választás;2018-as választás;

2017-03-03 11:41:00

A Fidesz "kozmetikázni akarja" a választási rendszert

Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke az ATV Start című műsorában beszélt a választási rendszerről, mait szerinte szerint a Fidesz kozmetikázni akar, ezért be kellene vezetni a kormányzati hirdetési tilalmat.

„A migrációs válsághelyzet meghosszabbítása egy politikai gesztus, a kormány menekültek nélkül is folytatni akarja a gyűlöletkeltést” – mondta Szigetvári, hozzátéve, hogy 26 milliárd forintból újabb hiper-szuper kerítést építenek, miközben bódékban szolgálnak a határon a rendőrök.

Az Együtt politikusa szerint a Fidesz kozmetikázni akarja a választási rendszert, ezért ki kellene vezetni a győztes "mindent visz" elvet a törvényből, és be kellene vezetni a kormányzati hirdetési tilalmat is, erre azonban egyáltalán nem nyitott a Fidesz. Szigetvári szerint viszont az arányosabb képviselet bevezetésében a Jobbik is érdekelt lenne. „A parlamentben a Jobbikkal ebben a kérdésben együtt kell működni, nagyon erős nyomást kell gyakorolni a Fideszre, hogy kiirtsuk ezeket az elemeket a törvényből” – jelentette ki az ellenzéki párt választmányi elnöke.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese tegnap a Magyar Időknek nyilatkozta, hogy még a tavaszi ülésszakban benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítását, amelyről előtte ötpárti egyeztetést kezdeményez a kormánypárt. A javaslat szerint ha egy párt nem ér el majd bizonyos százalékot, vissza kell fizetnie az államtól kapott pénzt. A 2014-es választási kampányban ugyanis a kormányhű lap szerint sok olyan párt tűnt fel, amelyek semmilyen érdemi tevékenységet nem végeztek, de a törvény szerint nekik is járt az állami támogatás, amelyet sokan nem fizettek vissza.

Szigetvári Viktor közleményében úgy reagált a Fidesz javaslatára: elfogadhatatlannak tartja, hogy úgy nyúlnak a választási rendszerhez, hogy nem teszi azt arányossá, tisztességessé és demokratikussá. Szerinte ugyanis megérett az idő a Fidesz választási rendszerének demokratizálására és aranyossá tételére, ezzel meg lehetne erősíteni az együttműködés kultúráját Magyarországon. Az Együtt volt az egyetlen ellenzéki párt, írta Szigetvári, amely átfogó és konkrét javaslatot nyújtott be a 2016 tavaszán az országgyűlésnek ezen problémák megoldására.