Legyőzte a Ferencváros a Haladást

A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Haladás csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 23. fordulójában.

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Ferencváros - Swietelsky-Haladás 3-1 (3-0)

Groupama Aréna, 6983 néző, v.: Szőts
    gólszerzők: Moutari (1.), Gera Z. (20., tizenegyesből), Böde (44.), illetve Jancsó (69.)
    sárga lap: Böde (23.), illetve Bosnjak (20.), Halmosi (82.)

Ferencváros:

Dibusz - Dilaver, Hüsing, Leandro, Sternberg - Gera Z., Koch (Kleinheisler, 70.) - Moutari, Hajnal (Bognár, 83.), Varga R. (Lovrencsics, 75.) - Böde

Swietelsky-Haladás:

Király - Schimmer (Polgár, 60.), Wils, Jagodics M., Bosnjak - Kovács L., Jancsó (Bamgboye, 71.), Mészáros, 84.), Iszlai - Rácz, Williams, Halmosi

A Ferencváros a nigeri középpályás, Amadou Moutari góljával közvetlenül a kezdés után, már a 14. másodpercben megszerezte a vezetést. Később a Varga Rolanddal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Gera Zoltán váltotta gólra, a szünet előtt pedig Böde Dániel növelte a különbséget. A csatár a saját térfeléről indult és a tizenhatoson belülről lőtt Király Gábor kapujába.

A második félidőben a szombathelyiek egyre több lehetőséget dolgoztak ki, sikerült is szépíteniük, amikor Jancsó András húsz méterről a hálóba talált, de az egyenlítésre nem volt esélyük.

Szerző

Gondolatok a nép(nem)szavazásról

Publikálás dátuma
2017.03.11. 08:55
Mindenekelőtt az új Alkotmányt kell népszavazás útján elfogadni FOTÓ: TÓTH GERGŐ
A történelmi tapasztalatok tükrében hazánk a vesztébe rohan. Egy szűk csoport érdekében használják fel az ország erőforrásait. Nincs biztonságban a tulajdon, hiányoznak a befektetésre ösztönző egyenlő feltételek. Ezek jellemzik a kizsákmányoló gazdasági és politikai berendezkedést, amelyben a gazdasági növekedés nem lehet tartós. A politikai hatalom széles körű megosztására lenne szükség. Ennek egyik bevált formája a népszavazás.

Azt állítja Kósa Lajos, az olimpiai pályázat visszavonásával kapcsolatos döntés félremagyarázatakor: népszavazás útján nem lehet kormányozni. Ez az állítás sokkal hitelesebben hangzott volna, ha nem szűkíti le beismerő vallomását, hanem elismeri - pártja nevében -, nem tudunk, nem akarunk kormányozni. Mert amit mond, az ostobaság, ami az ő szájából elhangozva nem szokatlan dolog. Nem mentség számára, hogy igen rövid időn belül kiderült, most sem a saját szövegét nyomja, hanem amit bemagoltatnak vele. Nyilatkozatai vigaszul szolgálnak mindazoknak, akik - hála a magyar oktatási rendszer hagyományainak - szövegértési problémákkal küzdenek: lám így is lehet "nagy ember" valaki. Tudhatná, a népszavazás lényege, hogy a választók nem országgyűlési képviselőiken keresztül, hanem közvetlenül közlik a végrehajtó hatalommal, mi a feladatuk. Ez a megoldás csak abban az esetben okoz gondot a címzettnek, ha a kormányzat önjáró, s nem végrehajt, hanem saját feje szerint, saját érdekei céljából cselekszik.

