Előfizetés

Befürdő

Másfél évtizede kezdődött el a patinás budapesti Rác fürdő felújítása, s biztos vagyok benne, hogy ha az építkezés nem esett volna áldozatul a politikának, és a 2010 utáni bűnös huzavona nem érintene érzékenyen fideszes szálakat, az ügynek már bíróság előtt volna a helye.

Az 1860-as években egy budai orvos újíttatta fel és alakíttatta át a Zsigmond király idejében, a XV. században létrehozott fürdőházat, és bízta meg Ybl Miklóst az épületegyüttes áttervezésével. Az úgynevezett „ásvány gőz-fürdő” igazi építészeti remekmű lett. A háború alatt találatot kapott, helyreállították, de igazi gazdája évtizedekig nem akadt, ami meg is látszott rajta. A Rác fürdő 2002-ben bezárt, egy kft kapta meg a jogot a romos, elavult épület felújítására. Ők varázsoltak belőle 2010-re egy pazar küllemű, 9600 négyzetméteres fürdőt és egy 7900 négyzetméter összterületű, 55 szobás, 4 csillagos hotelt. Akkori áron 11 milliárd forintba került az építkezés, már-már minden készen állt a nyitásra, meghirdették a jegyárakat is, amikor „új politikusok” kerültek mind a kormány, mind a főváros élére.

Jogi és pénzügyi ellenőrzések kezdődtek, visszaélések után nyomoztak, a Rác fürdő beruházása nyomán próbáltak politikai fogást találni a város korábbi vezetésén. Felmondott hitelek, csődeljárások és -egyezségek, nyomozások követték egymást. Eredménytelenül. Ma már szinte követhetetlen és felgöngyölhetetlen ki, miért és hogyan akadályozta a létesítmény megnyitását.

Akkoriban magam is jártam a frissen elkészült, de még „száraz” fürdőépületben, amelynek állítom, nem volna párja Európában. A napokban fotókat láttam a majd egy évtizede bezárt, omló-romló, beázott, rozsdafoltokkal tarkított medencékről, a salétromos falakról, a lehangolóan romos fürdőről. Most ismét jó egymilliárdot kellene fordítani a károk helyreállítására.

Úgy tűnt, az eddig gáncsoskodó Magyar Fejlesztési Bank hirtelen engedékenyebb lett. Ezen a héten már a fővárosi közgyűlésnek kellett volna rábólintania, hogy egy meg nem nevezett befektető kezébe kerüljön a fürdő üzemeltetése. Az előterjesztést végül visszavonták.

De ki lett volna a „titokzatos befektető”? A nem cáfolt hírek szerint ki más, mint a miniszterelnök veje.

Kapcsolódó
Kínaiaké lehet a Rác fürdőFelszámolhatják a Rác fürdő cégeit

Szélmalomharc

Ha valaki azt gondolná, hogy néha az egyszerű papírforma is győzhet, azt el kell keserítenem. Mint ahogy Jordán Tamás mondata is illúzió, mely szerint itt az ideje teljesen száműzni a politikát a színházi életből.

Nyilván a szombathelyi színház direktora maga is tudja, hogy naiv dolog ebben hinni. De ha mégis elragadta volna néha a túlzott jóhiszeműsége, most saját maga is megtapasztalhatta, hogy mi is a realitás. Egyedüli pályázóként állhatott a héten az igazgatói pályázatát elbírálni hivatott szakmai grémium elé. Riválisa, Dér András filmrendező ugyanis visszalépett. Igaz, botrányos körülményeket emlegetve.

És innen kezdődik a dráma. Vagyis a hírek szerint a főként színházi emberekből álló szakmai bizottság egy része, állítólag éppen a fele nem is foglalkozott Jordán pályázatával, hanem teljesen más dolgokat preferált. Azt kutatták, miként lehetséges, hogy kiszivárgott Dér pályázata. Noha Jordán például teljesen természetes módon maga hozta nyilvánosságra koncepcióját. Tehát jól értik, egy szakmai bizottság nem a szakmai szempontokat kívánta elemezni, hanem egyfajta oknyomozó szerepkörbe helyezkedett.

És nem kell túl nagy logikai fejtörés ahhoz, hogy megfejtésként kitaláljuk, innen jön az a száműzni kívánt politika. Már megint a politika, mint korábban annyiszor. Gondoljunk csak Balázs Péter szolnoki kinevezésére, vagy Eszenyi Enikő hányattatásaira, amikor újra megpályázta a Vígszínházat. Igen, egy darabig éppen Balázs Péter volt a másik jelölt. Szombathelyen Jordán Tamás szakmailag és a közönség szempontjából is sikeres színházat csinál, ráadásul ezt tíz éve teszi. De mindez persze nem elég, még az sem, hogy hivatalosan már vetélytársa sincs. Jön a kavarás, lehet találgatni, hogy egy grémiumban ki hogyan szavazott, ki melyik politikai oldal szimpatizánsa. Mit szeretne a város, el tudja-e felejteni - eddig egyébként épp kivételként sikerült -, hogy a mostani direktort melyik politikai oldalhoz sorolják be.

Most az is lehet, hogy új pályázatot írnak majd ki. Ha így folytatódik, a politika kiszorítása tényleg értelmetlen szélmalomharccá válik. Persze az illúzióinkat már tényleg rég elvesztettük.

Mostantól bűntett az olimpia

Nem mondható, hogy keveset foglalkozunk az olimpiával. Lapunk beltestében sok okos érv, logikus gondolat csatázik az ügyben. De van itt valami különös és megmagyarázhatatlan.

Tele a város hirdetményekkel. Tömegközlekedési járművekről, toronyházakról, óriásplakátokról szeretik az ötkarikás játékokat rokonszenves fiatal bajnokok, kiérdemesült, de érdemdús kapitányok.

És épp itt mutatkozik meg a zavar az erőben. Szerda este kiderült: Orbán Viktor úgy döntött, hogy Tarlósnak vissza kell vonnia az olimpiai pályázatot.

Legyen: egy autokráciában ez így működik. De arra már nem terjedt ki a figyelem, hogy a hirdetmények – elvileg – nem politikai termékek. Azokra szerződéseket kötnek, határidőkkel, teljesítésekkel, satöbbi. Fogalmunk sincsen, hány hétre, hónapra szólnak a megállapodások, mennyit költöttek rájuk, és mennyit lehet ebből visszaszerezni a visszalépés után. Gyanítható: semmit.

Pánikreakcióban persze lehet plakátokat tépkedni, lefesteni, leragasztani, csak éppen aligha jogszerű üzletileg – meg aztán plusz költség is. Másfelől meg az is érdekelt volna bennünket, hogy a Budapest 2024 nevű cég eddig mennyit költött a kormánybuktatta pályázatra, meddig fizetnék a villamosok oldalán, házak falán, mindenütt hirdetett hajrát.

Nem lepődik meg senki, ha elmondom: eddig egyáltalán nem reagáltak megkeresésünkre. Pedig mostantól minden forintnyi olimpiára költött hirdetmény hűtlen kezelésnek számít, minden forint bűncselekmény. Mondom: bűncselekmény. Mintha ez bárkit is érdekelne...