1 százalék;adózás;rendelkezés;

2017-02-23 16:23:00

Adózás - Érdemes figyelni az 1 százalékra

Az adómegállapítás után külön rendelkezést igényel az adó egy-egy százalékának felajánlása civil szervezetek, illetve egyházak részére azoknak, akiknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)készíti el a személyijövedelemadó-bevallást (szja-bevallás) - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós annak kapcsán beszélt erről, hogy az idei esztendőtől már nemcsak az adózó és a munkáltató, hanem a NAV is elkészítheti az szja-bevallásokat. Hozzátette: az 1 százalékról rendelkezők száma évről évre nő, vagyis az emberek egyre inkább felismerik ennek társadalmi jelentőségét.

Utóbbi érzékeltetésére elmondta, hogy amíg 2013-ban 997 ezren ajánlották fel adójuk egy százalékát 31 egyháznak, addig 2016-ban már 1 millió 108 ezer volt a felajánlók száma.

A legtöbb felajánlást a római katolikus és a görögkatolikus egyház kapta, a második helyen a reformátusok, a harmadik helyen az evangélikusok állnak.

Fülöp Attila, az államtitkárság helyettes államtitkára arról számolt be: ugyancsak növekedést mutat a felajánlások száma civil szervezeteknek. Míg 2015-ben 2 millió 54 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly több mint 2,1 millióan.

A 60 ezer bejegyzett civil szervezet közül regisztráció alapján 28 270 lehet kedvezményezett - mondta Fülöp Attila.