- Lehet ebben az országban még beszélni?
- Érdekes kérdés, hiszen összefügg azzal, milyen tipológiát használunk egyáltalán e rendszer leírására. Vannak komoly társadalomtudósok, általam nagyon tiszteltek is, akik az autoriter rendszer és a diktatúra, vagy magyar szóval a zsarnokság között nem tesznek különbséget. Én úgy látom, hogy ez egy autoriter rendszer, amely nagyon durva eszközökkel lép fel a kritikusaival szemben, de nem nevezném diktatúrának, tehát nyílt zsarnokságnak. Ugyanakkor e mostani, élő autoriter rendszer jellemzője az is, hogy egyre szűkül az a tér, ahol az ember szabadon beszélhet, a nyilvánosság közlönyei egymás után szűnnek meg. Viszont a szabad beszéd tere végérvényesen nem szűnt és valószínűleg nem szűnik meg.
- Csakhogy közben e szűkülő, de még létező térre is komoly befolyása van a kormányoldalnak.
- Persze az is látszik - nem tudom, ez a Népszava esetében mennyire igazolható -, hogy ez az autoriter rendszer az általa eltűrt ellenzéki hangokat is befolyása alá kívánja vonni. Nemcsak azzal, hogy tematizálja a közbeszédet, kézben tartja a napirendet, hanem azzal is, hogy kijelöli a kritika határait: konkrétabban, a kormánykritikus elektronikus és írott médiumokban is jelei vannak annak, hogy nem korlátok nélküli a szabadság. Eközben teljes mértékben megszűnt a közszolgálati média, s egy kormányzati heccsajtó működik a helyén, ami szintén tragikus jellemzője az autoriter rendszernek. De ha az eredeti kérdésre visszatérek: mindennek ellenére még lehet itt beszélni. Kósa Lajos egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Majtényi László oda megy, ahová akar és beszélhet. Én nagyon hálás vagyok Kósa Lajosnak, mert rögtön eszembe jutott Komócsin Mihály, aki Csongrád megye örökös ura volt a pártállam idején, s azokat az embereket, akik neki nem tetszettek, kitiltotta a megyéjéből. Na most, ha összehasonlítjuk Komócsint, meg Kósát, rá kell jöjjünk, mennyivel megengedőbb, mondhatni liberális ő az elődjéhez képest. Így ezen a kijelentésén annyira fel is bátorodtam, hogy azonnal elmentem Debrecenbe…
- Beengedték?
- Kellemes élmény volt, hiszen valóban be is mehettem Debrecenbe. Persze ismétlem rögtön: nincs korlátlan szabadság, a Debreceni Egyetemre nem juthattam be, de az egyetemisták és az oktatók kijöhettek, mert őket viszont érdekes módon kiengedték. Kijöttek a városba, s egy étteremben, annak is a különtermében szabadon beszélgethettem velük. Az ELTE-re viszont beengedtek. Persze a bölcsészkarra, mert az kérdés, hogy például a jogi karra is beengedtek-e volna. Mindez - komolyra fordítva a szót - körülbelül le is írja, számomra legalábbis, a magyar szabadság tereit, s annak korlátait.
- Ha már említette az országjárását: a programhirdetésekor is kiemelte, az a célja, hogy kezdődjön egyfajta társadalmi párbeszéd a köztársaságról, az alkotmányosságról. Találkozott erre fogékony állampolgárokkal?
- Nagyon sokfelé, sokféle helyen voltam az utóbbi időszakban. Voltam olyan helyen, ahol a közönség kifejezetten idősekből állt, s volt olyan is, hogy főleg diákokból. Ez persze nagyban függ attól, ki a meghívó, ki szervezi ezeket az eseményeket. De nemcsak a korfa befolyásolta e beszélgetések hangulatát. Érdekes tapasztalatokat szereztem, sokat tanultam ezekből a beszélgetésekből, például az egyetemistákkal folytatott eszmecserékből, amiket már említettem, hiszen buzog bennük a tenni akarás. De találkoztam a másik véglettel is, s nemcsak azért, mert kulturálisan, a tradíciókban, attitűdben különböző vidékeket jártam végig. Persze sajátos közeghez tartozik az, aki eljön engem meghallgatni, mégis komoly különbözőségekre lettem figyelmes. Volt, amikor hihetetlen tettvágy, energia, változtatási- és munkakészség jellemezte ezeket a találkozókat, s volt, hogy inkább enyhe depresszió uralta a közönséget. Akadtak trollok is, de ettől eltekintve ugyanakkor, csupa olyan közösségben beszéltem, ahová mindenki úgy jött el, hogy érezhetően egyetért, s egyaránt érdekelt abban, hogy egy alkotmányos, demokratikus Magyarországon éljünk. De a két véglet: a buzgó tenni akarás és a fáradt lemondás mégis megosztja ezt az alapjában változást akaró társadalmi közeget.
- A változást akarók szinte valamennyi hazai közvélemény-kutatás szerint nagy többségben vannak, még ha a biztos pártválasztók eredményei befolyásolják is e tábor jelentőségét. Ez a hangulat volna a nemzeti egység?