Rohanás a vesztünkbe

A rendszerváltó és rendszerváltás utáni politikai erők az Országgyűlést és nem a választókat fogadták el alkotmányozó hatalomnak. Ebben nagy szerepe van az Alkotmánybíróságnak, amely - konkrét alkotmányi tiltó rendelkezés hiányában is - arra a következtetésre jutott még a kilencvenes években: „A parlamentáris kormányformának a képviselet útján való hatalomgyakorlás a meghatározó formája. A közvetlen hatalomgyakorlás ebben az alkotmányos berendezkedésben szükségszerűen kiegészítő, másodlagos forma..." Mentségéül azoknak, akik döntési helyzetben voltak 1989-1990-ben - az Alkotmány elkészítésénél -, hazánkban nem volt, nem lehetett gyakorlata a választói akarat bármilyen formában történő megnyilvánulásának. Súlyos tévedésnek bizonyult azonban ez a fajta rövidlátás, mivel ez vezetett el a mai helyzethez. A közvetlen választói akarat "leminősítése" tükrözi a politikai erők bizalmatlanságát és félelmét a kiszámíthatatlannak, ösztönösnek, tájékozatlannak ítélt választói tömegektől. Bizonyítja ennek az elvnek az érvényesülését az eddig megtartott csekély számú népszavazás is.

A népszavazás szabályai nem egyszer változtak meg az első, 1989-ben hatályba lépett törvény megjelenése óta, annak ellenére, hogy "kétharmados" jogszabályról van szó. Abban az esetben, amikor a népszavazás az országot irányító politikai erők kezdeményezésére került kiírásra - kétharmados parlamenti többség birtokában -, a siker biztosítása érdekében megváltoztatták, könnyítették az érvényességhez és eredményességhez szükséges szabályokat. Miután az eddigi népszavazások döntő többsége a politikai pártok egymás elleni küzdelmének az eszköze volt, a most regnáló hatalom - kétharmados többség birtokában - olyan szabályokat vezetett be, amelyek alapján a kormányzati támogatást nem élvező népszavazás elindítása, illetve eredményes és sikeres megszervezése a korábbi szabályokhoz képest lényegesen nehezebbé vált.

Rendeltetésellenes joggyakorlás

A népszavazás intézményének bevezetése óta hétszer volt országos népszavazás napjainkig. Az 1989-es őszi népszavazást az ellenzéki kerekasztal négy pártja – Fidesz, FKGP, MSZDP, SZDSZ - kezdeményezte, a következő kérdésekben: "Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? Elszámoljon-e az MSZP a tulajdonában, vagy kezelésében lévő vagyonról? Feloszlassák-e a Munkásőrséget?" Ez volt az úgynevezett "négyigenes" népszavazás. Az utolsó három kérdésről az Országgyűlés 1989 őszén, a népszavazás előtt döntött. Igazi tétje ezért a köztársasági elnök megválasztására vonatkozó kérdésnek volt, mivel az indítványozók szerették volna megakadályozni, hogy az első szabad választások előtt, az MSZMP többségű képviselőkből álló Országgyűlés válassza meg a köztársasági elnököt. A népszavazás sikeres és eredményes volt. Bejött a négy igen.

A második népszavazást az MSZP kezdeményezte. A feltett kérdés a következő volt: „Kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül válasszák meg?” Miután a szavazók 14 százaléka jelent meg, az 1990 júliusában tartott népszavazás érvénytelenül zárult. Az akkor érvényes szabályok szerint ugyanis "Az országos népszavazás akkor érvényes és eredményes, ha az ország összes választópolgárának több mint a fele érvényesen szavazott és az érvényesen szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre (kérdésekre) azonos választ (válaszokat) adott." A köztársasági elnököt az Országgyűlés választja mind a mai napig. Így lehet kormányzópárthoz kötődő, azt kiszolgáló köztársasági elnöke az országnak.

A harmadik népszavazásra 1997 júliusában került sor az Országgyűlés kezdeményezésére. A következő kérdésre kellett válaszolni: „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság a NATO-hoz csatlakozva biztosítsa az ország védettségét.” Az esemény előtt a parlament megváltoztatta a népszavazás szabályait a következők szerint: "Az országos népszavazás eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott." A korábbi szabályokhoz képest ez lényeges könnyítés volt. A változtatás bejött: a jogosultaknak kevesebb mint a fele jelent meg (49 százalék), viszont a szavazók 85 százaléka a belépésre voksolt.

