Amnesty International;menekültek;konténerváros;

2017-02-10 18:19:00

AI: újabb mélypont a "menekültek konténerbe zárása"

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a magyar menekültügyi szabályozás újabb mélypontja a "menedékkérők konténerekbe zárása".

Demeter Áron, a szervezet emberi jogi szakértője közleményében azt írta: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentése újabb rendkívül aggasztó lépése a magyar kormány hosszú ideje tartó törekvésének, hogy kiszolgáltatott embereket kriminalizáljon és démonizáljon. Hangsúlyozta, ha elfogadják a szabályozást, az teljesen nyilvánvalóan sérteni fogja az uniós jogot és a genfi menekültügyi egyezményt.

A közlemény idézi Gauri van Gulikot, az Amnesty International európai igazgatóhelyettesét, aki azt mondta, a javaslat újabb példa arra, hogy az Európai Uniónak miért kell határozottan fellépnie a magyar kormány "uniós és nemzetközi jogot sértő botrányos intézkedéseivel szemben".

Lázár János a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy kötelező tartózkodási helyet írnak elő azoknak, akik bevándorlás céljából kérelemmel fordulnak a magyar államhoz. Ez a tartózkodási hely az országhatár lesz, ahol kétszáz-háromszáz ember elhelyezésére alkalmas konténereket állítanak fel, ezekben kell megvárniuk a migránsoknak kérelmük jogerős elbírálását.