Egy pipa a fiókomban

Publikálás dátuma
2017.02.25. 08:25
A népes Bőhm család FOTÓ: ELFELEJTETT SZOMSZÉDAINK TABLÓJÁRÓL
Egy igen régi, diófából esztergált kis pipát őrzök íróasztalfiókomban. Hajdanán anyai nagyapám, Sinkai László István tulajdonát képezte. A kis fapipa szárán apróka betűkkel a készítő „védjegye", neve: „Bőhm esztergályos, Pápa".

Pápát, a dunántúli kisvárost vérzivataros időszakai alatt nemcsak jeles oskolái, s azok jeles tanárai, hanem művelt iparosai és kereskedői révén is joggal emlegették országszerte a „Dunántúl Athénjaként"

„Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás" - vallotta egyik legjelesebb államférfink, Kossuth Lajos, akinek programadó-kezdeményező pártfogásával, 1842 tájékán hallatlan lelkesedéssel indult meg az ország ipari-gazdasági-polgári fejlődését óhajtó mozgalom.

A polgári fejlődés társadalmának hajtómotorja volt a magyar iparosság a 19. században. Ezek a mesterembereink a forrongásokat, a háborúskodásokat követve helyreállították a károkat, szorgos munkájuk révén szemmel látható lett a növekedés. Gyarapodtak a városok, újabb és újabb technikai fejlesztésekbe fogtak, s ennek során európai hírűvé tették a magyar ipart.

Olyan polgárokká lettek, akik mesterségük mellett gondot fordítottak saját művelődésükre, önképzésükre is. A 19. század második felében, a 20. század elején viruló szakmai szervezeteket, iparos egyleteket, asztaltársaságokat, köröket alapítottak, s mert már mai értelemben is polgári életet éltek, nem sajnáltak a vagyonukból jó ügyekre is költeni. Annak volt tekintélyes az egyletekben, akik szívesen áldoztak szociális, kulturális, felekezeti célokra is. S ebből a fejlődésből igen aktívan kivették részüket az önzetlen, minden erejükkel asszimilálódásra törekvő magyar zsidó iparosok is. A levéltári adatok szerint Pápa városában élt egykoron Magyarország egyik legnagyobb számú zsidó közössége, amelyben fontos szerepet játszottak az iparosok és a kereskedők. Közülük is kiemelkedett az idén 75 esztendeje elhunyt Bőhm Samu (1868–1942).

Ha az 1929-ben megjelent, Dálnoki-Kováts Jenő Országos Ipartestületi igazgató neve alatt futó „A magyar ipar almanachja" címet viselő kötetet fellapozzuk, abban számos iparosportréval találkozhatunk, köztük Bőhm mesterével is. Magam is ebből derítettem ki, hogy a családi ereklyeként őrzött pipám készítője, Bőhm esztergályosmester Pápán, az iparosságot egykor teljes szívvel támogató Kossuth Lajosról elnevezett sétálóutcában, a 34. szám alatt lakott és munkálkodott. Cége fő profiljába a "dohányzókészletek" gyártása tartozott. Bőhm Samú önálló kis üzeme 1883 óta működött, s a mester mindig két segédet foglalkoztatott maga mellett.

Bőhm mester nagy tiszteletnek örvendett városában, a helyi iparosság egyik „nesztoraként" emlegették. A dolgos-szorgos iparos ember azonban nem csak műhelyében volt aktív és nem csak a zsidóság körében örvendett kivételes tekintélynek. Pápa közéletének közmegbecsülésnek örvendő, fáradhatatlan tagjaként tartották számon, ha véleménye volt, tudatta a városi elöljárókkal is, nem egyszer tollat ragadott, s cikkeket is írt a helyi újságba. A Pápai Hírlap 1932. évi 10. számában például „Visszatekintés a régi iparos világra" címmel vetette papírra gondolatait, amelyben szinte tudományos alapossággal elemezte a város iparosságának fénykorát, összehasonlította dicső múltját a harmincas évek szomorú jelenével. Méltatlankodva tette szóvá a mindennapossá vált árveréseket, tarthatatlannak nevezte, hogy az iparosok kétségbeesések közt tengődtek, egyre többször jelentek meg a végrehajtók. De mindezekkel együtt a fiatal generációkat kitartásra buzdította, mert szerinte övék a jobb, boldogabb jövő. Sajnos, tudjuk, hogy ez a jobb, boldogabb jövő csak nagyon kevesük számára válhatott valóra.