Az MSZP kezdeményezésére - 2003 áprilisában - ügydöntő népszavazást tartottak következő kérdésről: „Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?” A népszavazáson a résztvevők döntő többsége (83,7 százaléka) a csatlakozásra szavazott, igen alacsony - a szavazásra jogosultak 45,62 százalékának – részvétel mellett. Az új szabályok alapján a kérdés megkapta a szükséges támogatást.

2004 nyarán a Magyarok Világszövetsége kezdeményezett aláírásgyűjtést a határon túl élő magyarok számára kedvezményesen megadandó magyar állampolgárságért. Fél évvel korábban a Munkáspárt indított aláírásgyűjtést a kórházak magánosításának leállítása érdekében, melyhez a Fidesz is csatlakozott. 2004 december 5-ére a következő kérdésekben írták ki az ügydöntő népszavazást: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" "Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti »Magyar igazolvánnyal« vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?" A népszavazáson a jogosultak 37,49 százaléka jelent meg. Egyik kérdésre adott válaszok aránya sem haladta meg a 25 százalékot, ezért a referendum eredménytelen volt.

A Fidesz és a KDNP 2007 őszi kezdeményezésére a következő három kérdésben rendeztek népszavazást: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?" "Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?" "Egyetért-e Ön azzal, hogy a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen kórházi napidíjat fizetni?" A 2008. márciusában megrendezett népszavazás mindhárom kérdésben eredményes volt, 50,40 százalékos részvétel mellett. A tandíj eltörlésére az érvényes szavazatot leadók 82,49, a járóbeteg-ellátásért, háziorvosi ellátásért és a fogászati ellátásért fizetett „vizitdíj” megszüntetésére az érvényesen szavazók 82,69, a kórházi „ágydíj” megszüntetésére az érvényesen szavazók 84,33 százaléka voksolt igennel.

A kormány 2016 elején népszavazást kezdeményezett a következő kérdésben: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" A népszavazásra az Alaptörvény új, a korábbinál sokkal szigorúbb szabályai szerint került sor: "Az országos népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott." A népszavazás érvénytelen volt, mivel a szavazásra jogosultak kevesebb mint a fele (41 százaléka) adott le érvényes szavazatot. Az érvényesen szavazók több mint 98 százaléka nemmel válaszolt a feltett kérdésre.

Lehetne más  is

Más országok gyakorlata bizonyítja, nem igaz, hogy a kormányzati munkában nem kaphatnak szerepet a választók. Új-Zélandon népszavazás döntött arról, újra cseréljék-e az ország régi zászlaját. Svájcban rendszeresen tartanak népszavazást. A közelmúltban népszavazással döntöttek például az alapjövedelemről, a jegybanki devizakészletek aranyba fektetéséről, a bűncselekményt elkövető külföldiek kitoloncolásáról, Graubünden 2026-os téli olimpia megrendezésére történő pályázatának benyújtásáról.

A 2010-ben megkezdett úton továbbhaladva, megvalósulhat a miniszterelnök egykori ígérete: "senki nem marad az út szélén". Az ország csődbejutásával mindenki az árok mélyén találhatja magát. "Más irányt kell találni. Nem lehet visszatérni a 2010-es útelágazáshoz", mondják a leváltására készülők. Csak az irány bizonytalan. Sőt! Létezik olyan alternatíva is, amely riasztó. Annyi bizonyos: nem jó olyan országban élni, amelyben félni kell. Nem jó olyan országban élni, amelyben éhező millióknak reményük sincs a jóllakásra. Nem jó olyan országban élni, amelyben minden bizonytalan.

Az új irány a hatalom széles körben történő megosztása lehet. Olyan hatalommegosztás, amely kizárja, hogy egyetlen ember dönthesse el az ország sorsát, jövőjét. Egyetlen ember dönthessen ezermilliárdok elosztásáról, az országhatár körbekerítéséről, hadiállapot kihirdetéséről az Európai Unió ellen, több ezer milliárdos beruházásokról, s kapcsolódó hitelfelvételről. A választási győzelem - legyen az bármilyen arányú - nem adhat felhatalmazást arra, hogy a nyertes politikai erő, a saját érdekének megfelelően alakítsa át az országot, az ország jövőjét. Ezért új Alkotmányra van szükség, amely garantálja a hatalom széles körben történő megosztását, biztosítja a választók széleskörű beleszólási jogát a döntéshozatalba. Ennek bevált formája a népszavazás.

