tűzszerészek;aknamentesítés;Palmüra;

2017-03-03 16:52:00

Megkezdték Palmüra aknamentesítését

Aleppóban felkészített szíriai tűzszerészek megkezdték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet megszállása aló felszabadított Palmüra aknamentesítését, munkájukat hamarosan orosz szakemberek segítik majd - jelentette ki Szergej Rudszkoj, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője pénteki moszkvai sajtóértekezletén.

Rudszkoj szerint a hadműveletet, amellyel a szíriai hadseregnek sikerült visszafoglalnia az ókori romjairól nevezetes sivatagi települést, orosz katonai tanácsadók irányításával tervezték meg. Az offenzívában részt vett az orosz légierő, valamint több orosz különleges műveleti egység is. A katonai vezető kijelentette, hogy a szíriai kormányerőket támogató orosz harci repülők és helikopterek a világörökség részét képező régészeti nevezetességek környékét nem támadták.

A tábornok felhívta a figyelmet arra, hogy a várost annak ellenére sikerült visszafoglalni, hogy az IÁ Moszul és Rakka környékéről folyamatosan újabb erőket csoportosított át oda. Rudszkoj elmondta, hogy az IÁ-nak a Palmüráért folytatott harcokban több mint ezer fegyverese vesztette életét vagy sebesült meg. A szervezet 19 tankot, 37 páncélozott járművet, 98 nehézfegyverrel felszerelt kisteherautót és több mint száz egyéb gépjárművet veszített.

Az orosz légerő az elmúlt egy hónapban csaknem ezer harci bevetést hajtott végre és az IÁ több mint 2300 objektumát semmisítette meg. Rudszkoj beszámolt róla, hogy február 28-án egy SzU-24-es harci gép két KAB-500-as típusú bombával Aleppótól 28 kilométerre délkeletre, Raszm al-Ajsznál megsemmisítette a korábban an-Núszra Frontként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám terrorszervezet egyik harcálláspontját. A csapás következtében 67 terrorista - köztük 19 észak-kaukázusi és közép ázsiai származású harctéri parancsnok - életét vesztette, további 104 radikális pedig megsebesült.

Az IÁ fegyveresei először 2015 májusában foglalták el az ókori romjairól nevezetes sivatagi települést, ahol műemlékeket semmisítettek meg, és tömeges kivégzéseket hajtottak végre az amfiteátrumban. Tavaly márciusban, ugyancsak orosz légi támogatással elűzték őket, de az iszlamisták decemberben ismét bevették a várost.