Európai Tanács;EPP;Jacek Saryusz-Wolski;

Lemondott, vagy kizárták Saryusz-Wolskit?

Lemondott hétfőn az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióbeli tagságáról Jacek Saryusz-Wolski, akit a lengyel kormány a hétvégén az Európai Tanács elnökének tisztségére jelölt - ezt maga a lengyel politikus közölte Brüsszelben lengyel újságírókkal. A frakció elnöke, Joseph Daul szerint az EPP kizárta soraiból a lengyel politikust. 

"Huszonhat éves EPP-tagságom után, miután a Polgári Platformot annak idején bevezettem a pártcsaládba, amelynek szellemileg továbbra is tagja maradok, ma búcsúlátogatást tettem az EPP székhelyén" - mondta el Saryusz-Wolski lengyel újságíróknak, közölve azt is, hogy lemondását Joseph Daul frakcióelnöknek nyújtotta be. A további politikai sorsát tudakoló újságírói kérdésekre a politikus nem kívánt válaszolni.

Joseph Daul közleményt adott ki az ügyben, mely szerint Saryusz-Wolski, aki az EPP alelnöke volt, automatikusan elvesztette ezt a tisztséget, és nem tagja többé a frakciónak sem, miután korábban kizárták a Polgári Platformból. Az EPP azért döntött a kizárás mellett, mert Saryusz-Wolski elfogadta a lengyel kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ajánlatát, hogy jelölik az Európai Tanács elnökének tisztségére - írta. "Mélyen sajnálom Saryusz-Wolski lojalitásának hiányát és azt, hogy nem tiszteli saját pártjainak, a Polgári Platformnak és az Európai Néppártnak az egységét és értékeit" - írta közleményében Joseph Daul, aki egyben megerősítette: az EPP egyetlen jelöltje az Európai Tanács élére továbbra is Donald Tusk.

Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője vasárnap közölte, hogy amennyiben a lengyel képviselő fenntartja jelöltségi szándékát, kizárják a néppárti frakcióból.

A lengyel külügyminisztérium szombaton bejelentette, hogy Varsó Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt jelöli az Európai Tanács élére az eddigi elnök, Donald Tusk helyett. Előzőleg a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt arra kötelezte Beata Szydlo kormányfőt, hogy az e heti brüsszeli EU-csúcson szavazzon Donald Tusk újraválasztása ellen.
A PiS döntésére reagálva Saryusz-Wolskit anyapártja, az ellenzéki Polgári Platform (PO) választmánya szombaton kizárta soraiból. A PO az EPP tagja, mely az Európai Parlament legnagyobb frakciója. A PiS az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához tartozik.