Angela Merkel;Martin Schulz;

2017-02-18 06:33:00

Schulz lekörözte Merkelt

Alig több mint két hét alatt, egy pénteki felmérés szerint Martin Schulz lekörözte Németország hosszú ideje legnépszerűbb politikusát, Angela Merkelt. Eszerint az Európai Parlament volt elnöke január vége óta a szociáldemokrata párt (SPD) kancellárjelöltje és máris egy direkt kancellárválasztáson akár tíz százalékkal is megverhetné Merkelt.

A ZDF német köztelevízió megbízásából készített Politbarometer kutatássorozat tegnap bemutatott eredményei szerint a németek 49 százaléka az SPD jelöltjére, Schulzra, 38 százaléka Angela Merkelre, a CDU/CSU pártszövetség jelöltjére voksolna, ha közvetlenül választhatnának kormányfőt. Schulz előretörése látványos, januárban még 44 százalékon állt Merkel, 40 százalékon az ő támogatottsága ugyanezen irodánál. Mára Schulz vezeti a németországi politikusok népszerűségi listáját is, holtversenyben Winfried Kretschmann-nal, a Zöldek baden-württembergi tartományi miniszterelnökével, Merkel a harmadik helyen áll.

Schultz népszerűsége pártját is segíti. Amióta Sigmar Gabriel alkancellár visszalépett a jelöltségtől és az SPD elnöki tisztségétől is megvált, helyét Schulz vette át, vagyis január vége óta, az SPD 6 százalékponttal erősödött, 30 százalékon áll. A jelenlegi parlamenti ciklusban az SPD soha nem tudott ilyen támogatottságot felmutatni még. Ugyanakkor a CDU/CSU 2 százalékot veszítve, 34 –re csökkent. Amint a felmérést ismertető Reuters hírügynökség megjegyzi, az SPD, amely 2002 óta nem tudott választást nyerni Németországban, újjászületett Schulz színrelépésével. (2002-be Gerhard Schroeder állt az SPD élén.)

A pártok között harmadik helyen áll a radikális, bevándorlásellenes Alternatíva (AfD), amely ugyan egy százalékot rontott januárhoz képest, de így is 10 százalékon áll. Az AfD jelenleg parlamenten kívüli párt. Erősödtek a Zöldek is, bár csak egyetlen százalékponttal, jelenleg 9 százalékos a támogatottságuk. A pillanatnyi erőviszonyok alapján visszakerülhet a parlamentbe a liberális FDP, amely hónapok óta 6 százalékon áll. A Balpárt 7 százalékos. A megkérdezettek 30 százaléka szeretné, ha egy SPD-Balpárt-Zöldek koalíció kormányozhatna szeptember után, 44 százalék ellenezné ezt.

A Forsa ügynökség egy nappal korábbi felmérése szerint viszont Merkel nyerne a közvetlen választáson is, egy százalékkal, 38-37 arányban előzve meg Schulzot.