Miskolc;Európa Kulturális Fővárosa;

2017-03-02 17:37:00

Miskolc mégsem pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre

Miskolc letett arról, hogy pályázzon az Európa Kulturális Fővárosa címre - közölte a város polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-vel csütörtökön, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) városi szervezete szerint viszont álságos, hogy a polgármester béremelést ígérgetve próbálja megmagyarázni, miért nem pályázik Miskolc a címre.

Koczák Szilvia szóvivő tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhely vezetése az időközben megjelent Európa Kulturális Fővárosa című pályázat feltételeinek alaposabb ismeretében, a lehetséges előnyök és a várható erőfeszítések nagyságrendjének számbavétele után döntött úgy, hogy Miskolc nem pályázik a címre. Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester szavait idézve közölte: Miskolc gazdasági teljesítőképességének "látványos erősödését, az ebből fakadó új lehetőségeinket a dolgozói bérek emelésére" kívánja fordítani a város.

Az MSZP városi szervezete az MTI-hez eljuttatott közleményében arról szólt, hogy "szavahihetetlennek bizonyultak Kriza Ákosék, hiszen hónapokon keresztül ígérgették, hogy benyújtják a pályázatot." A szocialisták szerint a város alkalmas is lenne a feladatra, míg a városvezetés alkalmatlan, mert még azt a lehetőséget is képtelen megragadni, hogy megteremtse az összefogást Miskolcon. Pedig az Európa Kulturális Fővárosa az az ügy, amelyben mindenki egységesen kiállt volna a rendezés mellett.

Az Európai Unió határozata alapján 2023-ban egy-egy magyar és brit város viselheti az Európa Kulturális Fővárosa címet.
Korábban Miskolc mellett Tokaj, Debrecen, Veszprém, Eger, Gödöllő és Győr jelezte, hogy megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet.