Kossuth Zsuzsanna (1817-1854) az 1848-1849-es szabadságharc idején fejtette ki betegápolást szervező tevékenységét Magyarországon. Erkölcsi tartása, humánus gondolkodása segítségére volt abban, hogy honfitársnői körében megszervezze a sebesültek ápolását. Megelőzve kortársát, Florence Nightingale angol ápolónőt, aki az öt évvel később kezdődő krimi háború hősi alakja lett.
A 19. század "csillagai"
Kossuth Zsuzsanna életének rövid 37 évét csillagokkal teli égbolt övezte, amelyek egy-egy emberi utat követtek itt a földön. Olyan történelmi korban, amikor Európában a forradalmak rázták fel az embereket. Ott voltak ők, a csillagok által kísért filozófusok, politikusok, tudósok, írók, orvosok és ápolók, akik különböző okok miatt hatással voltak az emberiség fejlődésére.
Harriet Martineau, angol írónő és filozófus, az angol feminista mozgalom vezetője, John Start Mill, angol filozófus, a haszonelvű elmélet egyik megalapítója, Rudolf Virchow a kórtan kimagasló úttörője, Louis Pasteur a mikrobiológia, az immunológia és járványtan megalapítója, Joseph Lister, az antiszeptikus sebészeti eljárások bevezetője. Az 1848/49-es forradalom csillagvezérelte magyar orvosai: Stáhly Ignác, Gaál Gusztáv, Flór Ferenc, Balassa János, Lumniczer Sándor, Korányi Frigyes, Semmelweis Ignác orvos, aki a gyermekágyi láz felismerésével, az anyák megmentője lett. Charles Dickens, angol regényíró, aki a Twist Oliver című regényével a szociálisan érzéketlen angol társadalmat megdöbbentette...
És a meleg fényű csillagok: Florence Nightingale a modern ápolás megteremtője, Dorothea Dix, az Amerikai Egyesült Államok hadseregének főápolónője és Clara Barton, az Amerikai Vöröskereszt főápolónője, Henry Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt megalapítója, a modern, világi ápolás támogatója. De köztük van egy csillag, ami egészen a miénk, nekünk a legfényesebben ragyogó: Kossuth Zsuzsanna, Magyarország első főápolónője, pontosabban az „összes tábori kórház főápolónője”.
Erő és függetlenség
Kossuth Zsuzsanna kinevezésének legnagyobb jelentősége az volt, hogy a politika teljes erejével tevékenysége mögé állt. Felettesei intézkedési jogait az alábbiakban fogalmazták meg: „Kötelességül tűzetik ki minden katonai kórházigazgató parancsnokainak: az országos főápolónő akár ideiglenes, akár állandósítandó rendszabályait sikeresíteni, s úgy gazdászati, mint ápolási szempontból őtőle utasítást venni és neki felelni az általa kitűzött kötelességek teljesítéséről.”(Kapronczay, R. – Szemkeő, E.)
A nagyszerű hölgy pedig minden sejtjével érezte, hogy ez a tevékenység a társadalom és honfitársnői segítsége nélkül nem megy. Debrecenben kelt felhívása május 13-án jelent meg a Pesti Hírlapban. Meszlényi-Kossuth Zsuzsánna aláírással:
„Honleányok, testvéreim! A haza és védőinek szenvedései munkára szólítának. A kiáltó szükség és honleányi buzgalmam kiragadának szerény körömből, egy országos feladat megoldására. Kiléptem a cselekvés terére, feledve parányiságomat, feledve, hogy egyes erő nyomtalanul vegyül el, mint atom a mindenség tömegében. Hozzátok fordulok hát hazám leányai, támogatásért, nehéz pályámon; a kötelesség vezetendi, az öntudat követni fogja lépteiteket; hiszen minket nőkül Isten is azért teremtett, hogy letöröljük homlokaikról a verejték cseppjeit azoknak, kik elfáradának az élet útjain.
Felhívlak tehát benneteket; egyesüljetek akaratban és tettben, hű akaratom és fáradhatatlan törekvésem támogatására, szabadságharcosaink szenvedésének enyhítése körül. Ne várjatok hivatalos kiküldetéseket, ne várjátok a rendszabályok kihirdetését. Egy a veszély, a haza elvesztése; egy akarat lelkesíti nemes hadseregünket, ez a haza megmentése; egy legyen tehát bennünk is az akarat, felkeresni a szenvedést és enyhíteni azt.”
