Ritkán válthat jegyet az ember tévéfilmekre mozikba, a vasárnap estig zajló 3. Magyar Filmhét közönsége azonban négy tévéjátékot is megnézhet az elmúlt időszak terméséből. Jó, hogy előtérbe kerül a háttérbe szorult műfaj, mivel annak helyét már leginkább a mini-sorozatok, a többévados sorozatok, netán az internet lehetőségei vették át.
A Filmhéten bemutatott televíziós filmek a Médiahatóság alá tartozó Magyar Média Mecenatúra program részeként készültek. Az egyetlen helyszínen játszódó Tranzitidő 42 millió forintból valósult meg, míg a Szürke senkik 120 milliós támogatást kapott. A Szürke senkik, Kovács István rendezése Köbli Norbert forgatókönyvéből az első világháborús olasz frontra vezet, ahol egy parányi egységnek kel felderítenie az ellenséges övezetet. Köbli, aki olyan sikerfilmeket írt, mint amilyen A vizsga, A berni követ, a Félvilág, nagyon ért a múlt században játszódó cselekmények megalkotásához. Ezt a Szürke senkikkel is megerősíti, amikor klasszikus háborús filmes tematikát fest fel: egy lefokozott hadnagy négy legjobb emberét maga mellé veszi, hogy amolyan partizánakció módjára még egyszer megpróbálja megkísérelni a lehetetlent. Jól működik a csoportdinamika, amelyet a Trill Zsolt játszotta tiszt, a Kovács József, Keszég László, Molnár Levente és Björn Freiberg által megformált kiskatonák jelenlétével teremt meg. Dévényi Zoltán kamerája szófogadó társ a vállalkozásban, a hegyvidékkel és folyóval szabdalt végeláthatatlan erdővidék pompásan fest a vásznon.
Ugyancsak hatásos A fekete bojtár, amelyet Vitézy László rendező Sinka István Fekete bojtár vallomásai és Móricz Zsigmond Barbárok című novellája alapján készített. Az alföldi tanyavilágon játszódó, sok szereplőt mozgató történet lényegre törően elevenedik meg, miközben a szociográfia és a naturalizmus jegyeit is magán viseli. A cselekmény konfliktusában az áll, hogy mi történik akkor, ha a legnagyobb idill közepén váratlan tragédia történik. Vitézy, aki korábban négy Móricz-adaptációt rendezett, ezúttal is a szokott formavilághoz és bejáratott színészeihez (Adorjáni Bálint, Bánovits Vivianne, Szarvas József, Nagy Mari) fordult.
A forgatókönyv- és drámaíróként alkotó Tasnádi István első rendezése, a saját forgatókönyvből készült Memo is a filmhéten mutatkozik be. Tévéfilm létére a moziban is megállná a helyét, mind a hipermnéziás férfi ’60-as években játszódó kalandjai, mind Csukás Sándor operatőr vizuális történetmesélése, mind tisztességes, másfél órás játékideje miatt.
Almási Réka lélektani drámának tartott Tranzitidő című filmje viszont annál zavarba ejtőbb, leginkább kaotikus története miatt. Adott egy vállalati nagykutyaként agyonhajszolt férfi Trill Zsolt személyében, aki évek óta a Kerekes Vica által megformált bombázóval csalja feleségét, de szívrohamot kap és halálközeli élményt él át. Csakhogy az egy helyszínen, egy erdei rönkházban játszódó sztori a játékidő végéig olyan, mintha ezotériás tanokat hirdetne, a végére viszont szappanoperaszerű blődlibe csap át. Így a Tranzitidő hiába feszeget érvényes problémákat, leginkább azt írhatjuk a számlájára, hogy megmutatja: Kerekes Vica minden közegben képes a csábításra.