előzetes letartóztatás;Simonka György;

2017-03-03 21:37:00

Simonka-ügy - Előzetesben van az üzlettárs?

Előzetes letartoztatásba került Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa – értesült a Magyar Nemzet. A politikus cégtársát február 23-án hallgatták ki gyanúsítottként, azóta pedig az egyik büntetés-végrehajtási intézményben tartják fogva. Az ügyészség nem erősítette meg az információkat.

Az már tavaly év vége óta ismert, hogy ez az eljárás Simonka Györgyöt is érinti. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy Bod Tamás, az Együtt Békés megyei szervezetének elnöke a fideszes politikus ellen tartozás fedezetének elvonása miatt feljelentést tett. Bár ezt az ügyészség elutasította, egyben arról tájékoztatta az ellenzéki képviselőt, hogy feljelentését „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” egy a költségvetési csalás büntette miatt már folyamatban lévő bűnügyben vizsgálják.

A lap megkereste Simonka Györgyöt is arról érdeklődve, tud-e arról, hogy az üzlettársát letartóztatták, ám nem kívánt nyilatkozni, és bontotta a vonalat. A politikust biztosan nem hallgathatták ki az ügyben, őt ugyanis védi a mentelmi joga.

A Simonka Györgyöt érintő ügyekben korábban egyébként az LMP társelnöke is feljelentést tett gyanús közbeszerzési pályázatok miatt. Hadházy Ákos az egyik, Korrupcióinfó címmel tartott sajtótájékoztatóján mutatott be egy szövevényes céghálózatot, amelyet Dél-Békésben hoztak létre, és amelyben a Magyar Termés TÉSZ Kft. is feltűnt. A vállalkozás több olyan közbeszerzést is hirdetett, amelyen a Simonka család más cégei voltak a befutók.

További részleteket itt talál!