Mindenekelőtt az új Alkotmányt kell népszavazás útján elfogadni. Nem mellőzhető a népszavazás az Alkotmány módosításakor sem. Az új Alkotmánynak nem gátolnia, hanem segítenie kell a népszavazás intézményének széles körben történő érvényesülését. Ezért köteleznie kell a végrehajtó hatalmat arra, hogy az ország életét hosszabb távon meghatározó, több kormányzati cikluson átnyúló kérdésekben népszavazás útján szerezze be a választók véleményét.

Addig, ameddig a hatalommegosztás új rendje ki nem épül, csak abban lehet reménykedni, Kósa Lajosnak lesz még alkalma félremagyarázni a kormányzattal szembeni sikeres népszavazási aláírásgyűjtést.

Szerző
Témák
népszavazás

Juncker márciusi tréfája

Publikálás dátuma
2017.03.11. 08:50
Junckert sokan nem szeretik, de általában elismerik, hogy a taktika és az időzítés nagymestere FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/JASP

A hagyományok szerint április elsején illik a barátainkat meglepnünk tréfás ötletekkel. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban változtatott ezen a régi szokáson. A március elsején közzétett Fehér Könyv ugyanis öt alternatívát ajánl megvitatásra Európa jövőjéről. A felkínált étlapon a "ne változtassunk" nem túl lelkesítő perspektívájától, az Európai Egyesült Államok utópikus víziójáig minden megtalálható. A baj csak az, hogy a Bizottság már megint a közelgő - egyébként valóban fontos - holland, francia, német választások miatt taktikázik. Ezért nem terjesztett elő egy politikailag és szakmailag is megalapozott bizottsági javaslatot, amit legalább a tagállamok többsége támogathatna. Márpedig a Brexit gyászos története éppen arra figyelmeztet, hogy a populisták által félrevezetett választók még egy "egyszerűbb" ügyben is képesek voltak Nagy-Britannia és Európa közös érdekeivel ellentétesen dönteni.

A Fehér Könyvet értékelő első kommentárok többnyire csak a tárgyszerű ismertetésre szorítkoztak. A kevés kivételek egyike Gianni Pittella, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője, aki a dokumentum megjelenésekor csalódottan nyilatkozott. Szerinte politikai hiba volt úgy bemutatni az integráció jövőjének lehetséges változatait, hogy a Bizottság a saját preferenciáiról semmit nem mondott. Mindez rövidlátó politika, ami feláldozza Európa jövőjét, és csak a soron következő tagállami választások miatt érzett félelmeket erősíti.

2017 első hónapjaiban – úgy tűnik – egyedül az Európai Parlamentnek (EP) volt bátorsága ahhoz, hogy programot hirdessen az Unió átfogó megújítását sürgetve. Február 16-án a képviselők e témakörben három fontos határozatot is elfogadtak. Ráadásul némi meglepetést okoztak azzal, hogy – a szocialisták és a liberálisok mellett – már a néppártiak egy része is a reformjavaslatok mellé állt.

A radikális változat

A liberális Guy Verhofstadt által jegyzett jelentés olyan intézményi átalakításokat javasol, amelyek csak a Szerződések módosításával lehetségesek. Erre azért lenne szükség, mert a jelenlegi jogi keretek nem elegendőek a hatékony cselekvéshez. Különösen nem akkor, amikor az Unió olyan súlyos válságokkal küszködik, mint a menekültügy, a magas államadósság és a munkanélküliség vagy a terror-fenyegetettség. A jogalkotás egyik kulcsszereplője, a tagállamok minisztereiből álló Tanács például az egyhangú döntéshozatalt erőlteti olyan esetekben is, amikor többségi szavazással is el lehetne dönteni kérdéseket. A politikai kompromisszumok keresése természetesen mindig fontos, csakhogy gyakran éppen ez akadályozza a közös fellépést (lásd menekültügy). A tagállamok így egy sajátos „a la carte” menünek tekintik az Európai Uniót, ahol csak a számukra előnyös politikákban vesznek részt, ezért túl sok a kivétel és a mentesség a kötelezettségek alól.