A felhívás a nőket, az asszonyokat, a családanyákat, a szeretteiket féltőket szólította meg. „Minden nő, ki erőt érez magában, keresse fel a helyben vagy vidéken lévő kórházakat. Ha elhagyatott állapotban szűkölködve, minden kényelmi czikk nélkül találja azokat, szólítsa fel a legközelebbi polgári hatóságot, legyen az kormánybiztosi, megyei vagy városi hatóság, a kórházi szükséges készletek beszerzésére, ha a körülmények úgy kívánják, requisitio útján is. Hivatkozzatok ezen felhívásomra, melyben ezennel hazafiúi kötelességül tűzöm ki az illetőknek a közremunkálást. Ha valaki vánkoson piheni egészséges álmát, megvédett hajlékában, vegye ki feje alól, és adja azoknak, kik sebben és nehéz szenvedésekben sínlődnek a haza megmentésének nehéz munkája után.”
Mert, hogy tevékenységében az ápolás jelentősége elsődleges volt mindenek felett, és mert Kossuth Zsuzsanna ereje, és hatásköre nagyobb volt bármelyik kórházigazgatóénál, hát így folytatja: „És ha akár a hatóságok, akár a kórházi igazgató személyzet által gátoltatást vagy erélytelenséget tapasztalnátok a közremunkálásban, tegyetek nekem rögtön jelentést, hogy eszközölhessem azon egyéneknek méltóbbakkali felcseréltetését…”
Mi lenne, ha itt keresnénk a választ arra, hogy 2017-ben, miért nincs főápolónője/főápolója a magyar ápolók birodalmának? Mert bizony megeshet, hogy az ápolás, a hívatás és a gondoskodás szemével más lenne az emberek egészségügyi ellátása Magyarországon.
A felhívásra az asszonyok tömegesen keresték fel a kórházakat, nyitották meg a sérültek előtt az udvarházakat, és az otthon maradottak összegyűltek, hogy a sebkötözésekhez tépéseket készítsenek. Kossuth Zsuzsannának komoly oka volt, hogy ezt a felhívást közzétegye, mert a kórházakban szörnyű állapotokat talált. Jelentésében leírta: a betegápolást a hadseregtől elbocsátott katonák, illetve apácák végezték. A kisújszállási kórházban olyan katonákat alkalmaztak betegápolónak, akik között akadt epilepsziás, süket, rokkant ember is. Az apácák viszont, bár tapasztalatuk volt a betegápolásban, nem tudtak a követelményeknek megfelelni, és a férfi test gondozása távol állt a gondolkodásuktól.
A történet egyik figyelemreméltó területe volt a hadifoglyok ellátása. A kormány mindvégig azt az elvet vallotta, hogy gondos ápolás jár még az ellenségnek is. A főápolónő látogatásai során külön figyelmet fordított a hadifoglyokra. „Flór Ferenc például - Kossuth Zsuzsanna jelentése nyomán - vasra verette és hadbíróság elé állíttatta a debreceni Szent Anna Kórház egyik honvédápolóját, mert két sebesült hadifoglyot bántalmazott.” (Kapronczay, K. - Szemkeő, E.)
A magyar szabadságharc sebesültjeinek ápolása, az önkéntes ápolók szervezete, a hadifoglyokkal való humánus törődés a magyar ápolástörténet kiemelkedő fejezete. Magyarország első főápolónője, Kossuth Zsuzsanna 1854. június 29-én 37 éves korában New Yorkban halt meg. De a késői kutatások ellenére sem tudjuk porai hol nyugszanak. A sors akarta-e így, hogy ne a fizikai helyhez zarándokoljunk leróni tiszteletünket? Nem tudjuk.
Születésének 200. évfordulóján, 2017. február 19-én, a Magyar Ápolók Napján nemcsak az ünnephez kell készülődniük a magyar ápolóknak, hanem azzal is el kell számolniuk, hogy milyen helyet vívott ki az ápolás, és vívtak ki annak művelői az ápolók, a nemzet életében. Hova jutottak az ápolók a hívatás felemelésével Magyarországon? Amikor születésének 200. évfordulója tiszteletére, a Magyar Ápolási Egyesület 2017-re meghirdette a Kossuth Zsuzsanna emlékévet.