- Ma nem nemzeti egység, hanem nemzeti kétség van. Az egység megteremtése feladat, azt létre kellene hozni, s persze ez nem egy-két hónapos munka, noha a történelemben volt már arra példa, hogy egyik napról a másikra megteremtődött a nemzeti egység. Egy szétesett társadalom pillanatok alatt össze tud állni, csak egy katartikus élmény kell hozzá, amit a történelmi pillanat generál.
- Mintha ez a kormány épp a nemzeti ellentétek fenntartásában lenne érdekelt.
- Szétszakított, atomizált, egymás ellen forduló társadalomban érdekeltek, amiben erőteljes állami kampányokkal, a hamisság jegyében össze tudnak rántani pillanatnyi többségeket. Ezek a kampányok mind hazugok. Machiavelli tanácsa, hogy a bölcs fejedelem, amikor épp nincs ellensége, akkor szerez magának olyat, amelyet legyőzhet. A terrorfenyegetés, a menekültkrízis kormányzati alternatív valósága is ilyen, ahogyan sok más is az elmúlt hét év toptémái közül. Hogy Orbán Viktor olvas-e Machiavellit, vagy sem, nem tudom és nem is érdekel, úgy tűnik ugyanis, annyi sütnivalója neki - vagy Habony Árpádnak - is van, hogy erre a logikára rájött.
- Kellett Soros Györgynek így kiművelni a miniszterelnököt drága pénzért.
- Soros és a "sorosozás" ugyanilyen fantomgyártás: látszik, hogy a menekültügy kifújt, most megint jöhet a Soros. De lehet ez bármi, bárki, nem az ellenség kiléte a fontos. Hogy mitől és miért rettegnek, azt csak ők tudják. Az Eötvös Károly Intézet például mindössze nyolc szelíd ember. Hogy a mi civil szervezetünktől a Nemzeti Együttműködés Rendszere miért retteg, azt a Habony-média tollnokaitól kellene megkérdezni. Békés embernek tartom magamat is. Egy forradalmat például csak addig tudok támogatni, amíg az első csepp vér ki nem csordul. Ha valaha itt változás lesz, biztos, én mérséklő hatásra törekszem majd, már ha egyáltalán lesz bármilyen befolyásom. Én a béke szószólója leszek. Hogy tőlem miért kell rettegni, kérdezze meg az említett propagandamunkásoktól.
- Bajban jöhet létre a nemzeti egység?
- Valóban, a traumatikus, nemzeti próbatételek, mint a háborúk és világháborúk, képesek nemzeti egységet létrehozni, erre a világtörténelemben számos példa van, még ha nekünk, magyaroknak ezzel nem volt is sok szerencsénk. Nagy kísérleteink ugyanis, amelyek nemzeti egységet kovácsolhattak volna, részben a nemzetté válás előtt történtek, részben pedig, mint az 1848-49-es forradalom esetében, a csatatéren végül is elbuktak. A korábbi ilyen pillanataink pedig még lényegében a nemzeti lét előtt voltak, noha a nemzeti mitológia rendkívül fontos. Gondolok itt például IV. Béla heroikus küzdelmére az elpusztított országban, a Hunyadiakra: ezek az emlékek komoly összetartó erőnek számítanak. De van egy másik is: a nemzeti egység alapja a magyar nyelv. Márpedig Arany János bicentenáriumán ezt érdemes kiemelni. A nemzet legfontosabb összetartó ereje, a kötelék ez a gyönyörű keleti nyelv - ahogyan Márai Sándor megfogalmazta.
- Ezért is fontos a beszéd.
- Igen, a beszéd, és az írás.
- Az alkotmányos alapelvek szerint a köztársasági elnök testesíti meg a nemzet egységét. Beszéddel és írással teszi ezt?
- Kell, hogy legyen ilyen szerepe, igen. A köztársasági elnök egyfajta erkölcsi igazodási pont. Két olyan elnökünk volt, aki ennek a követelménynek, az én értelmezésemben és értékelésemben, ha nagyon különböző módokon is, de megfelelt: Göncz Árpád és Sólyom László. Két különbözőbb karaktert elképzelni is alig lehet, mindketten teljesítették ugyanakkor alkotmányos kötelességüket, küldetésüket. Az államfőnek a jogállami alkotmány, s az alaptörvény szerint is ki kell fejeznie a nemzet egységét, noha én ezt pontatlannak tartom, s jobb megfogalmazásnak látnám, hogy a köztársasági elnöknek munkálkodnia kell a nemzet egységén. A mostani megfogalmazás ugyanis, ha szó szerint vesszük, azt jelenti, hogy amit a köztársasági elnök mond vagy tesz, az maga a nemzeti egység. De hát egy köztársasági elnök adott esetben könnyen használ téves szavakat, vagy tesz téves gesztusokat, ő is csak ember. Ám hogy magának az intézménynek ez lenne a küldetése, az viszont igaz. Tehát egy alkotmányos államfő nem megtestesíti, hanem törekszik a nemzeti egységre. Ehhez viszont szükség van a ma nem létező békére, s az elnöknek bizony békét kell szolgálnia.
- Békét pedig egy negyedik köztársaság hozhat?
