Lengyelország;Orbán Viktor;EU-csúcs;lengyel-magyar barátság;

Orbán Viktor elárulta szövetségeseit

Nem tart a magyar és a lengyel kormány közötti kapcsolatok megromlásától Orbán Viktor azután, hogy az uniós csúcson kiállt a Varsó által hevesen támadott Donald Tusk ismételt megválasztása mellett az állam- és kormányfői testületben. A magyar miniszterelnök azt mondta, változatlanok Jaroslaw Kaczynski pártelnök iránti baráti érzelmei, aki azonban a kormányfő döntése után úgy nyilatkozott: csalódott Orbánban. Sőt: a lengyelek olyannyira megsértődhettek, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes le is mondta március 15-re tervezett budapesti látogatását. Az MSZP szerint a saját táborát eláruló Orbán már csak a lengyelek számára tudott meglepetést okozni.

Varsó nagyot csalódhatott a magyar kormányban, illetve Orbán Viktorban, miután a magyar kormányfő Donald Tusk újrázását támogatta az Európai Tanács élén a minapi brüsszeli uniós csúcson. Beata Szydlo lengyel miniszterelnök ugyanis ellenjelölttel indult harcba honfitársa ellen, Orbán pedig korábban azt mondta, nem áll Tusk mögé, ha Varsó sem támogatja. Legalábbis ezt állította Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjúban.

Ennek ellenére Orbán Viktor megszavazta az uniós csúcstalálkozón, hogy Donald Tusk maradjon az Európai Tanács elnöke. A jobboldali radikális lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nem nyugodott bele a fiaskóba, csütörtöki varsói sajtóértekezletén Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke úgy nyilatkozott: "csalódást okozott Orbán miniszterelnök úr magatartása, de tudatában vagyunk annak, milyen hatalmas volt a nyomás és mennyire olyan úton halad a mai EU, amely a széteséshez vezet".

A lengyeleknél olyan komoly felháborodást keltett a döntés, hogy Beata Szydlo kormányfő nem is volt hajlandó aláírni a csúcs záródokumentumának tervezetét, amit egyhangú támogatás híján csupán elnöki dokumentumnak lehet nevezni. Ennek azonban semmiféle jogi következménye nincs, mivel az EU vezetői nem jogszabályokat hagynak jóvá, hanem stratégiai iránymutatásokat adnak. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök mindazonáltal rámutatott: elfogadhatatlan az ilyen magatartás, mert „együtt erősebbek vagyunk”. Szerinte a lengyel kormány „nem viselkedik felnőttként”. Rajta kívül az EU más vezető személyiségei is egyértelmű üzenetet küldtek Varsónak. Christian Kern osztrák kancellár szerint a lengyelek szempontjából is értelmetlen ez a magatartás. 

Varsót azonban nem hatják meg a figyelmeztetések, s válaszlépéseken, gondolkodik. Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter azt vizsgálná, nyomást gyakoroltak-e a tagországokra a Tusk ET-elnökségéről szóló szavazás előtt.

Az EU-csúcs után a Magyar Nemzet egy lengyel hírportálra hivatkozva írt arról, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes "egyéb elfoglaltságai” miatt lemondta budapesti látogatását. Az államtitkár március 14–15-én tartózkodott volna a magyar fővárosban, a nemzeti ünnep alkalmából rendezendő állami programokon is részt vett volna.

Az MSZP meg sem lepődött Orbánon
Az MSZP szerint már csak a lengyeleknek okozott meglepetést Orbán Viktor döntése, szerintük ugyanis a magyarok már régóta tudják, hogy a kormányfőnek nincsenek elvei, bárkit és bármit képes elárulni. Mint közleményükben írták: a miniszterelnök még jót is csak úgy tud tenni, hogy közben elárulja saját elveit és cserbenhagyja politikai szövetségeseit.
"Orbán Viktor volt már vad liberális, most pedig konzervatívnak maszkírozza magát. Volt idő, amikor pártja még azt kiabálta a Parlamentben, hogy „csuhások, térdre, imához!” – ma pedig vallásos politikusnak tetteti magát. Tíz éve Orbán még puccsnak tartotta az oroszokkal való üzletelést, ma pedig csak Putyin pincsikutyájaként emlegetik. Pár hónapja Orbán még nemzeti kérdésként beszélt az olimpiáról, ma pedig azt mondja, hogy az olimpia kizárólag Budapest ügye volt.
Orbán Viktornak mindig az az álláspontja, amiből a legnagyobb hasznot húzhatja. Orbán Viktor jelleme erkölcsöt még nyomokban sem tartalmaz. Ez az oka annak, hogy alkalmatlan a becsületes magyar emberek képviseletére - vonta le a konklúziót az MSZP, hozzátéve: kíváncsian várják, hogy március 15-én milyen hangosak lesznek a lengyel sípok.

