Felmondott egy teljes rovat az Origóban

Az utóbbi két napban nyolc újságírót rúgtak ki az Origótól, s pénteken újabb "régi" kollégák adták be felmondásukat. Önként állt fel pénteken a rovat (Techbázis)  mindhárom tagja, mostantól március végéig tartó felmondási idejüket töltik.- értesült az Index.

A portál információi szerint a tagok kirúgását a vezetőség nem tervezte, bár az Origo csütörtöki értekezletén elhangzott: olyan emberekkel szeretnének együtt dolgozni, akikkel ez könnyedén megy. 

Az egyik távozó úgy indokolta a felmondást: „Nem értettünk egyet az Origo új irányvonalával, ráadásul mi sem tudtunk könnyen és egyszerűen együtt dolgozni az új vezetéssel, ahogyan ők sem tudtak velünk, és ez is el is hangzott korábban egy értekezleten.”

A három újságíró együtt készül egy másik portálhoz igazolni.

Megírtuk: A portálnál immáron többségben a kormánypárti tulajdonos emberei ülnek, csupán néhányan maradtak az egykori szerkesztőségből - most a legtöbbjüknél betelt a pohár. Úgy tudni, csak olyan újságírókat rúgtak ki, akik kevesebb, mint három éve dolgoztak a portálnál, így nem kell nekik végkielégítést fizetni, az egyhavi felmondási idő alatt pedig a kirúgottaknak már nem kell bejárniuk és dolgozniuk - belépőiket és laptopjukat is leadták már.

Lásd még: Bedöntötték az Origót

Szerző
Témák
felmondás Origo

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Magyarországon

Országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.

A szaktárca pénteken a kormány honlapján közzétett határozat szerint az általános tilalmat azonnali hatállyal átmeneti időre rendelték el az ország teljes területén lévő erdőkre és fásításokra, valamint azok határától számított kétszáz méteren belüli területekre. Ezeken a területeken mostantól - a kijelölt tűzrakó helyeken is - valamint a közút- és vasút menti fásításokban tilos a tűzgyújtás beleértve a parlag- és gazégetést is.

Külön felhívják a figyelmet az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területen dolgozók, valamint a közúton és vasúton utazók figyelmét, hogy égő cigarettát és dohányterméket ne dobjanak el.  A határozat indoklásában azt írták: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása alapján az elmúlt időszakban megnövekedett a szabadtéri tűzesetek száma. Az erősödő nappali felmelegedés, a szeles és csapadékmentes napok után kiszáradt a növényzet és az erdei avar több helyen kiszáradt, "gyúlékony állapota került", különösen a parlag- és legelőterületekkel határos erdőkben. A változékony időjárás miatt az ország további területein várható még fokozott tűzveszély kialakulása.

A rendkívül gyúlékony száraz növényzet és erdei avar az erdőkben, fásításokban vagy mezőgazdasági területeken közvetlen életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető tűzeseteket okozhat - emelte ki az FM. Aki a tűzvédelmi rendelkezéséket megszegi, erdővédelmi bírsággal sújtható. A tilalom feloldásáról a tűzveszély elmúltával intézkednek - olvasható a határozatban.

Szerző

Durva visszásságok a zalaegerszegi gyermekotthonban

Komoly és rendszerszintű alapjogi visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosának átfogó vizsgálata a zalaegerszegi gyermekotthon működése kapcsán, ami miatt ügyészségi törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményezett - közölte az alapjogi biztos hivatala pénteken.

Székely László ombudsman annak kapcsán indított vizsgálatot, hogy egy jelzés szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Zalaegerszegi Gyermekotthonában "a gondozott gyermekek ellátása nem megfelelő, rendszeresen bántalmazzák őket". Az előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzésen a hivatal jogász és pszichológus munkatársai konzultáltak az intézmény igazgatójával, megtekintették a gyermekotthont, továbbá meghallgattak az intézményben nevelkedő 28 gyermeket.