- Az én reményeim szerint igen, elhozza.
- Azok az alkotmányos alapvetések, amelyeket államfőjelölti programjában megfogalmazott, sőt feltételként is szabott, garantálnák a békét?
- A békének vannak kulturális előfeltételei. Azok a feltételek, amelyeket én megfogalmaztam, sokkal inkább a kereteit határozhatják meg annak, hogy társadalmi béke legyen. Ha nem intézmények uralkodnak, hanem emberek, akkor nem lehet béke. Például: Kishantos, amely kiváló kísérlet volt, azért működhetett, mert intézmények védték - így is kellene lennie. Ha nincsenek intézmények, a hatalom egyes személyek kezébe kerül, s egyéni szeszély kérdésévé válik a léte mindennek. Abban az országban, ahol egy vagy néhány ember uralkodik, ki van zárva a béke lehetősége. Mert az emberek szeszélye dönti el, mi történik, nem pedig a szabályok. Az ezek betartása felett őrködő intézmények függetlensége pedig azért fontos, mert ha ez a feltétel sem adott, akkor mindenki védtelen. Ha pedig védtelen vagy, akkor megint nem béke van, hanem legfeljebb békén hagyás - ami ugye időleges, hiszen szintén az egyéni szeszélytől függ. Ha a zsarnok hascsikarása másként kívánja, akkor vége a békédnek, a békén hagyásodnak. Ezért fontos, hogy szabályok és intézmények védjék a jogainkat, mindenki jogait.
- Ezért is fontos szólni, kiabálni a jogokért?
- A béke feltétele az is, hogy legyen sajtó- és szólásszabadság. Ahol a sajtó nem szabad, ott nincs béke. Mert az elhallgattatás maga is generálja a feszültséget. Ahogyan az is, ha a közhatalom nem tesz a szegénység ellen. Igenis, kötelességünk fellépni a szegénység ellen. Ahol minden ötödik ember olyan szegénységben él, amilyet Európában nem, csak a harmadik világban ismernek, ott megint nem lehet béke. Hogy lenne? Hiszen ahol ilyen súlyos nyomor van, ott előbb-utóbb olyan világ köszönt be, amelyben a gazdagok is csak szögesdróttal elzárva tudnak élni, mert a szegényektől meg kell magukat védeni.
- Tehát a jogkorlátozás, avagy a jogvédő intézmények gyengülése-gyengítése, a sajtószabadság korlátozása, s a kiszolgáltatottak elhallgattatása és elnyomása, mind-mind a béke ellen hatnak?
- Ahol elnyomás van, ott elnyomás van, avagy Illyés Gyula szavaival "hol zsarnokság van, ott zsarnokság van". Márpedig ott, ahol elnyomás van, ott nincs, nem lehet béke. Ha elnyomás van, akkor féken kell tartani az elnyomottakat. Az pedig csak háborút szül.
- Ha nemzeti egység, avagy béke egyelőre nincs is, úgy tűnik, a demokratikus ellenzéki egységet sikerült összehoznia.
- Az, hogy ebben a parlamentben én köztársasági elnökjelölt lehetek, óriási dolog. Nem gondoltam volna, hogy sikerülni fog, de azt hittem, ha ez nem is következik be, akkor is megéri elvállalni a jelöltséget. Ne legyünk túl optimisták, ez egy egyedi ügyben létrejött egység az ellenzéki pártok között. Ebből még nem következik, hogy ez fenntartható, de talán könnyebb lesz a jövőben arra hivatkozni, hogy volt már egy ügy, amiben össze tudtak fogni. Lehet ez valaminek a kezdete, de lehet egyszeri jelenség is.
- Tényleg megérte?
- Abszolút. A jelölésem és a kampány néhány hete a szememben abszolút sikertörténet. A feleségem esténként szokta kérdezni, miután belenéz azokba a horrorszövegekbe, amiket rólam öklendeznek, hogy "kellett nekünk rohamsisak?". De én meg úgy gondolom, hogy bizony kellett. Az ember élete túlságosan rövid ahhoz, hogy kizárólag a saját kedvteléseire, szórakozásaira, örömére, gyönyörűségére élje meg. Mert a lét célja mégis csak az, hogy valami használhatót tegyünk, olyat, ami előre visz minket, másokat. Tehát hogy valami jóra is felhasználjuk az életet. Másodsorban pedig az ember élete éppen elég hosszú ahhoz, hogy ilyen vállalkozások még beleférjenek.
- A békéről fog beszélni hétfőn az Országgyűlésben?
- Ez maradjon az én titkom. Annyira titkos, hogy egyelőre még magam előtt is az. Áder János beszédét vélhetően már lázasan írják a megfelelő helyeken. Nekem azonban ezek a napok olyan sűrűek, hogy hajnalban kelek, éjszaka kerülök ágyba, s az általam élvezett, tényleg nulla forintos jelölti kampány mellett minden egyéb munkámat is elvégzem, úgyhogy nem írtam meg egyelőre. El tudom képzelni, hogy 12-én éjjel fogom csak tudni megírni. De igen, nem zárom ki, hogy a béke szó majd szerepel benne.
