Lét, biztonság, szolidaritás

„Megvizsgáljuk a feltétel nélküli családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét, amely biztonságot teremtene a magyar családoknak. A finn példát követve, kísérleti jelleggel a legszegényebb régiókban, megyékben élők, a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők lesznek az elsők, akiken segíteni fogunk”. (Botka László február 18-i programbeszéde) „Szintén megfontolandó, hogy az alapjövedelem a nyugdíjkorhatár elérése után kiegészüljön egy alapnyugdíjjal, ami minden idős honfitársunk tisztességes megélhetést biztosítana nyugdíjas éveire.” (Botka László nyilatkozata a 168 órában) „Most, hogy a finnországi Oulu városában elindult az utóbbi évek legjelentősebb közgazdasági-társadalmi kísérlete, világszerte újra fellángoltak a viták a feltétel nélküli alapjövedelemről. Csak emlékeztetőül: a kis tengerparti településen kétezer, nemrég még a Nokiánál dolgozó, állástalan mérnök kap két évig garantált jövedelmet (havi 560 eurót, 172 ezer forintot) a kormánytól. Cserébe elesnek minden más szociális juttatástól és a munkanélküli-segélytől, viszont ez a pénz akkor is jár nekik, ha közben munkába állnak. (2017. február 20. – Facsinay Kinga, Magyar Nemzet)

A magyarországi feltétel nélküli jövedelem (továbbiakban: FNA) koncepcióját tudományos igénnyel kidolgozó „LÉT” független szakértő csoport a születéstől a halálig 9,5 millió embert érintően, általános jelleggel kívánja bevezetni az intézményt, egyéni és – Botka polgármester úrtól eltérően - nem családi juttatásként értelmezve. Ennek megfelelően gyermekeknek 25 ezer, felnőtteknek 50 ezer, várandós anyukáknak pedig 75 ezer forint köztehermenetes ellátást biztosítana. Ismétlem: nem egy család, társadalmi szegmens vagy régió (település) szerepel a már több éve ismert hazai elgondolás középpontjában, hanem minden magyarországi – állandó lakhellyel és állampolgársággal rendelkező - személy.

Tudjuk azt is, hogy a világ számos fejlett és fejletlen országában (Kanadától Ugandáig) kísérleteznek az FNA rendszeresítésével, de teljes társadalmat érintő és lefedő egységes gyakorlat még sehol nem működik, országos szintű tapasztalat tehát nincs. Az sem mellékes, hogy ki finanszírozza ezt a valóban bátor és jó szándékú kísérletsorozatot. A gazdag Hollandiában és Finnországban nemzetgazdasági keretek között megtermelt adójövedelemből (központi költségvetési forrásból) táplálkozik az FNA-próbálkozás, míg a namíbiai projektet segélyszervezeti, alapítványi- és egyházi támogatás tartja életben, az indiai kezdeményezés faluközösségi szintű, és a forrást az UNICEF, illetve az ENSZ Fejlesztési Programja biztosítja. Ez azért fontos, mert hazánk esetében kizárólag központi költségvetési tételek átcsoportosításával és felhasználásával lehet előrelépni, hiszen az önkormányzatok saját erőforrásai az elszegényedett régiókban, elsősorban kistelepüléseken nyilvánvalóan nem állnak rendelkezésre. A főváros egyik nagy kerületében (Zuglóban) ugyan önkormányzati keretből biztosítanak – a rászorultsági elv figyelembe vételével – minimumjövedelmet, de az értelemszerűen nem teljes körű és szigorú feltételekhez kötött. Másképpen fogalmazva: egy jól kidolgozott és garanciális elemekkel megerősített segélyezési gyakorlatról van szó. A kerület törekvése tisztességes és becsülendő, csak azt tisztázzuk gyorsan, hogy a limitált személyi kört érintő garantált minimumjövedelem (GMJ) nem azonos a mindenki számára elérhető feltétel nélküli alapjövedelemmel (FNA).

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje egy markáns szociáldemokrata program keretében utalt arra, hogy az FNA bevezetésének lehetőségét sürgősen vizsgálni kell. Tudnia kell, hogy az elképzelés részleges érvényesítése – tekintettel az alkalmazott adórendszerre, a kialakult bérstruktúrára valamint a jelentős költségvetési átrendezési igényre – is alapos szakmai előkészítést igényel, különös figyelemmel a társadalmi elfogadtatásra. Én nem hiszek a kényszerszolidaritásban, ezért szerintem már a kísérleti stádiumban meg kell győzni honfitársaink többségét arról, hogy itt valami előremutató, igazságos és a gazdaság fundamentumait nem veszélyeztető lépéssorozatról van szó. Ez a legnehezebb, és ne legyen illúziója senkinek: az FNA bevezetéséről zajló vita indulatos és zajos lesz. A lakosság szegény, kiszolgáltatott, iskolázatlan és tájékozatlan hányada megváltásként fogadná az FNA-t és bizonyára sürgetni is fogja a bevezetését, míg az adófizető vállalkozók és dolgozók, az életük során hosszú ideig munkaaktivitást mutató emberek, a felső– és középfokú végzettségűek közül sokan fogják ellenezni az új szisztémát. A szinte semmilyen, vagy nagyon alacsony összegű pénzbeli ellátásban részesülők a képzeletbeli „igen” gombot fogják nyomni, míg a piacgazdaság törvényeit ismerő és annak intézményrendszerében eligazodó, sikeres polgárok várhatóan az elutasítást jelentő virtuális „nem” gombbal voksolnak majd.

