Szíria;merényletsorozat;Homsz;Al-Bab;genfi béketárgyalások;

2017-02-27 06:31:00

Merényletsorozat Szíriában

A genfi béketárgyalásoknak címzett üzenet lehetett a pénteki al-Bab és a szombati Homsz szíriai városoknál végrehajtott terrormerénylet sorozat. A pénteki támadás áldozatainak száma már 83-ra emelkedett, Homszban az állambiztonsági és katonai hírszerzés volt a célpont. A Genfben zajló béketárgyalásokon máris egymást vádolják a felek, bár mindkét oldal elítélte a történteket.

Nyolcvanháromra emelkedett tegnapra az Iszlám Állam (IS) észak-szíriai korábbi fellegvára, al-Bab város mellett 8 km-re fekvő Sousian faluban péntek este elkövetett öngyilkos robbantásos merénylet halálos áldozatainak száma, közölte a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A szervezet vezetője, Rami Abderrahmán hangsúlyozta, hogy az áldozatok közöl 44-en civilek és sok sérült állapota még válságos. A sérültek száma 45. Az IS vállalta a felelősséget a terrortámadásért, amelyet bosszúként követtek el egy nappal azt követően, hogy a Törökország által támogatott mérsékelt lázadócsoport, a Szíriai Szabad Hadsereg és a velük szövetséges csoportok visszafoglalták a várost egy december 10-én indított offenzíva sikeres befejezéseként. A pokolgépes merénylet célpontja a mérsékelt lázadók egyik biztonsági épülete volt. Ugyanekkor két török katona is életét vesztette, jelentette be Ankara.

Szombaton is folytatódtak a terrortámadások. A szír kormányerők ellenőrzése alatt álló Homsz városban öngyilkos merényletsorozatot követtek el az állambiztonsági, valamint a katonai hírszerzési hivatal ellen. A két összehangolt robbanásban 42 személy vesztette életét. 2012 óta nem érte ilyen súlyos terrortámadás a kormányzat valamely alapintézményét.

Staffan de Mistura, az ENSZ-főtitkár szíriai különmegbízottja szerint a homszi támadássorozat a Genfben zajló szíriai béketárgyalásoknak címzett üzenet volt, célja az, hogy megrekessze a tíz hónapos szünet után újraindult, a szíriai konfliktus politikai rendezését célzó genfi béketárgyalásokat. A damaszkuszi rezsim és az ellenzék genfi képviselői máris egymásnak estek. A szíriai kormány közölte, a történtek ellenére folytatják a szíriai terrorcsoportok elleni harcot, az ország ENSZ nagykövete, s egyben főtárgyalója azt hangsúlyozta, hogy a homszi robbantás nem pusztán terrortámadás volt, hanem egyben politikai támadás is. Nasr al-Hariri ellenzéki főtárgyaló viszont azt hangsúlyozta, hogy az Aszad-rezsim szabotálni akarja a tárgyalásokat. Hozzátette, „Kezeskedünk afelől, hogy semmiképp sem adjuk fel céljainkat, még ilyen ingoványos politikai játszma közepette sem”. A tárgyalások megakadtak ugyan, de egyelőre nem szakadtak meg.

A homszi merényletért a korábban al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Front vállalta a felelősséget, amely tavaly nevet váltott, formálisan szakított az al-Kaidával és Aleppo ostrománál már Dzsabhat Fatah as-Sam néven a mérséklet lázadók mellett harcolt.