csellóművész;Cziffra Fesztivál;Mischa Maisky;

Mischa Maisky: Csak ne csúnyán és dögunalmasan!

Budapest vendége volt a világ egyik legsikeresebb csellóművésze, a szakmai körben olykor vitatott megítélésű, a publikum által istenített Mischa Maisky. A 69 éves, világutazó virtuóz a Cziffra Fesztivál gálakoncertjének vendégszólistájaként lépett a Zeneakadémia színpadára, s a főpróba után adott interjút a Népszavának.

- Rigában született, s talán nem véletlen, hogy ez a kis balti állam mennyi fantasztikus zenészt adott a nagyvilágnak. Elegendő, ha ön mellett Gidon Kremer hegedűművészre vagy Elīna Garanča operaénekesnőre gondolunk. Mi a baltikumi zeneoktatás titka?

- Nagyon szeretem Lettországot, máig kötődöm hozzá, de a zenében elért sikereket nem balti sajátosságnak, inkább a hagyományos szovjet zeneoktatás eredményének tartom. Olyan fantasztikus művészek éltek és tanítottak a vasfüggöny mögé szorulva, mint Prokofjev, Sosztakovics, Richter, Ojsztrah, Kogan vagy Rosztropovics. Ma már szinte hihetetlen, hogy amikor gyerekként végigsétáltam a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium folyosóján, naponta velük találkozhattam. A másik tényező, hogy a mi fiatalkorunkban még nem volt videójáték és számítógép, a tévében is csak Hruscsov, majd Brezsnyev kellemetlenül recsegő hangját lehetett hallani, így aztán a leglustább gyerek – mint amilyen én voltam – is legalább napi öt-hat órát gyakorolt.

- Ön az egyetlen művész, aki az orosz csellista iskola mindkét géniuszánál, Msztyiszlav Rosztropovicsnál és Gregor Piatigorskynál is tanult – előbbinél még Moszkvában, utóbbinál már amerikai emigrációban. Hogyan emlékszik vissza rájuk?

- Tűz és víz volt ez a két ember. Rosztropovics mesterségbeli tudásához, pedagógiai érzékéhez nem fért kétség, de hiába voltam négy tanéven át a növendéke, emberileg nem kerültünk közel egymáshoz. Igaz, olyan sokat utazott, hogy sokszor hónapokig nem is találkoztunk. Piatigorskynál mindössze négy hónapig tanultam, de barátjává, sőt – mivel leánygyermekei voltak – fiává fogadott. Naponta két-három órát csellóztunk, de náluk is ebédeltem, délután sétáltunk, sakkoztunk – fantasztikus élmény volt. A mesterek között minden idők legnagyobb csellistáját, ájulásig tisztelt példaképemet, Pablo Casalst is meg kell említenem, akinek izraeli mesterkurzusai ugyancsak életre szóló élményt, tapasztalatot jelentettek számomra.

- Sokáig élt Izraelben, mindig elmondja, hogy erős a zsidó identitása. Később az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britanniában telepedett le, most már jó ideje Belgiumban él. Világpolgárnak érzi magát?

- Kétségkívül igen, mert a zene nem ismer földrajzi és nyelvi korlátokat. Mindig éppen ott vagyok otthon, ahol színpadra lépek, s a zeném által megérinthetem az emberek lelkét.

- Többször is lemezre vette Johann Sebastian Bach csellószvitjeit, s ezekért kemény bírálatokat kapott; mondván, romantikus pátosszal, stílustalanul játssza a barokk zenét. Mit gondol erről?

- Nevetségesek ezek a vélemények, s nem azért, mert akkora nagy művésznek tartom magam, hanem azért, mert hibás gondolatmeneten alapulnak. Honnan veszi magának bárki a bátorságot, hogy megmondja: 300 évvel ezelőtt vajon miként szólalhattak meg „stílusosan” a csellószvitek? Én a művein keresztül bátor és kalandvágyó embernek ismertem meg Bachot. Szerintem ha ma élne, a New York-i Filharmonikusokkal szeretne együtt dolgozni, s nemcsak élvezné a repülést, de még a pilótaengedélyt is megszerezné. Vagyis vállalom és büszke vagyok rá, hogy szenvedélyes szeretettel játszom a szviteket. Azt viszont utálom, ha mások a „hitelesség” jegyében dögunalmasan, sőt csúnyán játsszák ezeket a remekműveket.

- Viszonylag rendszeres vendég Magyarországon, most a Cziffra Fesztiválra hívták meg. Személyesen ismerte a programsorozat névadóját?

- Sajnos nem ismertem Cziffra Györgyöt, de hallottam őt koncertezni, s épp azt a szenvedélyt szerettem benne, amiről az előbb beszéltem. Úgy játszott Lisztet és Chopint, hogy meg kellett a szívnek szakadni. Húszévesen, a Casals-verseny lelkes, de sikertelen résztvevőjeként játszottam először a Zeneakadémián, azóta szeretem ezt a helyet. Amikor bezárták és felújították, aggódtam, hogy ezt is tönkreteszik, de most örömmel látom és hallom, hogy szebb lett és az akusztikája is jobb, mint valaha.

A fájdalmas Kol Nidré
Mischa Maisky koncertjeinek gyakori ráadásszáma a XIX. századi német szerző, Max Bruch fájdalmas-romantikus darabja, a Kol Nidré. A zsidó vallás engesztelőnapja, a Jom Kipur előestéjén hagyományos dallammal, egyre emelkedettebb hangerővel felhangzó imádság a csellóművész ars poeticája is egyben.