A részletek kidolgozása és a bevezetés pontos körülményeinek ismerete és ismertetése nélkül én is kockázatosnak tartom az FNA- koncepció választási programelemmé való előléptetését, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy Magyarországon ez az elképzelés rövid- vagy középtávon megvalósítható. A politikai megfontolást (remélem) értem, a kérdés tudományos igényű elemzését és a tapasztalatok gyűjtését helyeslem, de álláspontom szerint a pillanatnyi gazdasági és társadalmi fejlettségünk nincs azon a szinten, hogy az önkéntes szolidaritás elvén nyugvó, jól finanszírozható és méltányos FNA - rendszert olajozottan működtethessük az elkövetkező választási ciklusban.

Az elmúlt hetekben egy jövőbeni giga-sportesemény megrendezésével kapcsolatban gyorsan kiderült, hogy mennyire felkészületlenek és megosztottak vagyunk, és az is, hogy milyen alacsony szintű a vitakultúránk. Egy népszerűnek látszó kezdeményezés bukott el pillanatok alatt. Az FNA vonatkozásában ez nem ismétlődhet meg, ezért „gránitszilárdságú” társadalmi szerződésre, konszenzusra van (lenne) szükség. Az olimpiai terv „csak” utakról, hidakról, stadionokról, üzletről, hírnévről, sportsikerekről és nemzeti büszkeségről szólt, az FNA-program ennél sokkal több, ennél sokkal fontosabb, hiszen 9,5 millió magyar jövendő életkörülményeit érdemi módon határozná meg, csaknem visszavonhatatlanul.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a miniszterelnök-jelölti beszédben az FNA-n túl elhangzott az alapnyugdíj (állampolgári jogon járó nyugellátás) bevezetésének lehetősége is. Ezt többen szorgalmazzák, az MSZP-én kívül a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Nyugdíjasok Pártja 50+, de én még senkitől nem láttam egy olyan konzisztens dolgozatot, amely mindenkit megnyugtatna a kifizetések hosszú távú költségvetési forrásainak biztosításáról. Mások (LMP) a nyugdíjminimum összegének jelentős emelésével álltak elő, megint mások pedig a négynapos munkahét (Párbeszéd Magyarországért) igényével léptek fel. Ahhoz képest, hogy csak a jövő év tavaszán lesz az országgyűlési képviselő-választás, szépen gazdagodik a kínálat. Az világos, hogy a 28.500 forintos minimál-nyugdíj tarthatatlanul alacsony. Az alapnyugdíj kérdése viszont már komoly fejtörést okoz, és mivel nagy sokaságot érint, ezermilliárdos többletkiadást jelenthet. A nyugdíjminimum emelést, az alapnyugdíj és az FNA egy kormányzati ciklusban történő bevezetését túlságosan nagy léptékű és nagy kiadási vonzattal párosuló kezdeményezésnek tartom. Már csak azért is, mert a kedvezőtlen demográfiai folyamatok következtében évről-évre mérséklődik a járulék- és adófizetők száma, és állandóan bővül a nyugdíjszerű ellátásban részesülők köre.

Természetesen elfogadom, hogy a gazdasági eredmények nem lehetnek öncélúak, a mindennapi életünk nem a befektetések profitjáról, hanem elsősorban életkörülményeink színvonaláról és esélyeink javításáról szól. A filantróp megközelítés abszolút helyén való, az államnak a szociális gondoskodás területen egyébként is rengeteg restanciája van. Mégis úgy érzem, hogy a felemelkedés, a mélyszegénységből való kitörés elsődleges útja nem a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) folyósítása, hanem a megfelelő szintű oktatás, egészségügyi ellátás és a munkahely lehetőségének biztosítása. Ha minden más megoldást kipróbáltunk, ha minden rendelkezésre álló lehetőséget kiaknáztunk, ha már tényleg úgy ítéljük meg, hogy nincs más eszköz, csak az állami gondoskodás, nos, akkor is inkább egy kizárólagosan rászorultsági elven nyugvó, célzott és átlátható segélyezési gyakorlat kialakítását és alkalmazását támogatom.

Felmerült bennem az is, hogy az FNA bevezetése vajon milyen irányba befolyásolja majd az érintettek motiváltságát, tanulási és munkavállalási kedvét? Sajnos - viszonylag jól körülhatárolható környezetben - kellemetlen mellékhatásként jelenhet meg a szellemi és fizikai restség, esetleg a társadalmi dezintegráció szintén nem kívánatos jelensége.

Írásommal nem akartam hitelteleníteni a szocialista miniszterelnök-jelölt programjának egyik fontos elemét, és természetesen nem kérdőjelezem meg a szándék tisztaságát, komolyságát. Aktualitását és célszerűségét illetően viszont vannak kétségeim. Botka László február 18-i beszédéből humanizmus áradt. Gondolom, mindenki számára egyértelmű, hogy egy részleteiben még nem tisztázott terv ismertetésének voltunk tanúi. Ez ma még rendben van, de néhány hónap múlva már konkrétumok szükségesek. A szakértők kötelessége, hogy rövid időn belül egy tételesen kidolgozott - számokkal, sávokkal, adókulcsokkal és elosztási arányokkal alátámasztott – gazdaságpolitikai anyag kerüljön ismertetésre, amelynek sok-sok kérdésre és felvetésre egyértelmű és megnyugtató választ kell adnia. Ha ezt a munkát megspórolják, akkor esély sincs a komplett program és az FNA-koncepció érdemi vitájára, esetleg elfogadására.