Kiss Szilárd;vízummutyi;vízumgyár;moszkvai vízumgyár;

2017-02-10 12:55:00

Moszkvai vízumgyár - Nyomoz a rendőrség, de nincs gyanúsított

Másfél éve nyomoz a rendőrség hivatali visszaélés gyanúja miatt a moszkvai magyar vízummutyi ügyében, de még mindig nincsen gyanúsított - írja az Index. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményben jelezte, hogy kedden a vízumgyárról is tárgyalnak majd a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Szerdán egy külügyi vizsgálati anyagból derült ki, hogy több ezer orosz állampolgár jutott schengeni vízumhoz a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán úgy, hogy valójában nem is tudták, kiknek adják ki a papírokat, amivel aztán szabadon utazhattak az Európai Unióba is. A súlyos visszaéléseket dokumentáló jegyzőkönyvet a nyilvánosság nem ismerhette meg, ezért az LMP-s Szél Bernadett 2015 májusában beperelte a minisztériumot, a Kúria pedig tavaly novemberben kötelezte Szijjártóékat a belső vizsgálati anyag kiadására.

A portál biztonsági forrásai szerint a korrupt rendszert akár külföldi titkosszolgálatok és szervezett bűnözői körök is kihasználhatták – a magyar hírszerzés orra előtt. Ezt a gyanút erősíti, hogy voltak olyan orosz örömlányok, akik így szereztek vízumot. A név nélkül nyilatkozó biztonsági források arról beszéltek, hogy a  szakmai nyelven „visa shoppingnak” is nevezett vízummutyi egyértelműen kiemelt nemzetbiztonsági kockázatot jelent. 

Sőt az is nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, hogy a vízumgyár működtetői a konzulokra nyomást gyakoroltak, esetenként fenyegették őket. A magyar diplomáciai testületek védelme (úgynevezett kolóniavédelem) a magyar polgári titkosszolgálatok közül az Információs Hivatal (IH) feladata lett volna, de a lap szerint a kolóniavédelemben az IH "egyszerűen csődöt mondott”. Hozzáteszik, hogy a moszkvai magyar nagykövetségen zajló események elég komoly belső konfliktushoz vezettek a hírszerzésért felelős IH és a kémelhárítással foglalkozó Alkotmányvédelmi Hivatal között, amely vita a „felső szintekig” is eljutott.

A lap megjegyzi, hogy a vízumgyár működésében kulcsszerepet játszó Kiss Szilárd megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal által végzett nemzetbiztonsági átvilágításán, kockázatokat tártak fel vele kapcsolatban, ennek ellenére agrárattasé lehetett. Tegnap a Kormányinfón megkérdezték Lázár János kancelláriaminisztert, hogy hogyan fordulhatott elő, hogy az átvilágítás eredménye ellenére Kiss tovább dolgozhatott, amire a politikus csak annyit mondott: „biztos kiváló munkát végzett”.

Molnár Zsolt szocialista politikus, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményben írta, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén vár választ az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal vezetőitől az ügyben, amiben teljes körű, alapos vizsgálatot tart szükségesnek.

"A Fidesz-kormány súlyos veszélynek tette ki Magyarország és egész Európa biztonságát azzal, hogy a moszkvai magyar konzulátuson érdemi ellenőrzés nélkül, ezerszámra bocsátották ki a schengeni övezetbe való belépésre jogosító vízumokat. Hogyan épülhetett ki, és működhetett a nemzetbiztonsági szolgálatok szeme előtt a vízumgyár? Miért nem tudták megvédeni a magyar konzulátus alkalmazottait az illetéktelen befolyásolástól és fenyegetésektől? Miként lehetséges, hogy a visszaéléseket feltáró minisztériumi belső jelentés ellenére nem történt felelősségre vonás a visszaélések miatt?" - tette fel kérdéseit az MSZP-s képviselő.