szegénység;bántalmazás;szakszervezetek;

2017-03-13 06:09:00

Kezdeményezik a nők nyugdíjának emelését

Európai polgári kezdeményezést szeretne indítani az Európai Nyugdíjasok és Idős Korúak Szövetségének (FERPA) Nőtagozata azért, hogy az unió országaiban a nők kapjanak komoly állami támogatást, amikor idős, vagy beteg családtagjaikat gondozzák és ezt az időt is számítsák be a nyugdíjuk megállapításakor – tájékoztatta a Népszavát a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) nyugdíjas választmányának elnöke. Mayer Lajos hozzátette: a FERPA a Nemzetközi Nőnapra kiadott kiáltványában legfőbb célként azt határozta meg, hogy fel kell számolni azt a nyugdíjhátrányt, amely a munkából kiesett évek miatt éri az idős asszonyokat.

A FERPA elnöke, a spanyol Ana Martinez a nyomorgó öregek anyagi kiszolgáltatottságát tartotta a nyugdíjas korú nőket érő családon belüli erőszak egyik legfőbb okának. Arról számolt be, hogy Spanyolországban nagyon sok 60 év fölötti nőt ér atrocitás a saját családjában, ám ezek többségében nem tesz feljelentést az áldoztat, mert a hagyományok, a szokásjog emberemlékezet óta nem védi a nőket. Ha anyagilag kevésbé lennének kiszolgáltatott helyzetben, az sokat segítene rajtuk – idézte fel lapunknak a polgári kezdeményezésről tartott vita hasonló tapasztalatokkal rendelkező görög felszólalójának érvelését is Mayer Lajos.

A nők nyugdíjának megemelése az egyik legfontosabb követelése az uniós nyugdíjas szervezetnek, mert adataik szerint az idős asszonyok nyugdíja mindössze 61 százaléka a férfiakénak. Ebből egyenesen következik – különösen a rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban – hogy a nők öreg korukban nagyon sokat nélkülöznek.

A nemzetközi szervezet, tagjai közt a SZEF nyugdíjas választmányával, azt szeretné elérni, hogy szülessen Brüsszelben egy olyan javaslat, amely a kérdés rendezésére kötelezné a tagállamokat. A kezdeményezést legalább hét EU-tagországában összesen 1 millió - Magyarországon 16 ezer - polgárnak kell támogatnia ahhoz, hogy a bizottság érdemben foglalkozzon az üggyel. Mayer Lajos szerint ennek összegyűjtése a nyugdíjas szervezetek körében nem is lenne nehéz, ha az uniós intézmények nem utasítják el az aláírásgyűjtés elindítását.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata is a bérek egyenlőségét, rövidebb munkaidőt és a nyugdíjas asszonyok 40 százalékkal kisebb jövedelmének megemelését kérte tegnap kiadott közleményében.