Előfizetés

A MOB-elnök is Tarlósra mutogat olimpia ügyben

Bár az olimpiai pályázatot Borkai Zsolt is aláírta, ám ő most úgy látja, hogy ő nem illetékes, mert ő csak a "szakmai oldalt" képviseli. A Magyar Olimpiai Bizottság fideszes elnöke a Momentum Mozgalom sikeres aláírásgyűjtése óta most szólalt meg először a sajtóban.

Borkai Zsolt most is mindössze egy közleményt adott ki, amelyben a fideszes kommunikációs fősodornak megfelelően a Fővárosi Önkormányzatra hárítja a döntés felelősségét.  Bár az olimpiai pályázatot Tarlós István és Borkai Zsolt írta alá, ám a MOB-vezér arra hivatkozik, hogy az olimpiai bizottság a "szakmai oldalt képviseli" a pályázat ügyében, a döntés jogosultsága Budapesté.

Kilóra megvehetik a britek Orbánékat

Az ázsiai és az afrikai országoknak szánt segélykeretből csoportosíthat jelentős összegeket a brit kormány Magyarországnak, Lengyelországnak és a balti államoknak, ha segítünk a brit kilépés feltételeinek a felpuhításában - írta meg az Eurológus a Sunday Timesra hivatkozva.

A brit lap szerint irgalmatlanul nagy pénzről lehet szó. A britek évente 12 milliárd fontot utalnak át ázsiai és afrikai projektekre. 
A Sunday Times úgy tudja, hogy Theresa May miniszterelnök egyik tanácsadója vetette fel, hogy az afrikai és ázsiai projektek helyett a keleti uniós tagállamokat kellene támogatni, így azok segítenék a briteket az EU-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokon.

Azt korábban többször is elhangzott, hogy a britek szeretnének továbbra is akadály nélkül hozzáférni az uniós piachoz. Ugyanakkor az unió brüsszeli vezetése egyértelművé tette, hogy tagság nélkül szó sem lehet arról, hogy az Egyesült Királyság továbbra is az uniós piac ugyanolyan szabad szereplője legyen, mintha társult tag lenne. A Sunday Times szerint még nincs az afrikai és ázsiai segélyek átcsoportosításáról.  

Elképzelhető, hogy a pénz nem csoportosítható át jogszerűen, mert az sértené az OECD segélyezéssel kapcsolatos szabályait. 