Kanada;befogadás;Iszlám Állam;jazidi menekültek;

2017-02-22 08:57:00

Az Iszlám Állam elől menekülőket fogad be Kanada

Kanada idén 1200 olyan jazidi menekültet fogad be, akinek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet miatt kellett elhagynia otthonátt - jelentette be a kanadai bevándorlási miniszter. Ahmed Hussen elmondta, hogy közülük 400-an már megérkeztek az országba. 

Az ottawai parlament tavaly ősszel határozatban állapította meg, hogy az Iszlám Állam népirtást követ el a jazidik ellen, ezért a menekülteknek védelmet kell biztosítani. Az érintettek fokozatosan érkeznek majd Kanadába, hogy a bevándorlási hatóságok fel tudják dolgozni az ügyeiket. Befogadásuk mintegy 28 millió kanadai dollárba (kb. 6,2 milliárd forint) kerül.

Kanada Justin Trudeau liberális kormányának 2015 novemberi hivatalba lépése óta 40 ezer menekültet fogadott be Szíriából.
Az eredetileg Irak északi részén élő jazidik se nem arabok, se nem muszlimok, vallásuk az iszlám létrejötte előtti időkre vezethető vissza, részben a korábban Perzsia területén elterjedt zoroasztrizmuson alapul. Az Iszlám Állam szélsőségesei eretneknek tartják a jazidiket,  ezért nem tűrik meg őket az általuk ellenőrzött területen; a férfiakat igyekeztek meggyilkolni, a nők többségét pedig rabszolgaként tartják fogságban.