menekültek;elzárás;Orbán;

2017-03-09 21:55:00

Nemzetközi össztűz alatt a magyar kormány feje

Bár valóságos össztűz alá került a kormány, amiért tranzitzónák fogságába küldi a Magyarország területére belépő menekülteket, Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Brüsszelben világossá tette: nem enged. Közben már az UNICEF is jelezte, riasztó az eljárás, aggódnak a Magyarországra kerülő kiskorú menekültekért. 

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa és több nemzetközi jogvédő szervezet után az UNICEF is határozottan bírálta azt a magyar törvénymódosítást, amelynek alapján ezután a menekülteket tranzitzónában, gyakorlatilag őrizetben kell tartani a menedékérő eljárás lezártáig. A menekülteket elzárásra ítélő eljárást "csak" a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején lehet alkalmazni, ám a kormány épp a napokban döntött arról, hogy további fél éven át fenntartja a válsághelyzetet.

A gyermekjóléti szervezetnél – mint fogalmaztak – „komoly riadalmat” keltett a 14 évnél idősebb menekült gyerekeket is kötelező elzárásra ítélő törvény. Az UNICEF ezért arra kéri Áder János államfőt, hogy a törvény aláírása előtt vegye tekintetbe: a gyerekeket mindenekelőtt gyerekként, nem menekültként kellene kezelni. „Reméljük, hogy Magyarország tartja magát a a gyermekek jogairól szóló egyezményhez és az uniós, nemzetközi jogszabályokhoz” – fogalmazott Afshan Khan, a szervezet regionális igazgatója és menekültügyi koordinátora.

Noha a keddi törvénymódosítás óta nemzetközi össztűz alatt áll a kormány, Orbánék több fórumon is megüzenték, hogy nem hátrálnak.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az európai uniós tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója előtt azt mondta: a magyar jogszabályt érintő támadásokat ki kell védeni és be kell bizonyítani, hogy az összhangban van az európai joggal. A kormányfő egyébként a tiltakozások ellenére is úgy látja, „Magyarország régóta sürgetett jogszabályt fogadott el”. Annak lényege pedig szerinte az, hogy még az Unió területén kívül választaná külön a tényleges menekülteket és a migránsokat. 

Német "emberjogi handabanda"

A német Democracy Reporting International közzétette jelentését a magyar jogállamiságról. A szervezet szerint 2010 óta:

1. 250 százalékkal nőtt a politikailag érzékeny ügyekben a kormány számára kedvező alkotmánybírósági döntések aránya.

2. 1177 százalékkal nőtt strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) beadott magyarországi keresetek száma.

3. 95 százalékot tett ki a menekültkérdéssel foglalkozó műsoridő aránya, amelyet a közszolgálati híradó a kormányzati álláspont propagálására fordított a kvótanépszavazás kampányidőszakában.

4. Négyszer magasabb volt a kvótareferendum egy lakosra vetített kampányköltsége mint a Brexit-népszavazás kampánya a briteknél.

5. 585,4 milliárd forintnyi közbeszerzési megbízást nyert el négy, Orbánhoz közel álló oligarcha 2015-ig, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos és Tiborcz István.

Nincs olyan, hogy verik a bevándorlókat – állította szokásos csütörtöki Kormányinfóján a kancelláriaminiszter. Lapunk kérdése nyomán kiderült, Lázár János megdöbbenve olvasta azokat a híradásokat, melyek szerint a szerb határnál magyar rendőrök bántalmazzák a migránsokat. A belügy és a honvédség nevében is "a leghatározottabban” cáfolta és visszautasította a vádakat. Arra hivatkozott, hogy a nagy vihart kavaró riportot külföldi oknyomozók Belgrádban készítették, így nem tudni, pontosan mi történt. Annak viszont szerinte "a legkisebb esélye sincs”, hogy menekülteket ütöttek, kutyákat uszítottak rájuk a határ magyar oldalán szolgálók. A riportban arról senki nem beszél, hogy az események hol és mikor történtek, illetve kik követték el azokat – fogalmazott Lázár.

Kovács Zoltán erre még rátett egy lapáttal. A kormányszóvivő közölte, hazudik az Orvosok Határok Nélkül. A kerítés magyar oldalán történtekről videó felvétel készült, ezeken nem látszik erőszak, a szerb oldalon viszont nem intézkednek magyar rendőrök. Amikor a kormányszóvivőt és a minisztert azzal több tudósító azzal szembesítette, hogy jogvédők már tavaly beszámoltak atrocitásokról, megismételték, az ilyesmi lehetetlen.

Lapszemle

A világ lapjai jelentős teret szenteltek a keddi magyar menekültügyi törvény szigorításának. A mértékadó lapok mindegyike elítélően ír az intézkedésről, még a konzervatív médiumok is.

Le Monde

A francia lap csütörtöki kiadásában teljes oldalt szentelt a témának. „Magyarország az összes migránst be akarja zárni” – írta a lap. A cikk részletesen foglalkozik a szíriai Ahmed H. esetével, akit tíz éves börtönbüntetésre ítéltek 2016. november 13-án. A Le Monde megjegyzi, ő volt azt egyedüli bevándorló, akit az országban első fokon börtönre ítéltek. Eddig. A keddi törvénymódosítás kapcsán ugyanis minden menedékkérőt őrizetbe vesznek. Január 1. óta ugyanakkor csak 345 menekült merte átlépni a magyar határt.

Süddeutsche Zeitung

A német lap csütörtöki kiadásában Stefan Ulrich által jegyzett, „Orbán trójai falova” című cikk megjegyzi: „Egyvalamit el kell ismerni, Orbán Viktor szavait tettek követik”. Korábban ugyanis azt közölte, Magyarországnak „illiberális demokráciává” kell válnia, s jó úton halad efelé. Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor a bevándorlókat a „a terrorizmus trójai falovának” nevezte, egyben azt is sugallta, hogy a menekültek a terrorizmust akarják magyar területre „exportálni”. Ők azonban nem másokat akarnak terrorizálni, hanem oltalmat keresnek – mutat rá a szerző. Azért teszi ezt a magyar kormányfő, hogy félelemben tartsa lakosságát. S ez hatékony is a részéről. Teljesen mellékes számára, hogy megsérti a Genfi Konvenciót.

Lidové Noviny

A jobboldali cseh lap, amely egyébként a milliárdos vállalkozó, Andrej Babis pénzügyminiszter, az ANO párt elnökének tulajdona, tárgyszerű cikkben számolt be a magyarországi történésekről, megvizsgálva, hányan menekültek az országba. A lap szerint Budapest ugyanazt a stratégiát követi, mint Görögország az Égei-tengernél. A prágai újság kitér arra, hogy Budapestet nemzetközi bírálatokkal illették a menekültügyi törvény szigorítása miatt.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

A német lap Nils Muizniekset, az Európa Tanács emberi jogi biztosát idézi csütörtöki kiadásában, aki kijelentette, Magyarország egyértelműen megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét azzal, hogy megfosztja szabadságuktól a menekülteket. A bebörtönzés ugyanis csak akkor megengedhető, ha nem létezik ennél enyhébb megoldás.

Bloomberg

A provokatív magyar döntés csak erősíteni fogja a nyugat-európai vezetőket a többsebességes Európára vonatkozó elhatározásukban. Nevezetesen abban, hogy létrehozzanak egy szorosabb Uniót, s hagyják hátra a keleti tagországokat és a nacionalista kormányaikat – írja a Bloomberg.

The Guardian

Régebben az iráni kormánytól tartottam, mert megvolt az eszköze ahhoz, hogy kioltsa az életemet, elszakítson a családomtól vagy elvegye a munkámat. De az összes menekülttársam nevében mondhatom, hogy most a magyar kormánytól félünk – idéz a lap helyszíni riportja egy iráni menekültet.

The New York Times

Orbán menekültellenes retorikája részben színház. Relatíve kevés menekült akar letelepedni Magyarországon. Az elmúlt években a határt átlépők többsége kapuként tekintett Magyarországra, s abban bízott, hogy onnan befogadóbb országokba juthat, például Németországba vagy Hollandiába – írja a The New York Times.

El País

Azokat a menekülteket, akiket nem lehet automatikusan visszaküldeni, őrizetbe veszik a tranzitzónákban. Nem számít, hogy háborús övezetekből jönnek vagy épp gazdasági bevándorlók. A frissen elfogadott intézkedés szembemegy az európai jogszabályokkal. Ezt a nacionalista Orbán – akinek idegengyűlölő, euroszkeptikus retorikája lett a védjegye – nem csupán beismeri, de még büszke is rá – írja az El País.