Előfizetés

Emélkeznek még Kishantosra? - Újabb pert nyertek az NFA-val szemben

Publikálás dátuma
2017.03.10. 18:13
Népszava fotó
Az un. Kishantos ügy: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ által 21 éven át ökológiai mintagazdaság céljára hasznosított, állami földterületek használati joga, és az ott felépített ökológiai mintagazdaság - a Fidesz kormány általi - megsemmisítése körül kirobbant jogi és politikai konfliktus - mondjuk így, némiképp finomkodó újságírónyelven. 

Megjegyzendő még a hosszú, szövevényes, és drámai elemeket sem nélkülőző történet kapcsán: 2013 decemberében Székely László ombudsman úgy foglalt állást, hogy a központ több évtizedes, nemzetközileg elismert tevékenysége, a biogazdaság és népfőiskola léte alkotmányos védelemre jogosult eredmények, illetve hogy nem világos, hogy az Nemzeti Földalap (NFA)  a pályázatok elbírálása során miképpen alkalmazta a nemzeti földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiát.

A jelen: 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken hozott ítéletében arra kötelezte az alperes Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet, hogy a felperes Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a közte fennállt haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettsége alapján fizessen a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, és az egymillió forint perköltség is az NFA-t terheli - írja az MTI. A Fővárosi Törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ítélet nem jogerős.

Tájékoztatásuk szerint a felperes 1998. október 19-től 2013. október 31-ig tartó időszakra haszonbérleti szerződést kötött a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. A szerződés tartalmazta az annak megszűnésekor a felek között fennálló elszámolási kötelezettségeket is.

Mint írták, 2009-ben a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. agrár- és környezetgazdálkodási (AKG) jogcímen, ökológiai szántóföldi növénytermesztési célprogram megvalósításához állami támogatást kapott. Ezzel a felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a célprogram megvalósítása érdekében, a célprogram előírásait betartva műveli a földterületet. E jogszabályi kötelezettségének a felperes a haszonbérleti szerződés megszűnéséig eleget is tett. A peres felek közötti haszonbérleti szerződés 2013. október 31-én megszűnt, a felperes a NFA által kiírt földbérleti pályázatok egyikén sem nyert. Ezt követően a központ felszólította az NFA-t, hogy a célprogram teljesítéséből eredő, 2013 őszén elvégzett munkák költségét térítse meg a részére, azonban az elszámolás nem történt meg.

A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség teljesítésére. A bíróság megállapította, hogy a felperes a támogatás elnyerésekor tájékoztatta az alperest a célprogram megvalósításához szükséges kötelezettségvállalásairól, aki ez ellen egyetlen alkalommal sem tiltakozott. Az NFA tehát tudomásul vette, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ az ökológiai szántóföldi növénytermesztés célprogramját figyelembe véve gazdálkodik, és erre tekintettel a haszonbérleti szerződés megszűnésekor a peres felek közötti elszámolási kötelezettség részét képezték a célprogram megvalósítása miatt elvégzett munkák költségei.

A bíróság ítélete szerint a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. jogosult a célprogram megvalósításával kapcsolatosan 2013 őszén elvégzett munkák költségeinek a megtérítésére. A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a bíróság megállapította, hogy a korábban kapott állami támogatás ezeknek a munkáknak a költségeit nem kompenzálta.

Ilyen nincs: a 4-es metró után jön az 5-ös metró?!

Publikálás dátuma
2017.03.10. 18:01
Mindeközben a 3-as metró jelenlegi állapota... FOTÓ: Népszava
A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) megvalósíthatósági tanulmányt írt ki az 5-ös metróként emlegetett beruházásra – számolt be az elképesztő hírről a Blikk. 

