Kérdéses kérdések

Elismerés jár kormánynak azért, mert a veronai buszbaleset után úgy döntött, tanulni akar a felfoghatatlan tragédiából, hogy megelőzhessen hasonló borzalmakat. Felelős kormányra vall az, hogy a szabályozás áttekintésével gyorsan feltérképezték, melyek azok a pontok, ahol szigorítással csökkenteni lehet a diákokat szállító buszokra leselkedő veszélyeket. Ennek a példaértékű hozzáállásnak a hitelességét azonban megkérdőjelezi most az, hogy – még inkább: ahogy – internetes konzultációt hirdettek az ügyben.

Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztatásából tudhatóan többek között arról kérdezik majd az embereket, hogy közlekedjenek-e este 11 óra és hajnali 4 között diákokat szállító buszok. A kérdések érintik majd a buszok műszaki paramétereit és a sofőrök egészségügyi alkalmasságát, különös tekintettel az alvászavarra.

Az elsőre logikusnak tetsző kérdések valójában nagyon is zavarba ejtőek. Mert lehet, tényleg nem biztonságos éjjel 11 és hajnali 4 között busszal utazni, de az erősen kétséges, hogy erről – mármint a buszos baleseti statisztikákról, a karambolok idejéről, okairól - az emberek pontos információkkal rendelkeznének. Miként kevéssé valószínű az is, hogy az átlag magyar ember tisztában lenne a balesetek és a sofőrök alvászavara közötti összefüggéssel, továbbá a buszok bármely műszaki paraméterével. A kérdésekből az ugyanakkor világosan látszik, hogy a kormány azt szeretné felmérni, egyetért-e a lakosság a szabályok szigorításával. Akkor viszont különösebb szakmai körítés nélkül talán ezt kellene kérdezni. Persze azzal a kitétellel, hogy a szigorítás várhatóan drágítja és lassítja majd az utazásokat, hiszen korszerűbb, sűrűbben ellenőrözött buszokra, éjszakai megállókra, szállásra, alaposabban válogatott sofőrökre lesz szükség. Ez alapján a valódi kérdés valahogy úgy hangzana: Elfogadható-e, hogy akár a költségek emelése árán, de biztonságosabbá tegyék a magyar diákok buszos utazásait?

És még ezzel a kérdéssel is van egy kis baj. Mi történik abban a valószerűtlen eseteben, ha az emberek többsége nemmel válaszol, vagyis nem kér a drágábban mért biztonságból? Akkor a kormány majd azt mondja, hogy ugyan biztonságosabbá tehetné a buszos utakat, de nem teszi, mert az emberek nem akarják átvállalni az ebből fakadó drágulást? Ezt felelős kormány nyilvánvalóan nem mondhatja. Vagyis a kör bezárul.

Az ügyhöz fájdalmasan méltatlan konzultáció megtartása helyett a kormánynak szakértők és szakmai szervezetek bevonásával kellene vizsgálnia, majd szigorítania a szabályozást, ha az valóban indokolt. Még akkor is, ha a szigorítás drágulást – értsd: rezsiemelkedést – hoz. Hogy a konzultáció kitalálói is értsék: teljesen felesleges álkérdések mögé bújni, hiszen egy ember sem fog utcára vonulni, egyetlen szavazatot sem vesztenek el csak azért, mert gyermekeink nagyobb biztonságért többet kell áldozni. Különösen akkor nem, ha lenne egy keret, amelyet az osztálykirándulásokat, sítúrákat - még a legolcsóbbakat is - megfizetni képtelen, szociálisan rászoruló családoknak különítenének el. Ebben a keretben lehetne a nyitóösszeg a konzultációra szánt pénz.

Szerző
Boda András

Egyszerűsített népszavazás

Felfüggeszti az olimpiai szerződések kifizetését a Budapest 2024 Nonprofit Zrt., amíg "helyre nem áll a budapesti olimpia egységes támogatottsága" – írja a sajtó. Pénteken a miniszterelnök és a főpolgármester abban állapodott meg, hogy a kormány és a Fővárosi Közgyűlés egyeztet az ügyben.