Bőhm nemcsak írásban, de élőszóban is ragyogóan ki tudta magát fejezni, kiváló szónokként ismerték a korabeliek. Szüksége is volt erre a tehetségére, hiszen egy ideig a városi ipartestület elnöki tisztét töltötte be, vezette az Iparos-betegsegélyezőt, öt évtizeden át munkálkodott önkormányzati képviselőként a városi testületben, ahol széles körben is szót kellett emelnie szakmatársaiért. Tagja volt a győri kereskedelmi és iparkamarának, valamint a pápai izraelita hitközség, illetve a Lloyd Társulat vezetőségének.

Az egész Dunántúlon ismert és elismert volt szakmai, érdekképviseleti tevékenysége. Munkásságát számos alkalommal díjazták, egy alkalommal személyesen Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter tüntette ki. Az 1936-os pápai Ünnepi Hét folyamán az ipari államtitkár - aki később a magyar alumíniumipar egyik úttörője lett - vitéz Petneházy Antal mondott neki köszönetet, és nyújtotta át a miniszter elismerő oklevelét az akkor már idős Bőhm-mesternek. A városi színház zsúfolásig megtelt nézőtere tapsolta meg több, mint ötven éves ipari munkássága elismeréseként.

Az egykor szebb napokat látott hajdani pápai zsinagóga épületében 2012 nyarán kiállítást rendeztek „Elfeledett szomszédaink" címmel, amely a holokauszt előtti helyi és környékbeli zsidó családok életét, sorsát mutatta be. A tárlókon szereplő sok száz fénykép közt volt egy családi csoportkép, amely többek közt a nemrég elhunyt, pápai születésű jeles írónőt, Vathy Zsuzsát is "megfogta", s a Múlt és Jövő című folyóirat 2012/2-es számában a kiállításról megjelent cikkében is visszaidézett. A fotós feltehetően 1928-1929 tájékán örökítette meg a népes Bőhm-családot. Vathy Zsuzsa sorai szerint „az álló sorban balról jobbra: Wittmann Rezső, dr. Bőhm Zoltán, felesége Schlesinger Elza, Wittmann Ilona (W. Rezső és B. Elza lánya), Bőhm Samu felesége, Lázár Regina - aki a kép készítése idején már nem élt, a képhez montírozta hozzá a fényképész - , Bőhm Miklós, mellette felesége, Pollák Ilona, akivel 1928 novemberében keltek egybe. A jobb szélen Bőhm Mariska férje, Bíró Géza. Elöl, bal oldalt ül Wittman Rezsőné, szül. Bőhm Elza, mellette édesapja, Bőhm Samu, aki Bíró Gézáné Bőhm Mariskával fogja közre Zoltán és Elza 1923-ban született lányát, Zsuzsannát. A képen szereplő személyek közül hetet deportáltak 1944-ben Auschwitz-Birkenauba, Miklóst munkaszolgálatra vitték." Közülük mindössze négyen - Wittmann Rezsőné Bőhm Elza, Bőhm Zsuzsanna, Wittmann Ilona és Pollák Ilona jött vissza.

Féltve őrzött régi pipám készítője, Bőhm Samu arcát e kiállítási fotóról ismertem meg. A lassan kilencvenedik életévéhez közelítő nagyanyám viszont kislányként még személyesen ismerte az idős Bőhm-mestert, akkori városi képviselőt.

Gyakran előveszem, szívesen forgatom ezt a kis pipát. Tudom, csak egy tárgy, de becses számomra, különösen azóta, hogy azon a megsárgult kiállítási fotón "megismerhettem" készítőjét is. Mának szóló üzenete, hogy az idő kútja mélységesen mély ugyan, de soha nem nyeli el végleg az ősök, az előttünk járt nemzedékek példaadó, szépséges nyomát.

Pápai emberként mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy a Petrovicsból Pápán Petőfivé vált diák-költőn, az ugyancsak Pápán született, s poétává vált Rab Zsuzsán, a neves pápai antifasiszta politikuson, Sulyok Dezsőn kívül, volt egy Bőhm Samunk is. Egy egyszerű, de igen művelt, a város igazi polgáraként példaadó életet élő iparos ember. Bizonyára máshol, országszerte sokfelé éltek hasonló „Bőhm Samuk", akiknek az életét-emlékét fel lehetne „fedezni", s kötelesség lehetne megtartani, valamint az utánunk következőknek átörökíteni...

