Nem dicsekvésből mondom, de nekem máris hozott egy láda pezsgőt a Liget projekt. Meglehet, mások többet is keresnek majd rajta, de a nagyberuházás már csak ilyen: költséges műfaj. Én viszont nem is a hat palack extra száraznak örülök igazán (na jó, annak is), hanem a bizonyságnak, hogy vénségemre csak kiismertem valamennyire ezt az országot.
Még az előző kormányzati ciklusban, amikor Szőcs Géza akkori államtitkár és Baán László, a Szépművészeti föld alatti bővítésétől frissen megfosztott főigazgató bejelentette, hogy egyetlen alagsor helyett öt komplett múzeumot alakítanak ki 2018-ra a Ligetben, fogadást ajánlottam egy jó barátomnak. Azt mondtam, a kitűzött határidőre legfeljebb az Új Nemzeti Galéria áll majd a Ligetben, az is csak azért, mert ha létrejön, könnyebb lesz kiüríteni és visszahabosítani a várbeli képtárat. Barátom viszont - pedig ő volt már helyettes államtitkár is! - kötötte az ebet a karóhoz, hogy mind az öt múzeum szerkezetkészen áll majd a Liget fái között, mert odafönt valakiknek ez most fontos.
Most veregessem meg a vállamat, látva, hogy némi fakivágáson, a Közlekedési Múzeum lebontásán és a Pecsa bezárásán kívül semmi sem történt az elmúlt öt évben? Vagy örvendezzek, hogy még az idén valóban begyógyul a Szépművészeti világháborús sebe, és látogatható lesz a Román csarnok, amelynek helyreállítása a legelső Orbán-kormány idején, 2000 táján került először szóba? Esetleg rémüldözzek, hogy ha ez a nagy egészhez képest falatnyi munka rögtön kétmilliárdos többletköltséggel járt, vajon milyen túlfizetésekkel kell számolnunk, ha valóban beindul a múzeumépítés a Ligetben?
Fogadjunk?
