Előfizetés

Blöff Aréna

Átadták hát a Duna Arénának nevezett komplexumot. Igaz, nem olyan gyönyörű, mint ami az eredeti látványterven - később egy másodikon is - szerepelt, viszont sokkal-sokkal drágább.

Egy építészetkritikus-lelkű barátom szerint hajaz a majdani paksi blokkokra, már a nyomott vizes reaktorok kisebb műszaki hibáját követően. A hullámos betonszegélyek meg felidézik a hetvenes évek víkendház- és kerti budi építési tradícióit, a palaforradalmat, amikor mindent elborított az ízlésesen méretre tört hullámpala. Az oszlopokkal tagolt bejáratban egy logisztikai központ funkcionális egyszerűsége sejlik fel, a kamion-kiszolgáló négyszögekkel. De emlékeztet az ingatlan a tatabányai hőerőmű főbejáratára is.

Nos, erről az épületről beszélt Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormánybiztosa az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Kijelentette: az impozáns látványtervek közönséges blöffök voltak. (A jegyzőkönyv kedvéért szó szerint: – Amit megismert a közvélemény, az nem terv volt? Az mi volt? – Így van. Az egy blöff volt. – Ki blöffölt? – Az a helyzet, hogy az egy látványterv volt. Villámgyorsan valakiknek elő kellett varázsolni egy látványtervet… – Kinek a számára kellett azt elővarázsolni? - Úszószövetség… akik foglalkoztak azzal, hogy világbajnokság legyen. – A Nemzetközi Úszószövetségnek adtuk ezt be, ezt a tervet? – Igen.)

Azt viszont istenbizonyra tagadta, hogy az olimpiai pályázat anyagai is csak blöffök lettek volna. Mekkora szerencsénk, hogy ez a maga valójában már soha nem fog kiderülni.

A dakota ló

Csak tiszta forrásból táplálkozom, ezért magamat idézem. Nem szó szerint, de a gondolat valahogy úgy hangzott egy korábbi publicisztikában: Orbán, ha a vereség esélyét szimatolja a levegőben, akkor gyorsan visszalép. Ezt tette a netadó esetében, de a vasárnapi boltzár kapcsán is. Amikor már semmilyen "profitot" nem remélhet az adott ügyből, akkor gyorsan kihátrál mögüle; nem akarja vesztesen elhagyni a pályát. Helyette inkább kommunikációs hadjáratot indít, hadd higgye a közönség, hogy szó sincs meghátrálásról, vereségről, sőt egyenesen győzelemmé stilizáltatja a bukást.

Nagyjából ez történik most, a 2024-es olimpia ügyében; ádáz háború indult el mindkét oldalon, ki milyen módon tudja kihasználni a népszavazási akció eredményességét. A Fidesznél a szokásosnál lassabban találták meg a kánont, sok-sok, tőlük váratlan össze-vissza beszéd után találtatott ki a fő üzenet: "az ellenzék széttörte az olimpiai álmainkat", ahogy azt a kormánybarát Magyar Idők hirdeti címlapján. Amiből egyébként az is következik, hogy a kormánypárt kommunikációs gurujai egyelőre képtelenek bármiféle innovációra. Nagyjából ott tartanak, ahol hét évvel ezelőtt; az "emútnyolcévezés" különböző válfajait adják elő, azaz mit és hogyan ront és rontott el az ellenzék. Pedig itt és most, vélem én, csak az ő fejükben létezik az ellenzék bűnössége; az emberek sokasága mégsem maga az ellenzék - vö: a haza nem lehet ellenzékben -, vagyis a politikai ellenfelek legfeljebb (kivételesen) ráéreztek arra, hogy a többség ma Magyarországon nem akar olimpiát. És ezt persze maga Orbán is tudja most már - mint ahogy feltehetően azt is, hogy a tényleges rendezésre semmi esélyünk nem volt -, és azt is: a többség álma még nem jelentheti a többség egységes akaratát. Mert igen, ha a kérdést teoretikusan közelítjük meg, akkor nyugodtan kijelenthető: a főváros, de az ország lakossága is nagyon örülne, ha lenne Magyarországon egy ilyen világraszóló esemény. De amikor a saját pénztárcáját - olykor annak ürességét - nézi, vagy éppen az orvosi rendelőben vár órákon át, akkor megfordulnak a gondolatok, és elég gyorsan eljut odáig: nem, nekünk most nem olimpiára van szükségünk.