Nemes dolog volna, ha egykori lakóhelye, műhelye helyét megjelölné a város vezetése egy emléktáblával, vagy akárcsak egy „botlókővel".

Alájuk adták a lovascentrumot

Publikálás dátuma
2017.02.25. 08:24
A ménesgazdaság központi épülete egy csinos udvarházban van Fotók: Tóth Gergő
„Majdnem megfagytunk. A fejemre is csöpögött a víz, s amikor felnéztem láttam, hogy a tetők közötti illesztés csurog, ereszt. Az lett volna a csoda, ha nem dideregnek odabent az emberek: kint nulla fok, az épület nagyja pedig egyrétegű, olcsó, szigetelés nélküli kopolit üveg – annak idején a bélapátfalvi cementgyár üzemcsarnokait is hasonlóval fedték be. Igaz, Kádár idejében jobban vigyáztak az emberekre: az ottani ipari üveg legalább kétrétegű és szigetelt volt” Így idézte fel a szilvásváradi, újonnan átadott kétmilliárdos lovarda novemberi megnyitásának fiaskóit egy hajdani cementgyári munkás, aki családjával együtt részt vett a nemrégiben felavatott a létesítmény fogathajtó versennyel egybekötött megnyitó-ceremóniáján.

A bükki faluban nagyszabású lovascentrum épül, 6,2 milliárd forintból. Az eredeti tervek szerint „csak” kétmilliárdot kóstált volna a központ, ez az összeg „tornázódott fel” aztán, több mint háromszorosára. A leendő, hatezer méző befogadására alkalmas nyitott stadion területén jelenleg is dolgoznak a munkagépek, a határidő szoros, elvileg idén, az év végére át kellene adni a beruházást. A szomszédságában lévő fedett lovardát tavaly tél elején nyitották meg nagy csinnadrattával, ám nem sokkal ezután a létesítmény be is zárt. A hivatalos indoklás szerint a szokásos garanciális javítások történnek, a fogathajtók szerint azonban ennél sokkal-sokkal nagyobb a baj.

Mutyigyanús háttér

A helyiek két okkal magyarázzák, hogy az eredeti kétmilliárdról megtriplázódott a beruházás összege. Az egyik verzió szerint a „plusz” pénzt úgyis „kiveszik belőle”, a másik szerint a korábbi összeg nem érte el Mészáros Lőrinc cégének - a Mészáros és Mészáros Kft.-nek - az „ingerküszöbét”. Annyiért nem szálltak volna ringbe az építésre kiírt pályázaton, amit aztán egyedüli versenyzőként meg is nyertek. Konzorciumi partnerként odaállt melléjük az érdekes tulajdonosi háttérrel rendelkező Euro Campus Kft., amelyet az FK Invest Kft.-n keresztül a korábbi SZDSZ-es Forró Zoltán, Demszky Gábor hajdani kabinetfőnöke, és az a Kovács Imre birtokol, akinek családja egyfajta „mellékbizniszként” kilenc trafikot szerzett meg Heves megye különböző településein, köztük például Szilvásváradon.

A „mutyigyanús háttér” persze nem zárta volna ki, hogy jó minőségű fedett lovardát építsenek a főösszegből, az erre a létesítményre szánt 1,9 milliárd forintból.

Ám a fedeles lovarda több sebből vérzik.