A jelentés a megoldandó intézményi problémák közül kiemeli az Európai Tanács súlyos szereptévesztését is. Az állam- és kormányfők csúcstalálkozói ugyanis gyakran átveszik az uniós szervek szerepét. Napi irányítási feladatokat látnak el, holott erre a Szerződések nem adnak felhatalmazást. E káros gyakorlat megszüntetése érdekében az Európai Bizottságnak valódi - az Európai Parlamentnek felelős - kormánnyá kellene válnia. A jogalkotói feladatokat továbbra is az EP és a Miniszterek Tanácsa együttesen látná el, de oly módon, hogy a jövőben a főszabály – az egyhangúság helyett – a minősített többségi döntéshozatal lenne.

A Verhofstadt-jelentés szerint lényegesen egyszerűsíteni kellene az Európai Unióról szóló Szerződés nevezetes 7. cikkét is. Ez a paragrafus ad felhatalmazást ugyanis arra, hogy felfüggesszék azon tagállamok szavazati jogát a Tanácsban, amelyek súlyosan megsértik az uniós alapértékeket. Az eljárási szabályok jelenleg annyira bonyolultak, hogy a gyakorlatban szinte lehetetlen fellépni a – Magyarországhoz hasonló – notórius jogsértőkkel szemben.

Ami már ma is megtehető

A második elfogadott parlamenti dokumentum azokat a lehetséges változtatásokat vizsgálja, amelyekre a jelenleg hatályos Szerződések is felhatalmazást adnak. Ilyen például az uniós költségvetés szerkezetének az átalakítása. Ez látszólag csak pénzügy-technikai kérdés, de jelenleg ez biztosítja a tagállamok indokolatlan túlhatalmát az Európai Unió intézményeivel szemben. A probléma lényege, hogy az uniós költségvetés bevételi oldalán meghatározó szerepe van a nemzeti jövedelmen alapuló tagállami befizetéseknek és folyamatosan csökken az ún. saját bevételek aránya. Márpedig ez utóbbiak (például az ÁFA-befizetések egy része, vagy egyes vámtételek) jelentenének önálló mozgásteret Brüsszelnek. Ezekről a pénzekről ugyanis jogszabályok rendelkeznek és a befizetésük nem az állam- és kormányfők esetenkénti jóváhagyásától függ. Amúgy az uniós költségvetés – a feladatok nagyságrendjéhez képest – szinte jelentéktelen, miután az EU évente a tagállamok nemzeti jövedelmének nagyjából 1 százalékával rendelkezik.

Nem véletlen, hogy Jean-Claude Juncker az Unió szidalmazásának harcos visszautasításakor ezt is kiemelte. Komolytalan dolog például elvárni az Európai Uniótól a jelenlegi magas munkanélküliség számottevő csökkentését, ha a Bizottság évente az európai szociális kiadások mindössze 0,3 százalékát fordíthatja erre a célra. Az ilyen közpénzek 99,7 százalékának felhasználásáról ugyanis a tagállami parlamentek a nemzeti költségvetések elfogadásakor döntenek.

Aligha vitatható, hogy az Európai Unió sorsa elválaszthatatlan az egységes piac és a pénzügyi integráció jövőjétől. Itt a jelenlegi jogszabályi keretek között is jelentős – ma még nem kellően kiaknázott – tartalékok vannak, különösen a digitális piac, az energiapolitika és a pénzügyi szolgáltatások területén. A 2008-as pénzügyi összeomlás egyébként jól mutatta Európa sebezhetőségét, ezért a bankunió, az egységes felügyeleti és szanálási rendszer létrehozása valamennyi tagállam érdeke. A nemzeti kormányok már eddig is több ezermilliárd eurónyi közpénzt költöttek bankmentésre, miután – érthető okokból – el akarják kerülni a pénzügyi rendszer összeomlását. Napjainkban azonban nemcsak egy újabb görög adósságválság fenyeget, hanem az olasz bankrendszer is csődközeli állapotban van. Jóllehet az EP-dokumentum elsősorban szakmai kérdésekkel foglalkozik, egy fontos politikai összefüggést mindenki számára nyilvánvalóvá tesz: az európai pénzügyeket a populisták által követelt „nemzetek Európája” sem szabályozni, sem felügyelni nem lenne képes.