Mindez azt a projektet takarja, amelyben a csepeli HÉV-et hoznák be a föld alatt a Kálvin térig. A metró, vagy ahogy más tervekben nevezik, gyorsvasút, érintené a csepeli szigetcsúcsot, a Nemzeti Színház környékét és a Kálvin térnél át lehetne szállni róla a 3-as és a 4-es metróra. A későbbi lehetőségek szerint a vonalat tovább vezetnék az Astoria felé, sőt onnan a korábbi tervek szerint átszelné az egész várost. Megállna többek között a Liszt Ferenc térnél, a Nyugatinál vagy a Lehel térnél a Szent István park érintésével a Margitszigeten, majd utána csatlakozna be a békásmegyeri HÉV-hez. Az első, azaz a Kálvin térig futó szakasz akár 100 milliárd forintból is kihozható lenne a 3-as metró vonalán alkalmazott egyszerű állomásokkal - legalábbis a tervek szerint, ám a 4-es metró csúfos története után nagy bátorságra vall bármit is ígérni. Nem is beszélve a 3-as metró állapotáról, a szerelvények felújítása ugyanis továbbra sem halad, miközben a felújítási közbeszerzést ismét kiírta a BKV. 

Nem halad a 3-as metró ügye

Tavaly ősszel a BKV egyszer már kiírt egy tendert a hármas metró felújítására, ám eredménytelennek kellett nyilvánítani a pályázatot, mivel az induló öt vállalkozás, illetve konzorcium a felújításra szánt 137,5 milliárdos keretösszegnél jóval drágábban vállalta volna el a munkát. Dacára, hogy az előzetes, mérnöki becslések mindössze 120 milliárdra tették volna a teljes rekonstrukció költségét, a legolcsóbb ajánlat is 171 milliárdra rúgott. Az index.hu korábban úgy vélte: a tenderre ajánlattevőként bejelentkezett cégek körüli „háttéremberek” nyomán pumpálódhattak fel az árak 170-180 milliárdos szintre.

A főváros meglehetősen szorult helyzetbe került: a költségeket csak úgy lehetett volna lefaragni, ha nem építenek be lifteket a megállókba, vagy csak a sínpályát újítják fel, ám a megállókat nem. Azonban így erősen kétséges volt, hogy a nagyberuházás ebben a formában megkapja-e az Unió támogatását. A 137,5 milliárd forint cirka hatvan százalékát ugyanis az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból hívná le a főváros. Azonban ezt csak úgy kaphatja meg, ha a megállókat a mozgássérültek számára is tehermentesítik.

A szokványos főváros – Fidesz villongás részeként a kormány is megkötötte magát és az év elején a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon keresztül jelezte, hogy a főváros ne is álmodjon nagyobb keretösszegről, Tarlós István viszont nemrég, az országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán azt mondta: a továbbiakban sem fogja elfogadni a főváros a keretösszegnél drágább ajánlatokat.

Egyelőre nem tudni, történt-e elmozdulás a patthelyzetből, az leginkább a közbeszerzés április végi eredményhirdetésekor derül ki, hogy az újfent meghirdetett tenderen a főváros számára elfogadható árak születtek-e vagy sem.

Annyi ismert, hogy az utóbbi hetekben a főpolgármester intenzív tárgyalásokban volt a miniszterelnökséggel az ügyben és a bizottsági meghallgatáson úgy nyilatkozott: ezúttal komoly fogadókészséget tapasztalt. Tarlós szerint az új hármas metró közbeszerzések azért lehetnek immáron sikeresek, mivel most nem engedélyezési, hanem jóval konkrétabb, kiviteli tervekre kérnek ajánlatot, azaz a cégek is jóval pontosabban belőhetik a költségeiket.

Egyelőre nem tudni, hogy a két szélső pályaszakasz felújítása után mikor vágna bele a főváros a Nagyvárad tér és az Árpád híd közötti munkálatokba. Bár Tarlós korábban úgy fogalmazott, hogy a vizes világbajnokság miatt egy napot sem csúszhat a hármas metró felújítása, forrásaink mindenesetre nem tartanák csodának, ha a középső, belvárosi pályaszakasz felújítása végül őszre tolódna.