A meggyávult kormány(párti, -fői)kommunikáció a főváros nyakába varrná a fiaskót, mintha Tarlós – aki korábban ellenezte is – maga fizettette volna a brutális kampányt, a pályázat körüli több tízmilliárdos költségeket, ő nevezett volna ki kormánybiztost az előkészületekre, ő lobbizott volna Rióban.

Nincs más mondandónk erről, csak annyi, hogy felkészül Paks 2, a maga több olimpiányi orosz költségével és vitatott értelmével. Kezdeményezhetnének az aláírásgyűjtők arról is a népszavazást. Ha meg a kérdés elbukik a törvény előtt – vagy a sajátos logika szerint kizárólag a paksiak szavazhatnának róla –, ki akadályozhatna meg egy civil aláírásgyűjtést, aminek, lám, velőtrázó eredménye is lehet. Több értelme volna, mint a kormány milliárdos költségű, ámde ellenőrizhetetlen „nemzeti konzultációinak”.

Észre kell vennünk: Orbánék tudattalanul és akaratlanul bevezették az „egyszerűsített népszavazást”. Tudniillik, amint az MSZP boltzár-ügyi voksolása zöld utat kapott, nyomban eltörölték a törvényt. (Vö. netadó.) Az olimpiai kérdésben is visszakozni látszanak az aláírástömeg láttán. Nem kell ide plakátolás, drága voksolás. Elég a nép előzetes véleményét megszondázni. Lám, annak még/már van ereje. Érdemes fölmutatni!

Szerző
Veress Jenő

Szombati 7-es - Az olimpia golyói

Moldova György legendás figurája, H. Kovács jut eszembe, aki a - már nem emlékszem pontosan az összegre, de az akkori fogalmak szerint számára elképzelhetetlenül drágán - beszerzett számítógép árát hallva azt kérdezte, csodálkozva: miért, mekkora golyói vannak? (Gyengébbek kedvéért: fantáziája csak a számológépig, az abakuszig terjedt.) Szóval nagyjából így vagyok én is ezzel a budapesti olimpiával; egyes tanulmányok és levezetések szerint már magára a pályázatra elkölthetünk nagyjából negyvenmilliárd forintot, miközben a terv tízmilliárd volt. Fogalmam sincs, milyen aranyrudakba vésték azokat a tanulmányokat, mi kerülhetett már eddig is hétmilliárdba, szaktanácsadás címén, de elképzelhető, hogy pont annyira vagyok tájékozott ezekben a tender-előmunkákban, mint H. Kovács a számítógépek világában.

De: vélhetően más sem lát pontosabban nálam, sőt egyes elemzők szerint ennek a hihetetlenül magas összegnek - amely, nem győzöm hangsúlyozni, még csak a pályázatra elköltött forintokat tartalmazza - jelentős részét ellopták, ellopják. Ezt ma már olyan természetességgel írják le szakértők, mint ahogy a levegővétel hozzátartozik a létfenntartásunkhoz. Amúgy, ha csak erről az oldalról közelítem az olimpiai akciót, azt kell mondanom: a négyszeres túlköltés a normális. Ma Magyarországon, ha elindul egy beruházás - most olvastam egy tanulmányban - a végeredmény a négyszerese lesz az eredeti költségvetésnek. (Ebből a megközelítésből már kifejezett dicséret illeti a Szépművészeti Múzeumot, melynek beruházása csak egyharmadával került többe a beharangozottnál, legalábbis a jelen állapot szerint, de persze legyünk óvatosak, még nincs vége...) Gondoljunk csak bele: normálisan azt hinnénk, hogy a tervezett és a tényleges költségek között nem lehet nagyobb a különbség, mondjuk, tíz százaléknál, ellenkező esetben már a bűnüldöző szervek szállják meg a terepet. De nap mint nap kiderül, súlyosan tévedünk.