- Az nem elfogadható, hogy egyetlen nap alatt hatalmas lyukakat mélyítenek a talajba a fogatok, mint ahogyan az a novemberi versenyen történt – mondja ifjabb Bozsik József, aki február 13-ig az egyes- és pónifogathajtók szövetségi kapitánya volt, ám – épp a lovassportban tapasztalt anomáliák miatt - távozott a posztról. Szavai szerint néhány nappal ezelőtt a Gyula melletti Sióréten, ahol magánfinanszírozásban építettek egy fedeles lovardát, ugyanannyi fogatrajt volt, mint Szilvásváradon, s mégis jól vizsgázott a pálya. Szerinte azzal sem érvelhetnek az építők, hogy nem terveztek fűtést a most átadott épületbe, ez esetben ugyanis már a tervezéssel bajok voltak. Kaposváron van olyan fedett lovarda, amit fűtenek – a rendszert nem kell állandóan bekapcsolni, elég csak versenyek idején. A szilvásváradi novemberi nyitóünnepségen mindenki halára fagyott, van olyan jól menő egri vállalkozó, akinek teljes családja mindmáig nem tudott kikecmeregni a meghűlésből. Talán, ha beülhettek volna a nekik szánt VIP-páholyba, nem történik baj, a fontos emberek szekcióját ugyanis egy úgynevezett melegvető készülékkel még Szilvásváradon is fel tudják fűteni. Ebben a „boxban” azonban legutóbb a pályabíróknak kellett helyet biztosítani, másképp a dermesztő hidegben ők sem tudták volna didergés nélkül értékelni a versenyzőket.

Ifj. Bozsik József szerint hasznosabb lenne az állami milliárdokat inkább az utánpótlás nevelésére fordítani, hisz lassan elfogynak azok, akik a mostani versenyzők helyére léphetnének. A bükki falu ezen a téren is elmarad a többiektől: az utolsó saját, igazolt versenyzőjük épp az ő édesapja, Bozsik József volt, s már több, mint tíz éve nincs ott utóda. - A szilvásváradi ménesgazdaságnak inkább azzal kellene foglalkoznia, amihez hagyományosan a legjobban értenek: lótenyésztéssel. Egy ilyen gigaberuházás azon a környéken teljesen értelmetlen, az ország közepén, például Kecskeméten sokkal inkább betöltötte volna azt a feladatot, amire szánták – mondta.

A Mészáros és Mészáros Kft. építi a lovascentrumot

A Mészáros és Mészáros Kft. építi a lovascentrumot

Megválaszolatlan kérdések

Egy ködös februári napon mi is elmentünk a lovardába. Minden ajtó zárva volt, az egyetlen nyitott kapun pedig az „Idegeneknek belépni tilos” felirat fogadott. Itt surrantunk be mégis, s két-három vasajtón keresztül sikerült is megközelíteni az egyik, vitatott talajú pályát. Bejáratánál – belül - méteres hókupac, a falak mellett lassan csordogált az olvadó víz. Bent az arénában a fűrészporos talajon tocsogott a nedvesség. Később belefutottunk egy itt dolgozó munkásba, aki szerint azért vizes a talaj, mert „direkt locsolják”.

Beszélgettünk falubeliekkel, a megkérdezettek zöme szerint felesleges pénzkidobás volt a lovarda.

- Harminc évvel ezelőtt, az itteni 1984-es fogathajtó világbajnokságon még tömve volt a pálya nézőkkel. Ma pár száz ember jön el egy ilyen rendezvényre. Teljesen felesleges volt hatezer férőhelyere tervezni a nyitott stadiont – mondta egy férfi, aki korábban a helyi állami gazdaságban dolgozott. Mások szerint gond, hogy eleve nem készült semmilyen hatástanulmány a létesítmény fenntarthatóságáról, egyáltalán: a létjogosultságáról.

- Azért került ide ez a beruházás, mert a fideszes parlamenti képviselőnk, Horváth László odavan a lovakért, maga is lovagol. Ha focizni szeretne, akkor stadion épült volna – mondta egy asszony, hozzátéve: helyben az a szóbeszéd, hogy a képviselő visszavonul, s a lovas centrumot vezeti majd.

Horváth László – akit Orbán Viktor 2011-ben bízott meg a Nemzeti Lovas Program elkészítésével és a végrehajtás koordinálásával – csak mosolygott, amikor a falubeli pletykákkal szembesítettük. Azt mondta, nem szándékozik felcserélni képviselői posztját, nem lesz belőle „lovas igazgató.” Szerinte a szilvásváradi létesítménnyel nincsenek nagyobb bajok, „nem talicskázták ki belőle a pénz”, s jelenleg csak az ilyenkor szokásos garanciális javítások folynak.

