A Belgrádban kormányzó Szerb Haladó Párt nem a hivatalban lévő Tomislav Nikolic államfőt indítja az áprilisi elnökválasztáson, hanem Aleksandar Vucic kormányfő és SNS-elnök lesz a párt jelöltje. A szerb haladók erről kedden este döntöttek. Vucic jelezte, elvben elfogadja a jelöltséget, végleges döntését azonban pénteken közli. A miniszterelnök egyben azt is meglebegtette, hogy az elnökválasztással egyidejűleg parlamenti választásokat is tartanak Szerbiában. Hogy ki lesz Vucic utóda a miniszterelnöki székben azt még nem tudni, mint ahogy azt sem, hogy a pártelnökséget ki veheti át.
Az ellenzéki jelöltek neve már rég ismert, ők tulajdonképpen már egyfajta kampányban vannak, a kormánypárt pedig hónapok óta halogatja a döntést, ami mindenképpen azt sugallta, hogy kihátrál Nikolic mögül. A felmérések azt mutatták, hogy a hivatalban lévő államfő is győzhet, de csakis második fordulóból és csakis akkor, ha Vucic nem indul: ő az egyetlen jelölt, aki első fordulóból megszerezheti a győzelmet. A miniszterelnök vonakodása mégis érthető, hiszen a közelmúltban Szlovákiában és Romániában is elbukott az elnökválasztáson a miniszterelnök. Az is intő jel lehetett számára, hogy a tavalyi szerb előrehozott választáson, amelyet ő maga kényszerített ki azért, hogy megszilárdítsa pozícióit, végül pártja kedvezőtlenebb helyzetbe került, mint előzőleg, bár megnyerte a voksolást.
Robert Fico szlovák miniszterelnök is hazája legnépszerűbb politikusa volt, pártja, a Smer fölényesen nyerte meg a parlamenti választást (44,41 százalékkal, míg a második helyezett kereszténydemokrata KDH csupán 8,82 százalékot szerzett), így ő számított a 2014 márciusi államfőválasztás favoritjának. A kampány során azonban már látszott, hogy nem lesz könnyű dolga a politikán kívülről érkező nagyvállalkozóval, Andrej Kiskával szemben. Az első fordulóban csupán négy százalékos (28-24) előnyt szerzett. A közvetlen államfőválasztás 1999-es bevezetése óta sosem fordult elő, hogy az első forduló győztese 30 százaléknál kisebb aránnyal jutott volna a második körbe. A leginkább drámai fordulatnak mégis az számított, hogy Fico a Smerre 2012-ben leadott szavazatok felét sem szerezte meg. A második fordulóban Kiska a voksok mintegy 60 százalékát begyűjtötte be.
Fico veresége után a szlovák közéletben vita bontakozott ki arról, hogy az államfőválasztást Andrej Kiska személyében a civil társadalom polgári jelöltje, avagy a tőke jelöltje nyerte. Az eredmény a szlovák társadalom politikából, politikai pártokból való kiábrándulását jelezte, azt, hogy a lakosság a politikai megoldásokat a politikán kívülről várja. És ez végső soron veszélyes, olyan csapdajelenség, amely Európa-szerte, de mindenekelőtt a volt szocialista államok fiatal és törékeny demokráciáiban nyer egyre nagyobb teret. Nyilván azért veszélyes, mert politikamentes politika nincs, az igazi demokráciák pedig úgy működnek, hogy ideológiai alapon szerveződő tömörülések, az ennek megfelelő értékrendek mentén képviselik álláspontjukat, ezek ütköztetésének eredménye az a nyugati jóléti állam, stabil demokrácia, amelyre minden kelet-közép-európai állam lakossága célként tekint. Nem utolsósorban a populizmus és demagógia térhódítását, az unortodox álláspontokat és megoldásokat képviselő jelöltek hatalomra jutását segíti elő ez az álláspont.
Romániában ugyanez a társadalmi jelenség segítette az államfői székbe 2014 novemberében Klaus Johannist a miniszterelnökkén hivatalban lévő, messzemenően Románia legnépszerűbb politikusának számító Victor Pontával szemben. Klaus Johannis ugyan nem teljesen politikán kívülről érkezett, hiszen 2000-től ő volt Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum elnöke, majd a választások előtt fél évvel átvette a legnagyobb ellenzéki párt elnökségét. Megválasztását mégis a politikaellenes hangulatnak, a demokratikus intézményrendszer iránti bizalom megrendülésének, illetve annak köszönheti, hogy a nagyközönség előtt viszonylag ismeretlen volt, apolitikusnak, amolyan „civil” városvezetőnek tűnt. A politika ellenes indulatok segítették hozzá, hogy az első fordulós 10 százalékos hátránya dacára 10 százalékot verjen Pontara.
Fico miniszterelnökként túlélte a vereséget, Ponta viszont nem, 2015 őszén lemondásra kényszerült. Vucic győzelme egyelőre biztosnak tűnik, mint ahogy pártja kormányzati pozíciói is. Ám a szerb társadalomban ugyanazok a társadalmi jelenségek tapasztalhatók, mint a románban és a szlovákban. Szerbiában rátevődik az is, hogy a Vucic-kormány mindent az európai integrációra tett fel, a tárgyalások folyamatban vannak, a lakosság viszont egyre kevésbé lelkesedik az Európai Unióért (legutóbbi felmérés szerint már kevesebb, mint 50 százalék akarja), amelynek nemcsak pillanatnyi válsága, hanem mindenekelőtt azok a gazdasági reformokból eredő többletterhek riasztják, amelyeket az integráció érdekében el kell viselnie. Mindez együtt még Vucicot is elsodorhatja, ha netalán mégis alulmarad az elnökválasztáson.