Fotelforradalmárok és lájkhuszárok nemigen fogják megváltani a világot. Ha nem lépünk ki a komfortzónánkból, s beérjük annyival, hogy csak virtuálisan nyilvánítjuk ki a véleményünket az interneten – gyakran ott is valamilyen fiktív nickname mögé bújva –, megette a fene az egész szakszervezeti mozgalmat - fogalmaznak némiképp keresetlenül.
De még nagyobb baj, hogy a munkavállalók nem csak mások, hanem a saját érdekeik érvényesítése érdekében sem hajlandók mozdulni - jelzik a politológusok által is többször említett társadalmi problémát. Ezt támasztja alá, hogy Magyarországon van legalább 130 ezer óvodai, általános iskolai és középiskola pedagógus, ehhez képest A Tanítanék Mozgalom legutóbbi demonstrációján optimista becslések szerint is legfeljebb kétezren vettek részt. Miközben állítólag több tucatnyi civil szervezet szintén csatlakozott az akcióhoz.(...)
Ha nem vállaljuk azt a minimális kockázatot, hogy érdekeink – netán mások érdekei – képviseletében arcunkat mutatva vonuljunk utcára, esetleg azt a még nagyobb kockázatot, hogy végső esetben sztrájkba lépjünk, semmi nem fog változni. A munkáltató – legyen szó az államról, az önkormányzatokról vagy piaci szereplőkről – ugyanis legfeljebb megrántja a vállát: na és, mi van, ha lájkolnak, ha nyilatkozatokat adnak ki? Semmi. Hát ezért gondoltuk, hogy létrehozzuk a hagyományos szakszervezeti struktúrán túlmutató Magyar Munkavállalókért Mozgalmat. Nemsokára – talán néhány héten belül – kiderül, mennyien csatlakoznak hozzánk, de mi, kéményseprők úgy döntöttünk, addig is mozdulunk.
Mondhatják persze, mit akar ez a maroknyi ember, hiszen ezren sem vagyunk, szakszervezetünk taglétszáma pedig csupán pár száz főre tehető. Mégis azt gondoltuk, tenni kell valamit. Ha többet nem is, de mi legalább felállunk a fotelből, s nem lájkoltunk és nem nyilatkoztunk, hanem személyes jelenlétünkkel fejeztük ki a szolidaritásunkat, ha munkástársaink valahol az utcára vonulnak - írják a dokumentumban.