Többen attól félnek, hogy egy nagyobb esőzés nemcsak a lovardát mossa alá, hanem a most mellette épülő stadiont is. Itt a korábbi lovasversenyek idején gyakran hatalmas tócsák alakultak ki a pályán, s a vízelvezetés jelenleg sem megoldott. Szaniszló László polgármester szerint ezzel nem lesz gond, mert a falu saját beruházásban megoldja majd a vízelvezetést. Egyéb területen is gálánsnak bizonyult az önkormányzat: átengedték például a tulajdonukban lévő sportpályát és öltözőt a lovas centrumnak, s hamarosan ingyenes parkolóhelyeket is kialakítanak, hogy a megnövekedett vendégforgalmat kiszolgálják.

Kerestük Dallos Andort a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatóját, s kérésére írásban is feltettük a kérdéseinket. Azt például, hogy végeztek-e hatástanulmányt a lovarda kihasználhatóságáról, s szerinte mikorra térül meg a közel 2 milliárdos beruházás? Megkérdeztük, miért nincs fűtés és szigetelés az épületben, s igaz-e, hogy a talaj alkalmatlan a fogathajtásra, mert miként az első versenyen, a kerekek feltépik a szigetelést? Végezetül arról is érdeklődtünk, elképzelhető-e, hogy a közeli patak nagyobb esőzések idején alámossa az épületet? Lapzártánkig hivatalos választ nem kaptunk. Telefonon – nem hivatalosan – Dallos Andor korábban azt mondta nekünk: a lovarda talaja később majd tömörödni fog, s alkalmassá válik a versenyekre. Fűtés azonban nem lesz, mert az egy vagyonba kerülne, az épület sosem termelné ki a rezsit, a jegyárak pedig az egekbe szöknének. Felvetésünkre, hogy akkor vajon mire lesz alkalmas az elvileg a téli időszakra is tervezett épület, azt mondta: a versenyen kívül a lovak trenírozására, s lovasoktatásra minden bizonnyal.

Honlapjukon jelenleg egyetlen márciusi program szerepel: Kappel Edit lovasoktató szeretettel várja ide egy háromnapos tréningre a „gondolkodó, tanulni vágyó, kezdő és haladó lovasokat.”

Fideszes „cicaharc”

Eredetileg úgy volt, hogy nem Szilvásváradon, hanem Izsákon építik meg az impozáns lovascentrumot – árulta el a Magyar Lovasszövetség egyik, neve mellőzését kérő tagja. A szövetség alelnöke az a Mondok József, aki maga is izsáki, s az elmúlt hetekben az uniós pénzek törvénytelen felhasználásával épült vadászházaival volt tele a sajtó. Informátorunk tudni véli, hogy a szilvásváradi lovasközpontot „nagyjából” az izsáki terv alapján igazították rá a helyi viszonyokra, s mivel szűkebb volt a hely, az ott eredetileg 10 milliárdosra tervezett beruházás itt „lecsökkent” 6,2 milliárdra. Izsák mellett szólt, hogy itt 2013-ban és 2014-ben is rendeztek európai-, illetve világversenyt, míg Szilvásvárad még mindig az 1984-es vb-nosztalgiájából él csupán, jelentős verseny évek óta nem volt itt.

Miként fogalmazott, „fideszes cicaharc” döntötte el, hogy nem a Lezsák Sándor által is támogatott Izsák, hanem a körzet fideszes képviselője, Horváth László által preferált Szilvásvárad javára billent a mérleg, így ő tűzheti majd kampányának kalapjára „bokrétaként” a lovasközpontot. Informátorunk szerint az sem véletlen, hogy Mondok József vadászházának „ügye” épp mostanság pattant ki, szerinte az ilyen történeteket rendszerint jól felfogott érdekből, belülről szokták kiszivárogtatni.

Játszótér nagyfiúknak

Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnökeként is melegen üdvözölte a szilvásváradi beruházást. Ez még inkább érthetővé válik, ha hozzátesszük: a Lázár-Turisztika Kft. - ügyvezetője Lázár Vilmos és Lázár Zoltán – több, mint 317 millió forintos uniós támogatást nyert el négy évvel ezelőtt az általuk akkoriban megvásárolt, véletlenül épp a leendő lovascentrum tőszomszédságában lévő területen egy kemping és egy üdülőfalu létesítésére.

„Ez a projekt is elindult, elkészültek a tervek, a pályáztatás zajlik, jövő nyárra szeretnénk beüzemelni” – nyilatkozta Lázár Vilmos erről a projektről a megyei lapnak még 2013-ban.

A területen azonban egy kapavágás sem történt.