A Fidesz-féle kármentés - kenjünk mindent az ellenzékre - csak arra utal, hogy Orbánék voltaképpen nem voltak felkészülve erre a végkimenetelre. Azt pontosan tudta, tudja a miniszterelnök - mint a korábban említett példák esetében is -, hogy feljutott a pózna tetejére, onnan már nem lehet továbbmászni. Azt azonban nem, hogyan kell onnan elegánsan, rugalmasan, győztesnek tűnően lejönni. Hogyan lehet elmagyarázni az embereknek, hogy ők voltaképpen akartak olimpiát, csak ez a gaz ellenzék, plusz a még nem tudni hova sorolható Momentum mozgalom babrált ki velük. Vagy hogy őt és kedvenc dakota közmondásait idézzük, hogyan lehet ripsz-ropsz leszállni a lóról, ha kiderül, hogy megdöglött.

Ezzel együtt meglehet: újra szerencséje lesz a miniszterelnöknek. Egyszerűen azért, mert az olimpia ellenzői is beleléptek a vad kommunikációs háborúba - itt természetesen szó nincs kánonról, miért pont ebben az ügyben lenne összhang -, és a népszavazás kiírása mellett kardoskodnak. A stílus nagyon különbözik: van, aki a gyávaságról beszél, van, aki kopaszok 2.0-át emleget. Az aláírásgyűjtés győztese is kitart a népszavazás követelése mellett, miközben már, meggyőződésem, nem ebbe az irányba kellene vinni a közbeszédet. Ezzel ugyanis a siker hatását tompítják, már csak azért is, mert a felhívás, az aláírandó ívek pontosan erről szóltak: "Egyetért-e azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?"

Kiderült:a többség egyetért. Hiába kísérleteztek a kormányoldalon egyesek ezt a majd negyedmillió aláírást bagatellizálni, valójában tudták, nem létezhet más út számukra, mint a kihátrálás. (Más kérdés, hogy mint minden ügyben, itt is Orbán Viktorra várt a végső szó kimondása - még ha formailag erre csak később kerül is sor. Ez a magyarországi helyzet pontos leírása: minden fontosabb meg kevésbé fontos ügy felfut a miniszterelnökig, a döntések egy kézben összpontosulnak.) Orbán tehát gyorsan és határozottan kihátrált. Érthető, ha az ellenzék maximálisan igyekszik kihasználni az orbáni álom szertefoszlásából származtatható előnyöket, de vajon miért azon a ponton támad, amin már nincs mit támadni? Olimpia Magyarországon nem lesz, a pályázatot visszavonják, ezzel tehát már nincs dolga az ellenzéknek. Volna viszont azzal, hogy rámutasson a rendszer működésének tarthatatlanságára, arra tudniillik, hogy a kormányzat, a Fidesz, maga Orbán Viktor álságos, hamis, manipulatív nemzeti konzultációkba menekül, amelyek se nem nemzetiek, se nem konzultatívak, miközben a tényleg a népre tartozó kérdésekben nem meri megkérdezni a népet. Arról kellene most szólni a politikának, hogy ez így nem mehet tovább, nem lehet a társadalom nevében kihagyni a társadalmat a döntésekből. És arról kellene szólni a politikának, hogy számoljanak el az utolsó fillérig, miért és mire költöttek el eddig milliárdokat, hogyan tehették ezt kellő felhatalmazás nélkül és kik voltak azok, akik ezekből a milliárdokból részesültek. Másként: kik voltak a haszonélvezői annak a semminek, amit budapesti olimpiának neveztek el. Nem népszavazást kell immár követelni, hanem számolni és elszámoltatni. Mert - mint minden területen - ez az, amit folyamatosan megúszik a mai kormányzat.