Ujhelyi: Viktor, véget ért a pávatánc!

Van abban valami megmosolyogtató és egyszerre lehangoló, ahogyan Orbán Viktor lengyel „barátai” nekirongyoltak a magyar kormányfőnek, miután az illiberális szövetséges jelenlegi lengyel kormány akaratával szemben Donald Tuskot támogatta az Európai Tanács élén. Megmosolyogtató, mert megmutatja: miként fordul pillanat alatt gyűlöletté az istenítő rajongás és lehangoló, hogy már megint tőlünk hangos az európai közélet. És nem jó értelemben - írja Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, EP-képviselő szokásos vasárnapi nyílt levelében.

Mondhatnánk persze, hogy megjött végre Orbán esze és Tusk melletti kiállásával félretette az Unió gyengítéséről szóló kóros víziót, de nem erről van szó. Orbán ugyanaz és ugyanazt akarja, amit eddig: az Unió végletes legyengülését, hogy a balkáni periférián háborítatlanul király maradhasson. Mostani lépése sem az „európai működés fenntartásáról” vagy – ahogyan a nyelvelő lakájmédia zengi – váteszi képességekről tanúskodik, hanem egyszerű (és átmeneti) hűségesküről az Európai Néppárt felé, amely nyilván páros lábbal kente volna partvonalon túlra, ha ebben is hozza az illiberális formáját. Most ugyanis, hogy az európai közösség jelentős átalakulás előtt áll (részben már benne is van nyakig) és a Fideszt sorai közt tudó konzervatív néppártiak épp az orbáni retorika szerint a patás ördöghöz hasonlító liberálisokkal kötöttek koalíciót Európa megreformálására, nem lehet már kétértelmű mondatokkal, pitiáner havasibertalankodással és origó-mélységű propagandacikkekkel operálni. Itt most már világos beszéd és egyértelmű tettek jönnek: ki hova áll, ki mit képvisel, ki kivel tart. Ezek a kérdések. Nincs már helye pávatáncnak.

Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke – nem mellesleg Orbán egyik példaképe – néhány napja üzente meg egy (a pincsiként lihegő közmédia által persze elhallgatott) interjújában, hogy „mindent megteszünk, hogy Orbánt a családban tartsuk, ám tisztelnie kell az értékeinket és az elveinket". Pont. Világos beszéd. A Fidesz elnöke pedig értette az üzenetet és szembement illiberális lengyel kardhordozójával: jelöltjük helyett az Európa-barát, jobboldali Tuskot támogatta. Aki olyan komolyakat mondott legutóbb, miszerint „a populizmus semmi újat nem hoz, csak visszatérést jelent a megosztottság, a nacionalizmus és az autokrata uralom katasztrofális politikájához.” De az Orbán által támogatott Tusk mondta azt is – most tessék figyelni -, hogy a sorainkban megbújó populistákat „nem érdekli a válság, a válságot csak érvként akarják használni a demokrácia egy alternatív, illiberális változata mellett. Jól megértik egymást olyan külső hatalmakkal, amelyek megvetnek minket, európaiakat. És egyáltalán nem törődnek vele, hogy Európa globális gazdasági vezetővé válik-e, mert irritálja őket, hogy Európa politikai entitásként létezik.” Puff neki. Ez is világos beszéd.

A kétsebességes Európai Unió, amely egyre inkább megvalósulni látszik a következő időszakban, történelmi veszélyt jelent hazánkra. Nekünk, magyaroknak a biztonságot és a stabilitást jelentő nyugat-európai országokkal kell együtt tartanunk. A mi helyünk Európában van, nem pedig annak szélén, egy illiberális konföderáció vidám barakkjaként. Hogy mindenki Európában maradhasson, Orbánnak mennie kell - írja nyílt levelében a szocialista EP-képviselő.