Az üzenet
A modern időkben a kórházi és a szakellátás szervezete több biztonságot ad az ápolóknak, mint amivel a háborús körülmények között küzdők találkoztak. Kossuth Zsuzsanna élettörténete megtanítja őket arra, hogy a kihívások ott vannak előttük, és eljöhet egy történelmi kor, amikor nincs más választásuk, nekik kell válaszolni.
Nem kell ahhoz háborúnak lenni, hogy észrevegyék a szakemberek, hány sebből vérzik a rájuk bízott ápoltak és gondozottak ellátása napjainkban. Elég a tönkrement, erkölcsi, szakmai szempontból lepusztult egészségügyre ránézni. Az irányító minisztériumra, ahol híján vannak az erkölcsi bátorságnak, hogy az ápolás tudományát és gyakorlatát arra szintre emeljék, amit megérdemel, és ami elvezet a változtatáshoz. Híján vannak a szakmai szenvedélynek, miszerint egy új paradigma, az ápolás jelentőségének előtérbe helyezése lényegesen megváltoztatná Magyarországon az ellátás minőségét. Minden ember ellátásának a minőségét, akár újszülött, vagy idős, vagy várakozik a mentő érkezésére, a sürgősségi ellátásra. Ahol a hívatás művelője biztosítja a beteget a segítségéről, ha annak erre van szüksége, és bátran elengedi a folyóson a betegét, ha az már biztosan jár a járókerettel.
Ennél jobban csak a humánus értékek iránti szenvedély hiányzik a kormány terveiből, ami szerint az egészségügybe „belecsipkedők” csak és kizárólag a klinikai ellátásban képesek gondolkodni, és nem tudják kijelölni azt az utat, ami az egészségügyi ellátást olyan közel viszi a betegekhez, amilyen közel csak lehet.
Úgy érkezünk a 200., az ünnepi évhez, hogy nincs az országnak az ápolásért, a szakdolgozók tevékenységéért felelős főápolója az államtitkárságon. Olyan, aki a „szájbefogó törvényeket” kiiktatná hivatalából. Aki a szakmát és a lakosságot hitelesen tájékoztatná a hívatás fontosságáról. Akinek nem személyes kiválósága lenne a legfontosabb, hanem ő maga lenne egy „intézmény”. Aki egyszerre képviselné a hívatás értékeit és az állampolgárok, az ügyfelek és betegek érdekeit. Aki otthon van az egészségügyben, tűpontosan látja az orvosi birodalom és az ápolási birodalom találkozási pontjait, az abból adódó kompetenciákat érintő problémáit. A vonatkozó törvények anomáliáit. Olyan személy, aki képes akaratát bátorsággal, szenvedéllyel és hozzáértéssel képviselni az egészségpolitikában. Akinek erre megvan a magas szintű szakmai felkészültsége.
Aki képes szakrális, szent teret, kiépíteni a társai számára. Akinek a nap minden időszakában lehet panaszkodni, akitől lehet segítséget kérni minden szakdolgozónak a betegszállítótól a magas beosztású ápolási igazgatóig. Aki ott van minden konferencián, és aki beemeli az ápolást a maga helyére egy tisztességes egészségpolitikai rendszerben, s kezeskedik az ápolás értékeiért, az ápolók minden szintű képzésében.
Személye nem a hatalom ide-oda rángatható bábja, nyolc órás hivatalnoka, hanem cselekszik, mert a cselekvés a legnehezebb lépés e folyamatban. Ekkor van a legnagyobb szükség az erkölcsi bátorságra. Kossuth Zsuzsanna is megtehette volna, hogy nem vállalja a megbízást, csak akkor több vérről, könnyről és szenvedésről szólnának a krónikák. Hát ehhez kellett az ő erkölcsi bátorsága és az embereken való segítés szenvedélye.
Ma még van akarat arra, hogy az ápolók ne feledjék el a gyökereiket. Úgy tűnik, nekik most egy cseppet könnyebb dolguk van a mindennapokban, mint elődeiknek a háborúkban. Pedig ez nincs így, és a jövő ápolóinak sem lesz könnyebb. Kihívások mindig lesznek, és a hívatás gyakorlóinak együtt kell ezekre jó választ adniuk.
Ehhez kell az erkölcsi bátorság és a hivatásbeli szenvedély.