Putyin és a dopping-balhé - "Ez a mi hibánk"

Az orosz doppingellenes rendszer nem működött, Oroszországnak alkalmazkodnia kell a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) követelményeihez - jelentette ki az orosz elnök szerdán a 2019-es Universiadét előkészítő krasznojarszki tanácskozáson.    Putyin hangsúlyozta, hogy a Richard McLaren független fővizsgáló által jegyzett jelentés hibái ellenére is el kell fogadni a WADA követelményeit. Mint mondta, "el kell ismerni, hogy léteznek nálunk a doppingolásnak hitelesen bizonyított esetei, ami abszolút elfogadhatatlan."

"Ez azt jelenti, hogy a doppingellenőrzés eddig meglévő oroszországi rendszere nem működik, és ez a mi hibánk" - mondta.

Emlékeztetett rá, hogy a WADA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tisztségviselői február végén komoly bírálatokkal illették az orosz sportolók doppinghasználatáról készült McLaren-jelentést. Megismételte korábban többször hangoztatott állítását, amely szerint Oroszországban nem létezik államilag támogatott doppingolás, és kifejezte reményét, hogy a nyomozóbizottság a végére fog járni, hogy ki a felelős a tiltott szerek használatáért. Elmondta, hogy Oroszországban a doppingellenes ellenőrzés a sportminisztériumtól a moszkvai Lomonoszov Egyetemhez kerül át. Az erről szóló rendeletet Putyin novemberben írta alá.

Richard McLaren kanadai jogászprofesszor annak a független bizottságnak a vezetője, amelyet a szocsi téli játékokon történtek kivizsgálásával bízott meg a WADA, és egyebek mellett azt állapította meg, hogy Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert. A jelentés első felét még a riói olimpia előtt, tavaly júliusban publikussá tette a WADA, a részleteket pedig december elején hozták nyilvánosságra. A második McLaren-jelentés szerint több mint ezer orosz sportoló - nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon - érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek.

Ennek nyomán a NOB decemberben bejelentette, hogy minden doppingmintát újravizsgáltat, amelyet a 2010-es vancouveri és a 2014-es szocsi téli, valamint a 2012-es londoni nyári olimpián az orosz sportolók szolgáltattak.

Szerző

Építik az új utasmólót Ferihegyen

Publikálás dátuma
2017.03.01. 16:07
Forrás: Budapest Airport/Facebook
A forgalmi előtér betonjának feltörésével megkezdődött a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér 2B terminálja új utasmólójának építése szerdán - adta hírül az MTI.

 Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a budapesti Európa egyik leggyorsabban fejlődő repülőtere, és szeretnék, ha ez a bővülés folytatódna, ezért fejleszteni kell az infrastruktúrát. Ennek része a korábban bejelentett BUD 2020 fejlesztési program, amelynek keretében több mint 50 milliárd forintot fordítanak a repülőtér fejlesztésére.  A program kulcsfontosságú beruházása a 2B terminálon az utasmóló megépítése, amely 18 hónap múlva készül el, és jelentősen növeli majd a repülőtéri kapacitásokat.

 Stephan Schattney, a Budapest Airport Műszaki Központ igazgatója az épületről elmondta, hogy 2B terminálból mintegy 220 méter hosszan nyúlik majd ki, 30 méter széles és 11 ezer négyzetméter területű lesz. A mólóról 27 új beszállítókapu érhető el, ezek közül tíz utasbeszállító hidat is kap, három állóhely széles törzsű gépeket is ki tud majd szolgálni.  A Budapest Airport a B utasmóló terveinek elkészítésével a 6 évvel ezelőtt átadott SkyCourt csarnokot is tervező Tima Zoltán Prima Primissima díjas építészt és a KÖZTI tervező csapatát bízta meg.

 A budapesti repülőtér 2016-ban rekord mértékű, 11,4 millió utast kezelt, 11,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A BUD 2020 keretében már számos beruházás elindult, épül a repülőtéri szálloda, bővül az új utasfelvételi pultok száma, és hamarosan elkezdődik az 1-es futópálya betonjának cseréje is.