A többsebességű Európa

A brüsszeli bennfentesek tudni vélik, hogy a Bizottság valójában a „többsebességű” változatot támogatja. A bizottsági Fehér Könyv hármas számú forgatókönyve ugyanis arról szól, hogy azok a tagállamok, amelyek „több Európát” akarnak, erre kapjanak több lehetőséget, a kimaradók pedig – ha éppen ez a céljuk – akár le is maradhatnak. A német kancellár, a francia köztársasági elnök, valamint az olasz és a spanyol miniszterelnök március 6-án Versailles-ban ugyanerről beszéltek. Nyilatkozataik ugyan diplomatikusak voltak, de a közös szándékot nem lehetett félreérteni.

Az Európai Parlament idézett dokumentumai ehhez képest már konkrét szakmai javaslatokat is megfogalmaznak. A legfontosabb EP-határozat például az euróövezet önálló költségvetésének mielőbbi kiépítéséről szól. Az euró eddigi története ugyanis – a komoly gazdasági előnyök mellett – azt is bebizonyította, hogy a közös monetáris politika önmagában nem elegendő a gyorsabb fejlődéshez. Költségvetési unióra is szükség van, elsősorban azért, hogy a kevésbé fejlett „déli” tagállamok ismétlődő pénzügyi válságai kezelhetőek legyenek. Az EP a harmadik határozatában tömören foglalja össze a lényeget: a monetáris politika önmagában nem képes újraindítani a növekedést. A valutaövezet költségvetésének ezért kellően nagynak kell lennie ahhoz, hogy a kereslet növelésére és a teljes foglalkoztatásra irányuló beruházások finanszírozhatók legyenek. Az ehhez szükséges többletforrásokat az eurót használó tagállamok – a kölcsönös előnyök érdekében – várhatóan hajlandóak is lesznek biztosítani.

Ennek érdekében a "többet akarók" jelentős intézményi és szervezeti változtatásokat is kezdeményeznek. A Bizottságon belül például egy új, európai pénzügy-miniszteri tisztség létrehozását tervezik. A „szövetségi” pénzügyminisztérium megfelelő felhatalmazást és jogi eszközöket kapna ahhoz, hogy az euróövezetben – a tagállamok pénzügy-minisztereivel együttműködve – kiépítse a közös gazdasági kormányzás alapjait.

A politika művészete

Régóta tudjuk, hogy a politika a lehetőségek művészete. Junckert sokan nem szeretik, de általában elismerik, hogy a taktika és az időzítés nagymestere. Vélhetően ő sem gondolja komolyan, hogy a Fehér Könyvről széles körben lesznek érdemi viták az Unióban. Ehhez ugyanis a polgároknak bonyolult politikai és szakmai kérdések sokaságával kellene megbirkózniuk, aminek kicsi az esélye. Juncker inkább arra törekszik, hogy – a cselekvés látszatát keltve – időt nyerjen az őszi német választásokig. Ha addig a franciáknak sikerülne a ma esélyesnek látszó Emmanuel Macront köztársasági elnökké választaniuk, akkor egy francia-német összefogással nagyobb esélye lenne a „többsebességű” modell elfogadtatásának. Ez a grandiózus kísérlet persze nem veszélytelen. A trumpizmus járványa kontinensünkön is terjed, s a populisták mindenkit a Fehér Könyv utópista, „föderális Európájával” fognak riogatni. Mindez még tovább mélyítheti a menekültügy és a Brexit által kirobbantott uniós válságot. Bízzunk benne, hogy a „márciusi tréfával” az Európai Bizottság elnöke mérte fel jól a helyzetet.

Szerző