minthogy Gere a Tibetért Nemzetközi Kampány elnöke, megbeszélésükön főleg Tibetről volt szó. 

Az 1988-ban alapított szervezet a demokráciáért, az emberi jogokért száll síkra a Kínához tartozó tartományban. Ulrike Demmer kormányszóvivő azt közölte, a német kormány az „egy Kína”-elvét vallja. Ugyanakkor Berlin fontosnak tartja az emberi jogok érvényesülését Tibetben.

Merkel egy ennél fontosabb, a német belpolitikát is érintő találkozón is részt vett. A tartományi miniszterelnökökkel arról tanácskozott, miként lehetne felgyorsítani azon menekültek kitoloncolását, akik menedékkérelmét elutasították a német hatóságok. A vita oka, hogy a baloldali tartományok elutasítják az afganisztáni menekültek szülőhazájukba való visszatoloncolását. A folyamat lassan halad, előzetes adatok szerint tavaly önként - állami pénzügyi támogatással - mintegy 55 ezren távoztak, a hazatoloncoltak száma pedig 25 ezer körül volt, holott a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) csaknem 175 ezer kérelmet utasított el. A kancellár ezzel kapcsolatban 16 pontos tervet tett közzé, amelyben kiemeli: közös, nemzeti erőfeszítésre van szükség a nemzeti politikában.