A falu polgármesterétől megtudtuk: a cég visszaadta az uniós támogatást, mivel a szoros határidőre nem tudták volna befejezni a beruházást. A polgármesteri hivatalban még mindig a Lázár-Turisztika Kft. szerepel a szilvásváradi 466-os helyrajzi számon jegyzett birtok tulajdonosaként, noha – miként utánanéztünk - a cégnyilvántartásban 2016. május 11-én törölték a címet, mint a kft. fióktelepét. A faluban úgy tudják – s ezt a polgármester is megerősítette -, hogy Lázárék birtoka nem része a lovascentrumnak. A helyiek szerint továbbra is az a terv, hogy itt üdülőfalu épül majd, bár olyannal is találkoztunk, aki biztosra mondta: a volt kemping területén a lovaknak alakítanak majd ki szálláshelyet.

Jutott pénz korábban a Szalajka-völgy bejáratától, s a lovascentrumtól alig néhány száz méterre fekvő 1,2 hektáros területen épült, 34 szobás, 76 férőhelyes, fitnesz és wellness központtal, fallabda pályával és uszodával felszerelt szállodára, valamint a hozzá kapcsolódó tizenhárom, családok elhelyezésére alkalmas apartmanházra is. Az egymilliárdos projektből 300 milliós volt az uniós támogatás. Halász Károly, a beruházás megvalósítását végző, egri székhelyű Trend Consulting Kft. többségi tulajdonosa – korábban a Heves megyei közgyűlés fideszes alelnöke – a 2006-os átadáskor az MTI-nek azt nyilatkozta: a cég tulajdonosai belföldi magánszemélyek, illetve a budapesti székhelyű CD Hungary Rt. Ez utóbbi, értékes ingatlanokkal rendelkező vállalatról közismert, hogy azt 2001. nyarán az akkori Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. adta el az Orbán Viktor jó barátja, a „videotonos” Garancsi István és Hernádi Zsolt által 20 milliós alaptőkével létrehozott Szinva 2001 Kft-nek. A szilvásváradi hotel építésének idején a nyilvános cégadatok szerint Garancsi István a CD Hungary Rt. vezető tisztségviselője volt.

Szerző

Kimegyek a fényre

Publikálás dátuma
2017.02.25. 08:20
Péntek Orsolya: Angyal

Múlt szombaton délelőtt szokás szerint kimentem a Fényre, vagyis a Fény utcai piacra, s már útközben jókedvem lett, mert egy cigányzenész Bach-hegedűversenyek szólóit játszotta a Moszkván – vagyis a Széllkán, ahogy a tizenévesek mostanában nevezik –, és a muzsikusnak olyan szépen gyűlt a pénze a maga elé fektetett hegedűtokban, hogy ragyogott az arca az örömtől és a sok aprótól. Meg tán a zenétől, mert a végehangokat kicsit cifrázta, amúgy jó magyar nótásan, de Bachnak ez sem ártott.

Szépen kezdődött hát a szombat. S még szebben folytatódott, mert a piacra érve azonnal belebotlottam egy részeg cowboyba, aki egy kukával sörözött, úgy értem, pult híján a kuka fedelére helyezte a sörös korsóját, s mellette álldogált magányosan. De egészen bizonyosan nem érezte magát egyedül. Közben ugyanis élénken magyarázott valamit, méghozzá éppen a kukának, amely igaz barát módjára viselkedett: türelmesen hallgatott. Nem volt tíz óra még, és a cowboy alig állt a lábán, ennek megörültem, mert láthatólag ő is örült. Azonnal mentegetni kezdtem magamban, gondoltam, bánatában iszik, otthon biztosan veri a felesége, és a szorongását emiatt oldania kell. Széles karimájú, fekete bőrkalapot viselt, meg egy barna bőrkabátot, egy vékony bőrzekét, amitől egzotikusan kinézete támadt, nem csodálkoztam volna rajta, ha egy éppen arra járó turistahad körbeállja, s fényképezni kezdi, mint magyar folklorisztikus elemet. Egyszer San Franciscóban, miközben egy óriás hot dogot ettem, váratlanul engem is körbeállt húsz japán, s elkezdtek lelkesen fényképezni, amit nem értettem, zavartan néztem körbe magam körül, s csak akkor vettem észre, hogy egy valószínűtlenül giccses, amerikai zászlós hot dogos óriásplakát előtt eszem az óriás hot dogomat, ráadásul éppen egy amerikai zászlós bézbólsapka volt a fejemen. Igazán festői látvány lehettem a 39-es móló előtt, gondolom, szegény japánok éppen így képzelték el az igazi amerikait. De legalább nem voltam részeg, mint ez a magyar cowboy a Fény utcai piacon.

