Gyoda;kerítés;

2017-03-07 07:09:00

A gyoda tüskéi

Még az is lehetne, hogy igazat mond a Miniszterelnökség, és Lázár János kancelláriaminiszter tényleg elnézett egy nullát. Megbotlott a nyelve, ezért beszélt a múlt heti Kormányinfón 80-100 ezer helyett 800 ezer balkáni térségbe szorult menekültről. Bocsánatos volna ez, ha nem az Index kérdésére derül ki, hanem a Miniszterelnökség saját maga kért volna elnézést, s ha az adat nem indoklásként hangzott volna el, hogy miért is kell megint meghosszabbítani a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”. De Lázár is tudja, gyodáink szilárdan állnak a végeken, múlt péntektől vasárnapig pedig – a rendőrség szerint - az ország egész területén 69 illegális határsértőt tartóztattak fel és kísértek át a gyodán - Szerbiába. Kaput nyitva azon a kerítésen, amelynek tervezett újabb vonalába a Reuters szerint a humanista magyar hatalom nem 230, hanem kevesebb Voltot tervez bevezetni, mégse legyen halálos. A kormány pedáns. Vigyáz arra is, nehogy véletlenül minisztériumi és civil jogvédőkből álló csoport kereshesse fel szabadon a délvidéket, így aztán igazolatlanok maradnak a jogvédők jelentéseiben, meg a nemzetközi sajtóban újra és újra feltűnő beszámolók a fizikai bántalmazásról, az embertelen körülményekről.

Minden marad úgy, ahogy van, pedig a kormány egyébként is gondban lehet a számokkal, amikkel igazolná a tömeges válsághelyzet. Még erősen kozmetikázva sem nagyon jön össze az, amit önmaguknak előírtak. Hogy a menekültstátuszt kérők száma egy hónap átlagában elérje a napi 500, két egymást követő hét átlagában a napi 750 főt. Vagy egy hét átlagában meghaladja a napi 800 főt. Hogy a tranzitzónában tartózkodók száma egy hónap átlagában elérje a napi 1000, vagy két egymást követő hét átlagában a napi 1500, vagy egy hét átlagában meghaladja a napi 2000 főt. Ennyi menedékkérőt mostanában nem láttak még a szabadkai erdő sötétjét fürkésző kormánypárti sajtó emberei sem.

Mégis elköltenek újabb 38 milliárdot határvédelemre és keresztül fogják vinni a parlamenten a „jogi határzár megerősítését”, hogy a rendőrség minden Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldit visszakísérhessen a gyoda túloldalára, és azokat a menedékkérőket, akiket beengednek a tranzitzónába, kötelezően "fogva tarthassák". Akkor is, ha ez sérti Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeit.

A Fidesz nem tényekről beszél, hanem elnullázott adatokról, "világszintű küzdelemről, mert vannak olyan, leginkább Soros Györgyhöz köthető erők, amelyeknek az az érdekük, hogy megváltozzon az ország kulturális identitása, etnikai összetétele". Hát ez az, amiért nem tudjuk nyelvbotlásnak betudni a kancelláriaminiszter szavait. 2015 szeptembere, a Baross téri, kormány generálta „humanitárius katasztrófa” óta tudjuk: drága hazugság az egész, amit túl sokan elhittek. Csak a gyoda tüskéi ne döfnének olyan fájdalmasan.