Salgótarján;dalírás;

2017-03-05 10:12:00

Írjon dalt Salgótarjánról!

Kilencvenöt éve város Salgótarján, ebből az alkalomból dalpályázatot írt ki több helyi zenei egyesület és a városi művelődési központ – adta hírül a nograd24.hu című helyi hírportál.

A pályázók számára a zene mellett szótagszám-kalkulátor is rendelkezésre áll.

Dalszöveg típusok

Világi dalszöveg

Tartalmát tekintve többek között az alábbi gondolatokat is célszerűnek tarjuk földolgozni: városunk elődjének és városunk történelme, természeti szépségei, jövője.

Egyházi dalszöveg

Tartalmát tekintve többek között az alábbi gondolatokat is célszerűnek tarjuk földolgozni: városunk elődjének és városunk egyházi múltja, jelene, jövője.

A nógrádi megyeszékhely önkormányzata 2017-et „Salgótarján 95 éve város" elnevezéssel - emlékévvé nyilvánította. Ezt a különleges alkalmat egy Salgótarjánról szóló dal szövegpályázatával is emlékezetessé kívánják tenni.
A pályázat benyújtása – a letölthető zenei alapra: fúvósokra, illetve orgonára - két kategóriában lehetséges: világi és egyházi, kategóriánként legfeljebb három versszakkal.

Az egyházi orgona, illetve a „civil” fúvós muzsika nem azonos, ezért a kiírók külön szövegmintákat – szótagszám szerint – is csatoltak a pályázathoz.

Ennél különösebb, hogy 2017-ben az elektronikusan el nem érhető pályázók részére igény esetén kazettára (!!!) is átmásolják a zenei alapokat, feltéve, ha az aspiránsok „egy db. kazettát” küldenek a kiírónak, melyre átmásolhatjuk a zenei alapokat.

A muzsikát egyébként Diósi János és Diósi Tamás szerezte, az ő elektronikus címükre várják a pályázatot is. A nyerteseknek ingyen kell átadniuk műveiket a Bányász-Kohász-Dalkörnek, teljes körű felhasználásra.

A pályaművek díjazása egyelőre titok.