Csíki sör;

2017-02-11 07:05:00

Sörében él a nemzet

Ezután nem iszom Heineken sört. Úgy éljek, egy kortyot sem. Mondjuk eddig sem ittam, sőt más márkát sem, mert keserű és még hizlal is, de ez most más. Mostantól hazafiságból nem iszom, eddig meg csak úgy, ideológiai töltet nélkül. Bojkottálok, mert erre hívott fel a miniszterelnökség, Hódmezővásárhely önkormányzata, a Jobbik, a Magyar Idők és a Magyar Turán Alapítvány. Ebből nekem már egy is elég lenne, de így ötszörösen nem iszom. Lehet, hogy életemben először elmegyek a Rockmaraton Fesztiválra és az ősmagyar hagyományokat fölelevenítő Magyar Kurultáj Törzsi Gyűlésre, mert e két rendezvény szervezői biztosítottak, hogy náluk aztán egy fél üveg Heineken se lesz kapható, és ez nagyon megnyugtat. Remélem, a belépők hátizsákját is átvizsgálják, az a biztos.

Jóérzésű ember eddig is gyanakodott a Heinekenre a vörös csillagos címkéje miatt. Nem is értem kormányunk óvatlanságát, hogy egy ilyen céggel képes volt stratégiai partneri megállapodást kötni. Párezer rongyos munkahelyért meg néhány milliárd adóért eladták az elveinket, vagy mi? Na de meg is van a böjtje: ereszd be a Heinekent a házadba, kitúr onnan. Mi mást várjon tőle az ember? A vörös csillagjával komcsi is, multi is, holland is (holland uniós biztosként mit piszkálta médiaügyekben szegény hazánkat ez a szekánt Neelie Kroes is!). Igazából egész Hollandiát kellene bojkottálnunk, mehetnek a facipőjükkel, ahová akarnak.

Vagy mégsem egész Hollandiát, mert kiderült, hogy vannak jó hollandok is. Azok a sörháborúban a mi oldalunkon állnak, testvérharcban a magyarfaló Heinekenben érdekelt rossz hollandokkal. Most hirtelen nem tudom, melyik a keletholland és a nyugatholland, már a németeknél is folyton változott, melyik a jó és melyik a rossz, de ezzel nem hagyom magam megzavarni.

A lényeg, hogy a rossz hollandok, mármint a Heineken, rátesznek egy lapáttal Trianonra. Ha csak nem ők tervelték ki annak idején már azt is. Ez vért kíván. Az történt, hogy a Heineken romániai vállalata forgalmaz egy sört, amit az ottani magyarok csak „csíki sörként” emlegettek. A neve tudniillik románul Ciuc Premium, magyarul Csíki Prémium sör, Csíkszeredán főzik. Pár éve egy székely nagyvállalkozó is beindított egy sörgyárat, fele részben hollandiai társtulajdonossal (a jó hollandok, miként valaha Guszev őrnagy, átálltak hozzánk nemzeti szabadságharcunkban). Ők „Igazi csíki sör” néven kínálták portékájukat. A Heineken perelt, a bíróság végül nekik adott igazat. Az élelmes székely cég (kormányunk lelkes egyetértésével) ezt magyarellenes támadásnak értelmezte, de feltalálta magát, a botrányból reklámot csinált, és még népszerűbbé váló sörét „Igazi tiltott sör” címkével árulja.

Fogalmam sincs, a jogi ügyben kinek van igaza. Ahogy a sörökhöz, úgy az áruvédjegyekhez sem értek. Kicsit még tetszik is a székely társtulajdonos góbés visszavágása. Vállalkozói múltja már kevésbé: pár éve a környezeti károkozással vádolt székelyföldi törpevízművek építése során került perpatvarba az ott élőkkel.

De valójában nem ő érdekel, nem a Heineken és nem a sör. Hanem az ismerős képlet. Az itthoni kurzus remek apropót talált a történetben, hogy újabb nemzeti sérelemre hivatkozva (ki tudja, hányadjára) magyar szabadságharcba szólítson. Az ellenség ideális: a maroknyi székelyre, magyarságunk esszenciájára egyrészt a multik, másrészt a románok törnek rá. Soha jobbat, pláne a vörös csillaggal megfejelve. A Heineken elleni tüntetés szónokának slusszpoénja: ismét följelentést tesznek önkényuralmi jelkép használata miatt. Szemet szemért, fogat fogért, sört sörért. Az ellenségek listája már öntevékenyen is kiegészíthető: az egyik tudósítás kommentelője leleplezi a zsidó összeesküvést is. „Ezek a zsidók mindent rühellenek, ami valamilyen szinten kötődik a magyar identitáshoz, aztán csodálkoznak, ha mi is utáljuk őket.”

A plusz szolgáltatást képező zsidózás kivételével egyébként a kórus a Kormányinfótól a Jobbikon át a vásárhelyi önkormányzatig ugyanazt a nótát fújja. „A magyar néppel szembeni arrogáns támadás”, „méltatlan eljárás”, „meg kell mutatnunk szolidaritásunkat”, „minden magyar fogjon össze”, „bojkott”! Igen, fogjunk össze, végre a kormány is benne van, legyünk szolidárisak. Nem a gyerekszegénység ellen, nem a fagyhalálok idején, nem a jó iskoláért, nem az egészségügyért. Sörért. A tüntetést az 56-osok terén rendezték, hiszen ez most az újabb nemzeti felkelés. Tiszta szerencse, hogy arra van a Heineken székház is. Föl lehet eleveníteni a Kossuth téri szép hagyományt is, hogy történelmünk szimbolikus tereit az egybegyűltek levizelik. Ezúttal a híradások szerint az 56-os emlékművet és környékét, az ingyen sör fogyasztása után. Nem baj, a közösen elmondott ima, a Miatyánk és a Boldogasszony anyánk helyreállítja a pillanat magasztosságát. Szem és szobor nem marad szárazon.

Hát még, amikor a színpadról elhangzik: „Lesz, lesz, lesz,/ Csakazértis lesz,/ Magyarország újra/ Nagy és boldog lesz.”

A magam részéről biztos vagyok ebben. Csak nehogy néhány hazaáruló ballibsi, direkt, hogy ártson, belekortyoljon egy Heinekenbe.