Inkább az válik "normálissá", hogy a tervezők, beruházók, kivitelezők olykor már a magyarázatra sem fordítanak energiát, az elemzők meg a maguk természetességével közlik, hogy az előbb említett Bermuda háromszögben eltűnik a pénz jelentős része. (Megint egy zárójel: a vizes vb-re kalkulált, legyünk nagyvonalúak, 30 milliárd ma százmilliárd fölött tart. Hogy ebből - stílszerű kifejezéssel - mennyi úszott el, azt nem lehet tudni. A nagyobbik baj, hogy soha nem is fogjuk megtudni. Ráadásul, még mindig itt a zárójelen belül, a kezdeti, tényleg látványos uszodából lett egy ronda létesítmény a Duna-parton. Egyes magyarázatok szerint azért, mert a szép uszoda egymilliárddal többe került volna. Na de zárjuk be a zárójelet, mert sose keveredünk ki belőle; félő, hogy eszünkbe jut a Várkert Bazár, a Karmelita kolostor, netán néhány autópálya építés és még sorolhatnánk; egyiknél sem tudjuk, melyik beruházásnak mekkora golyói vannak...)

Így aztán itt az ideje, hogy visszatérjünk a budapesti olimpiára, amiről most már azt sem lehet pontosan tudni, kinek az ötlete volt. Legalábbis, ha Kósa Lajos okos és szellemes - nem kellett volna mindkettőt idézőjelbe tenni? - okfejtését hallgatjuk. Mert ő most éppen azt mondja, hogy a kormánynak és a Fidesznek semmi köze ehhez a projekthez, a pályázó Budapest volt, tessék odafordulni a kérdéseikkel. (Szegény Tarlós, mi minden lesz még itt ráverve...) Kósa elhatárolódása persze érthető, a mostani állás szerint elkerülhetetlennek látszik a népszavazás a rendezésről, és bármily erőteljes kampányt folytattak a 2024-es pályázat szervezői a játékok mellett, a lakosság többsége egyre erőteljesebben fordul szembe a gondolattal. És ennek a többségnek fogalma sincs arról, hogy eddig és ezután mennyi pénzt lophattak, lophatnak el a bemutatott kiadásokból. Pusztán azért nem akarnak olimpiát, mert azt gondolják, hogy másra kellene költeni a pénzt. Például az egészségügyre. (Empirikus megfigyelés: onnan is ellopnák a pénzt, de legalább a maradék jó célra fordíttatna...)

Az emberek tehát, és ezt immár több felmérés is bizonyítja, elutálják a budapesti olimpiát. Pedig, vélhetnénk, milyen nagy dolog lenne Magyarország történetében, ha egyszer megkaphatna egy ilyen világra szóló eseményt. Ám ebbéli büszkeségünket felülírja az ország, a társadalom, kevésbé fellengzősen a hétköznapjaink állapota; se normális egészségügy, se megfelelő oktatás nincs, van viszont szegénység, még akkor is, ha a kormány mást akar láttatni. De akkor mit kezdjen a kabinet ezzel a helyzettel? Láthattuk, tapasztalhattuk: Orbán ott, ahol erős és nehezen letörhető az ellenállás, rugalmasan feladja a harcot, lásd netadó vagy a vasárnapi boltzár. Márpedig az olimpiát a felmérések szerint a lakosság hetvenhat százaléka nem akarja. Ez elég masszív tömegnek látszik ahhoz, hogy a miniszterelnök immár kevésbé tartsa fontosnak a budapesti rendezést.

Talán ennek lehet az első jele a Kósa-féle nyilatkozat; szerinte Budapestnek kell döntenie arról, hogy visszalép-e a pályázattól, vagy sem. (Egyesek szerint már az is nagy dolog, hogy a magyar főváros ott található a három, hivatalosan is kandidáló pályázó között; ennek a ténynek a reklámhatása is oly jelentős, hogy megéri a ráköltött pénzt. Hm.) Akárhogy is: e pillanatban feleslegesnek tűnik a népszavazás, oly egyértelmű a szembenállás. Annak dacára, hogy az elutasításban még nincs is benne az értetlenkedés; vajon mekkora golyói vannak a budapesti olimpiának?

Szerző