A jelentés rögzíti: a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát sérti, hogy egy-egy csoportban a jogszabályban megengedettnél több speciális és különleges ellátást egyidejűleg igénylő gyermeket helyeztek el. "Aggályos a jogorvoslat és a segítségkérés szempontjából, hogy nincs minden csoportban egységesen kifüggesztve a házirend, illetve a gyermekjogi képviselő elérhetősége".

Az ombudsman szerint nem elfogadható, hogy a gyerekek érdekére hivatkozva magántanulóvá minősítik őket és egy belső, tulajdonképpen "szegregált" iskolával kell tanulói jogviszonyt létesíteniük. Az ombudsman szerint az is aggályokat vet fel, hogy egyes speciális gyermekotthonok zárt működési rendszere miatt ellehetetlenül a szakképzésben résztvevő tanulók gyakorlati oktatása.

Székely László ombudsman kiemelte: a gyermekvédelmi törvény rendelkezése szerint maximum 48 órán át tarthat a személyes szabadságot korlátozó intézkedés, ezért súlyos jogsértést jelent, hogy "az otthon vezetőjének döntése alapján egy gyermek esetében közel másfél hónapig tartott a jogkorlátozó egészségügyi megfigyelés". 

A helyszíni vizsgálat feltárta, hogy a gyermekotthonban a szabályszegő vagy nehezen kezelhető viselkedési formákért "speciális" szankciókat alkalmaznak, a gyerekek közül többen utaltak rá, hogy az intézményben büntetésként nem engedik ki őket a szabad levegőre. A biztos szerint nemcsak ez a büntetési gyakorlat sérti a gyermekek emberi méltósághoz való jogát, hanem annak végrehajtása is, amelynek során "renitens" gyerekeket egész nap papucs viselésére kötelezték, hogy a nevelők azonnal láthassák, kit nem engedhetnek ki az épületből.

A jelentés kitér arra is, hogy a dohányzás tilos ugyan az intézményben, de ezt nem tudják megakadályozni, a szakdolgozók pedig a dohányzást és annak megvonását jutalmazási, illetve fegyelmezési eszközként használják. A vizsgálat igazolta azt is, hogy a gyermekek között is előfordul a bántalmazás. 

Az ombudsman ennek kapcsán kiemelte, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának érvényesítése állami feladat. "A szakemberek felelőssége a figyelemfelhívás a dohányzás káros következményeire, a segítségnyújtás a leszokáshoz, az egymás közötti agresszió megelőzése, csökkentése, kezelése pedagógiai, pszichológiai módszerekkel". 

Az alapjogi biztos közleménye kitér arra is: több gyermek számolt be arról, hogy a szakdolgozók verbálisan és fizikailag bántalmazták őket. A gyermekjogi képviselőhöz néhány hónap alatt nyolc alkalommal érkezett ilyen jelzés, a gyermekvédelmi gyámoknál ugyancsak nyolc esetben tettek panaszt bántalmazás miatt.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a panaszokat az intézményvezető által indított vizsgálatok ugyan alaptalannak találták, "ám a bántalmazás megtörténte a gyermekekkel készített interjúk, a gyermekjogi képviselőtől és a gyermekvédelmi gyámoktól kapott információk alapján is valószínűsíthető volt". 

A biztos a zalaegerszegi gyermekotthon működése kapcsán a legfőbb ügyész útján törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett az illetékes és hatáskörrel rendelkező ügyészénél. Az ombudsman emellett ajánlást tett az emberi erőforrásokért felelős miniszternek, folytassa a már megkezdett lépéseket azért, hogy véget vessenek a speciális gyermekotthonokban elhelyezett gyermekek személyi szabadságát korlátozó jogsértő gyakorlatnak. 

A biztos a gyermekotthon igazgatójától kérte: vessenek véget a személyes szabadság jogsértő korlátozásának, továbbá teremtsék meg a feltételeket a gyermekek szabad levegőn való tartózkodásához, illetve kérjenek módszertani segítséget a gyermekek közötti agresszió kezeléséhez. Kezdeményezte továbbá a speciális gyermekotthonban nevelkedő gyermekek számára a képességeik szerinti középfokú iskolai végzettség megszerzésének lehetővé tételét, illetve a magántanulói jogviszonyok indokoltságának felülvizsgálatát is.

Szerző