Szokás szerint fölmentem az emeletre, mert van ott egy kávészaküzlet, ahol valószínűtlenül kiváló kávét főznek, ráadásul kicsiny hordókban tárolják a különlegesebbnél különlegesebb kávészemeket. Van panamai, kenyai és jávai olasz, van columbiai, etiópiai és brazil francia, sőt – ez aztán a globális kiterjedésű multikulti – árulnak etióp bécsit is, amiről nem mertem kérdezni, hogy micsoda, de a belőle készült feketelevest magamban el is kereszteltem kitömött barbárnak. Ah, kérek egy kitömött barbárt tejhabbal, kevés cukorral! Megittam a kávámat, mentem tovább a piacon, s hát kit látok?

Na, kit?

Igen, egy magyar regényírót.

Sajnos nem azt, aki a kitömött barbárt írta, hanem egy másikat, de azért neki is megörültem – istenem, ez egy ilyen szombat volt, éppen mindennek örültem, úgy látszik, mégis jó gyógyszereket kaptam a pszichiátrián. Beszédbe elegyedtünk a magyar regényíróval, s drukkoltam neki, hogy az irodalom ne kerüljön szóba, mert attól frászt lehet kapni – ha az ember a nap huszonnégy órájában irodalommal foglalkozik, akkor a fennmaradó, kevéske idejében nem akar beszélgetni róla, sajnos ezt kevesen tudják, és ha írót látnak, rögtön szóba hoznak valami irodalmi dolgot, s aztán csodálkoznak rajta, hogy az író riadtan menekül. A regényíró azt kérdezte, hogy mit vásárolok, mondtam neki, hogy semmit, csak kijöttem kicsit dolgozni a fényre. Földerült az arca, ennek a poénnak megörült, hát én is örültem megint, mondom, ez egy ilyen örülős szombat volt.

Egészen addig, míg meg nem pillantottam egy fideszes parlamenti képviselőt, akit még az előző életemből, Debrecenből ismerek. Szerintem elég jól ismerem, ebből kifolyólag nem vagyunk jóban, mert tolvajokkal jóban lenni nem szeretek, kivéve, ha írók, és irodalmi szövegeket tulajdonítanak el, az efféle irodalmi módszernek ugyanis pusztán hagyománytiszteletből nagy barátja vagyok, csak éppen beszélni nem szeretek róla.

Szóval ott ballagott előttem a fideszes parlamenti képviselő, és mind a két karját súlyosan megpakolt kosarak húzták. Alaposan megnéztem, hogy mi volt a kosaraiban, sorolom: láttam benne zöldséget, gyümölcsöt, kenyeret és húst. Gondolom, szokás szerint lopta.

Istenem, hát ilyen időket élünk, a fideszes parlamenti képviselők mostanában lopnak, mint a szarka. Erről a konkrét fideszes parlamenti képviselőről konkrétan tudom, hogy különböző meghívásos közbeszerzési pályázatokon konkrétan milliókkal tömte ki a barátai cégét, gondolom, visszacsorgattak neki belőle, mert a múltkor már megint új kocsival láttam. Olyan szépen gyűlik a pénze valahol, egy biztonságos széfben, hogy a piacon a két megrakott kosárral ballagva csak úgy ragyogott az arca az örömtől – meg attól a sok-sok ellopott milliótól, amiért nem ő dolgozott meg, hanem például az a cigányzenész, aki Bachot játszik a Moszkván. Előre szólok, legyen nagyon figyelmes, ha ez a konkrét fideszes parlamenti képviselő feltűnne a közelében, és a hegedűtok körül kezdene matatni. Jól figyelje meg a kezét, nehogy elemeljen pár százat a tokból – kitelik tőle, mert hagyománytisztelő, szorgalmas, igyekvő alak ez a képviselő, aki alaposan megtanulta már a Parlamentben, hogy az efféle szűk, szegényes időkben okos ember a kicsiért is lehajol.

Szerző