Nem azért, de nekem már van programom a következő tíz évre. Indul a „Zrínyi 2026”, a honvédelmi miniszter szerint „az elmúlt negyedszázad legátfogóbb haderőfejlesztési programja”. A cél, hogy miénk legyen „a térség legmeghatározóbb hadereje”. Valamiben csak kell az élen lennünk, gazdasági növekedésben nem vagyunk, bérszínvonalban nem vagyunk, a Pisa-jelentések szerint alkalmazható tudásban sem. Marad a haderő, vitéz nemzet volnánk, vagy mi! Pláne, hogy mint a miniszterelnök mondta a Katolikus Rádióban, „a szomszédaink komoly fegyverkezést folytatnak, újrafelfegyverkezést, de Magyarország a végén kullog a sornak.” Szóval még ennek is. Pedig „egy komoly országnak van saját hadserege, ami nem egy kipipálandó kötelező feladat”. Nem is, mert a kötelezőn túl lesz 20.000 önkéntesünk is. Hogy honnan és mire, rejtély.
Nem arról van szó, amit még értenék, hogy mégiscsak teljesítenünk kell a NATO-ban vállalt kötelezettségeinket, különösen, hogy az általunk melegen támogatott új amerikai elnök rendesen befenyegetett. Mert akkor ugye elsősorban a szakmai színvonalat, a műszaki-technikai modernizációt kellene forszíroznunk. Lesz azért ilyesmi is, ha – mint ígérik- tíz éven át évi 50 milliárddal nő a katonai költségvetés. Még ha a felét ellopják, akkor is jut pénz erre-arra. Azért az nem túl megnyugtató, hogy a miniszter épp a Gripeneket emlegeti, mármint hogy mellettük és az alapkiképzésre használt gépek mellett közbeeső fokozatként vesznek majd „közbülső repülőgépeket”, de legalább a lopás is csak „közbülső” méretű lehet az óriásgépekhez képest. Ám tanulva az eddigiekből, most ezzel sem akarnak idegesíteni, ezért a tárcavezető jó előre hárította a költések átláthatóságának igényét, mondván, rontja a projekt „politikai támogatottságát”, ha „a nyilvánosságban vita és vádaskodás” van.
De nem is a holt anyag, a mindenféle gépek lesznek itt a lényeg, kérem, hanem a lélek nemesítése. A mi lelkünké. Úgy tűnik, a „Zrínyi 2026” fő célja a lakosság militarizálása, harci készségének, katonai szellemének erősítése. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere: járásonként minimum egy önkéntes század, Honvédelmi Sportszövetség hatéves kortól, katonai előképzést adó középiskolák 14 éveseknek, 27 milliárdos nemzeti lőtérfejlesztési program, amelynek keretében 197 fejlett lőtéren lődözhet a nemzet, bevallottan „a civilek katonai felkészítése” érdekében. Egy fejletlen lőtér szerintem is nagy szégyen volna, szeplő egy hajdan dicső katonanemzet orcáján, építsünk hát száz lőteret, ezeret, hadd fussák be a világot, mint a testet az erek.
A futásról jut eszembe, azért a program nevét jobban is megválaszthatták volna. „Zrínyi 2026” – hát muszáj volt épp a mohácsi vész 500. évfordulójára kifuttatni a haderőfejlesztés grandiózus tervét? 1526 aligha sorolható katonai sikereink közé, a különböző magyar seregek még csak megtalálni sem voltak képesek vagy hajlandók egymást. Zrínyit és az ő kirohanását sem kellene a fiatalok elé példaként állítani, enélkül is ahogy tehetik, kirohannak az országból. Ahelyett, hogy önkéntesnek állnának.
Már csak ezért is arra a következtetésre jutottam, hogy nekem is részt kell vállalnom a programban. Fűt a harci kedv, na. „Hej! Ha én is, én is köztetek lehetnék,/ Szép magyar vitézek, aranyos leventék!” Csak nem lesz olyan pechem, hogy épp a Novák Előd nevű aranyos leventével osztanak egy lövészárokba. A felkészültségemről sajnos nem tudok sok jót mondani, a „lőkészségem” (ezt a szót most tanultam a minisztertől) a nullával egyenlő. Mikor diákkoromban valami lőgyakorlatra hajtottak minket, összesen egy találatom volt, az is a szomszéd céltábláján. Azóta kaptam némi kiképzést az unokáktól a „NERF” névre hallgató műanyag játékpuskák terén, de azok csak valami kevéssé marcona szivacs-izét lőnek ki, ami nem méltó a térség majdan legmeghatározóbb haderejéhez. Ugyanez a benyomásom a Csillagok háborúja nyomán megélénkült fénykard-piac termékeiről is, bár szemben a kínai boltban már 1500 forintért kapható, egy Gripenhez képest igazán megéri.
Gondoltam arra is, hogy hiányosságaimat pótlandó, beiratkozom a program keretében induló kadétképző szakgimnáziumokba, de február 15-én lezárult a jelentkezés. Arról nem beszélve, hogy az egyiknek megnéztem a toborzó videoklipjét, és rögtön frászt kaptam. Az első képen mindjárt rám irányult egy puskacső, és egy gyerek mintha azon nyomban a szemem közé lőtt volna vele. Kedvcsinálónak. Na persze mindjárt akadt néhány tornából felmentett civil szervezet, amely szerint az ENSZ gyerekjogi egyezménye tiltja a 18 éven aluliak katonai képzését. Hát ez a baj velünk, magyarokkal! A fél ország reménytelenül civil. Puhányok. Jól írta a Magyar Hírlap, hogy az olimpiáról szóló népszavazás is „a tyúkmellűek forradalma”. Hiába beszélt a kormányfő, hogy „folyamatosan erőt kell mutatnunk”, meg a miniszter, hogy a lőterekkel, önkéntes századokkal, toborzó kampánnyal „ellenkultúrát kell képviselnünk”, mert különben kivész „a sportos, hazaszeretetre épülő életmód”.
De nem értünk a szóból. Nekünk Mohács kell. Vagy legalább az évfordulóra egy „Zrínyi 2026”.
