Kaposvár;zaj;kocsmák;

2017-02-24 10:37:00

Bezárathatják a zajos kocsmákat Kaposváron

Egyetlen olyan kocsma sem működhet Kaposváron, amelyik zavarja a környéken lakók nyugalmát, jelentette ki Szita Károly csütörtökön a kaposvári közgyűlésen – számolt be a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu. Ha ilyesmiről kapnak bejelentést, felkéri a jegyzőt: járjon el, hogy bezárhassák a vendéglátóhelyet. Az éjszakai korlátozást már megvitatta a közgyűlés, de egyelőre még nem határoztak róla.

Ha szükséges, korlátozni fogják a kocsmák nyitva tartását az éjszakai órákban, ha zavarják a környéken lakók nyugalmát. Egyre több erről szóló panasz érkezett ugyanis a lakosságtól, túl nagy a hangoskodás az italmérésekben. Ha hatósági eszközökkel nem lehet rendet teremteni, előfordulhat, hogy 22 órától reggel 6-ig zárva kell majd tartaniuk. De akkor is kivételt képezhetnek a szűken vett belvárosi, és a turisztikai szempontból fontos Deseda-parti vendéglátóhelyek. Most azonban még minden szórakozóhely haladékot kapott. Szita Károly  elmondta, hogy 500 kocsma van Kaposváron, ebből 35-öt érinthet az új rendelet, de a többségük eddig is csak 22 óráig volt nyitva esténként. Azok ellen azonban, akik nem tartják be a közösségi normákat, szigorúan fel kell lépni, szögezte le.