Összevissza esküvés

Nem lehet valami jó dolog CIA-ügynöknek lenni: nem fizetnek túl jól, viszont piszok sok a munka. Az 53 és 81 ezer dollár közötti éves fizetés szerény középosztálybeli megélhetést biztosít, kevesebb, mint egy közepes ügyvéd vagy orvos jövedelme. Cserébe a szegény embernek nincs egy nyugodt pillanata. Nem elég, hogy folyton kémkedni kell, ott vannak az állandó puccsok is. Történészek szerint 1945 óta nagyjából félszáz, az Egyesült Államokkal szemben barátságtalan kormány megbuktatásában működtek közre az amerikai titkosszolgák. A teljesség igénye nélkül: Iránban 1953-ban, Guatemalában 1954-ben, Kongóban 1960-ban, Dominikában 1961-ben, Dél-Vietnamban 1963-ban, Brazíliában 1964-ben és Chilében 1973-ban. Ezek hivatalos dokumentumok által is igazolt tények, vagyis a múltban valóban volt rá nem egy precedens, hogy az Egyesült Államok titkos műveletekkel távolított el vagy éppen segített hatalomba kormányokat. Arra azonban nemigen találni példát, hogy az USA vele szövetséges politikusok ellen szőtt volna összeesküvést.

Szélsőjobboldali honlapokon arról születtek cikkek, hogy előbb az al-Kaidát, majd az Iszlám Államot is a CIA hozta létre. Utóbbit azért, mert a szíriai rezsim nem akarta engedélyezni egy kulcsfontosságú gázvezeték megépítését Katarból Európa felé, pedig az végre kiszorította volna a piacról Oroszországot. Vannak aztán azok a teóriák, amelyeket idegen országokban találnak ki, hogy a helyi vezetők saját baklövéseikért Amerikára hárítsák a felelősséget. Tavaly nyáron Suleyman Soylu török munkaügyi miniszter állt elő azzal, hogy voltaképpen nem is Fetullah Gülen hitszónok, hanem egyenesen a CIA akarta megdönteni Recep Tayyip Erdogan elnököt, és tudni vélte, hogy amerikai katonák harcoltak a puccsisták oldalán. A bűnözőket helikopterből a tengerbe szóró Rodrigo Duterte hívei is a CIA kezét látják abban, hogy Amerikában élő Fülöp-szigetekiek az elnök megbuktatásáról írogatnak egymásnak.

Vagyis Matolcsy György nem valami eredeti elme. Amikor arról beszélt a parlamenti ülésteremben maradt hat (!) képviselőnek, hogy 2015-ben egy NATO-szövetséges nagykövetségéről szerveztek bankpánikot, megbuktatandó a kormányt és a Magyar Nemzeti Bank vezetését (őt), csak követte a jól bevált receptet. Óhatatlanul beugrik, amint a Tanúban Bástya elvtárs szerénységre inti beosztottjait: képzeljük el, amint Barack Obama elnök, John Kerry külügyminiszter és John Brennan CIA-igazgató aggódó arccal arról beszélget, miként kéne megbuktatni a magyar kormányt és személy szerint Matolcsy Györgyöt, mondjuk egy Debrecenben kirobbantott lokális bankpánikkal...

Ha ez egy normális ország lenne, eleve nem lehetne ilyen ember a nemzeti bank elnöke. De ha véletlenül mégis, egy ilyen beszédet nem is mondhatna el a parlamentben, mert a fontos emberek fontos felszólalásait alaposan előkészítik, és esetünkben valaki csak kihívta volna a mentőt. Ám ha minden óvintézkedés ellenére mégis elhangozhatott volna egy olyan beszéd, amely puccskísérlettel vádolja egy NATO-szövetséges nagykövetségét, már az esti híradók felrobbantak volna a kérdésektől: mi a bizonyíték, mit mond a kémelhárítás, ki a felelős, és ha alaptalan a vád, ki lesz a nyilvánvalóan távozni kényszerülő bankár utóda. Nálunk csak legyint mindenki, mondván, bolond lyukból bolond szél fú, nekünk különben is csak ilyen összevissza esküvések jutnak.