Egy csokor családtudomány

Nőnek lenni például azért is jó, mert nőnapkor az ember még választhat is: kit tart nagyobb bunkónak, Dévényi Tibi bácsit vagy Balog Zoltán emberminisztert. Az előbbi sallangmentesen az alkotó világ múzsáinak és kedvesen csacskának minősítette az emberiség felét A Női lélek Férfi szemmel című tematikus kiadványban. Az utóbbitól viszont egy tök igazi egyetemi szakot kaptunk ajándékba - gondolom, a Lipótvárosban épp hiánycikk volt a csoki meg a virág.

Szép a szándék, nem mondom, mert tény, hogy boldogult ifjúkoromban kubai rumot például kaptam nőnapra, családtudományi mesterképzést viszont sohasem. De a féktelen eufóriát azért gátolja, hogy a nemes szándék mögött csak a szokásos erőszakosság sejlik fel. Egyrészt az ideológiai nyomulás: ne má' hogy az ELTE csak úgy, szabadon tanulhatóvá tegyen egy negyvenéves múltra visszatekintő társadalomtudományt, ha a gendernek történetesen az az alapvetése, hogy a világnak nemcsak férfi, hanem női olvasata is létezik. A terepet már előkészítette az ifjú kereszténydemokraták mérsékelten széleslátókörű tiltakozása, s mivel a várt felháborodás nem maradt el, ideje a kormányszintű lépésnek.

És éppen ez, a "másrészt" az igazán érdekes. Hogy lám, immár az egyetemi világ is betagoztatott a NER lábszagú rögvalóságába: "ti" ott, az ELTE-n nem átallotok úgy tenni, mintha ez a XXI. század volna és nem csak az okos bácsik tekintélyelvű világa létezne, erre majd "mi" megtesszük a szükséges ellenlépéseket, családtudományt tanítunk a saját egyetemünkön.

Amiben csak az a végtelenül szomorú, hogy ahol a kormány szerint ezt simán meg lehet csinálni, fittyet hányva az egyetemi autonómiára, az mégiscsak a messze földön híres Corvinus.